Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-207

520 Az országgyűlés képviselőházának 1 már mutatja a mágia jótékony hatását, ímert évről évre javított ezen az eredlményen, de nem szabad elfelejteni, hogy ezzel tulajdonképpen máig nincs gyökeresen megoldva a kérdés. Elsősorban orvost kell juttatni a falunak. Addig, amíg 18—20 kilométeres körzetekiben csak 8—10 községnek van egy-egy községi orvosa, aki az utóbbi időben felszaporodott statisztikai és adminisztratív munka mellett a gyógyító és preventív munkát is el kell, hogy lássa, addig komoly egészségvédelemről nem beszélhetünk. Azt hiszem, hogy a mezőgazdasági munkásság szociális biztosításával kapcsolatosan aránylag kis áldozat árán meg lehetne oldani ezt a kérdést és községi .orvost lehetne juttatni legalább is minden olyan falunak,, ahol arra szükség van. Mert hiszen ha csak havi 200 pengős fizetéseket is vesszük lalapul, ez 5 millió pengőibe kerülne és ezáltal metmesak orvos volna minden rászoruló faluban, hanem az orvossal együtt olyan személyt is juttatnánk oda, aki a maga tudásánál, szakképzettségénél fogva a legalkalmasabb a prevenció nagy és fontos kérdését szolgálni. Az általános gazdasági helyzet megjavításán, a megfelelő^ felvilágosító és tanító munkán kívül az egészségvédelem kérdéseivel szoros^ kapcsolatban áll a beteg egyének gyógykezelésének kérdése is. Nincs szív abban a társadalomban és nincs bölcs belátás abban a kormányzatban, amelyik tétlenül tűri azt, hogy emberek ezrei anyagi okokból, szegénységük miatt, baj esetén ne tudjanak orvoshoz jutni, szenvedéseikre gyógyírt^ találni, betegségükből felgyógyulva és egészségüket visszanyerve, a társadalom hasznothajtó, munkás tagjaivá válni, ihanem sínylődnek és súlyos és fertőző 'betegségek csíráit hordva magukban, sokszor beteggé teszik velük érintkező embertársaikat. (Esztergályos János: Menjenek orvosok a faluba! Tegyék számukra lehetővé a megélhetést! *— vitéz Biró György: Csak az a baj, hogy moziba akarnak járni ós nem kint a falun dolgozni! — Esztergályos János: Szívesebben mennek falura orvosnak, mint Pesten villamoskalauznak! Tessék lehetővé tenni, hogy .megélhessenek az orvosok! — vitéz Biró György: Meg is élhetnek, nagyon jól megélhetnék! — Baross Endre: Orvosetikát kérünk! .— Esztergályos János: Csak kenyér kell hozzá, semmi más! — Folytonos zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Cseh-Szombathy László: T. Ház! Első pillanatra talán hihetetlennek látszik az, amit mondok, hogy betegség esetén nem^ a legszegényebb, a teljesen vagyontalan néprétegek azok, amelyek a legsúlyosabb helyzetben vannak, hanem a betegség azokat sújtja a legsúlyosabban, akiknek maguknak, vagy hozzátartozóiknak valami kis vagyonkájuk van. (Ügy van! Ügy van!) A teljesen szögény betegekről gondoskodik az állam azáltal, hogy a betegápolási alapból folyósít részükre gyógykezelés és kórházi ápolás céljaira bizonyos összegeket, de ezt csak azok élvezhetik, akik szegénységi bizonyítványt kapnak. Akiknek azonban már egy kis, pár száz pengőt érő, jövedelmet nem is hozó kicsi viskójuk van, nem, kapnak szegénységi bizonyítványt és így nem kapnak ingyen orvost, ingyen gyógyszert és ingyen r kórházat sem és így betegség esetén maguk kénytelenek annak költségeit viselni. Miután ezeknek a jövedelme olyan kicsiny, hogy sokszor megélhetésükre sem telik, tehát ebből az következik, hogy odahaza előbb mindent végigpróbálnak 07. ülése 1987 május b-én, kedden. eredménytelenül és ezért sokszor elkésve kerülnek azokba a kezekbe, amelyekhez idejében eljutva, meg lehetett volna őket menteni. Az 18.98:XXI. te. és annak végrehajtási utasításaképpen kiadott 35.000/1902., valamint a 140.000/1907. B. M. rendelet úgy intézkedik, hogy a belügyminiszter jogosult mindazokban az esetekben, ahol vagyon jelei állapíthatók meg, dönteni a felett, hogy a kórházi ápolási költségeket elengedi-e, vagy sem. A 6000/1931. M. E. és annak végrehajtása tárgyában kiadott 1300/1932. B. M. rendelet a belügyminiszternek ezt a jogát a törvényhatóságok első tisztviselőjére, a városi és magánkórházakban pedig ;a kórház igazgatójára ruházta át. Ez a rendelkezés a régi helyzet súlyosbodását eredményezte egyrészt azáltal, hogy egyetemlegesen tette felelőssé a fiút, az apát és a nagyapát a kórházi költségekért, másrészt pedig azért, mert egy bizonytalan gyakorlat fejlődött ki ezzel kapcsolatban, kórházi ápolási díjak behajtása körül. Vannak kórházak, ahol humánusan, szociálisan kezelik ezt a kérdést, ahol annak az egyénnek, akinek vagyontalansági bizonyítványa 2000 pengőnél kisebb vagyont mutat fel, szegénységi alapon adnak kórházi kezelést. Ezzel szemben vannak kórházak,, ahol annak a sokgyermekes édesapának, akinek van egypár száz pengő értékű háza rátáblázzák házára a kórházi költségeket, mert a kórházigazgató nem meri vállalni a felelősséget és az ápolási díjakat elengedni azért, hogy a kórház esetleg deficitbe kerül és fél, hogy akkor neki fognak szemrehányást tenni. T. Ház! A pénzügyminiszter úr a mutatkozó hiányokat és ezeket a jogos kívánságokat akarta honorálni akkor, amikor a költségvetésbe 200.000 pengőt vett fel erre a célra, és bocsájtott a belügyminiszter rendelkezésére. Meggyőződésem azonban, hogy ez a 200.000 pengő közel sem lesz elég a felmerült szükségletek fedezésére, mert hozzávetőleges számításaim szerint legalább háromszor akkora az^ az összeg, amely ezeknek az igényeknek kielégítésére elégségesi volna. A belügyi tárca költségvetésének átvizsgálásánál azonban megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy ez a 200.000 pengőnek feltüntetett összeg végeredményben 55.000 pengőre zsugorodott össze. Ez pedig úgy következett be, hogy az állami egészségügyi intézetek dologi kiadásaira az elmúlt évben felvett összegnél 145.000 pengővel kevesebbet vettek fél ebben az esztendőben s így a múlt évi 14,295.000 pengős tétel 14,350.000 pengőre emelkedett. Még szomorúbb az indokolásnak az a része, amelyből kiderül, hogy ebből az összegből mindössze 10,593.000 pengőt fognak a kórházaknak juttatni betegápolási átalányokra és a magán kórházakban ápolt szegénysorsú betegek kórházi költségeinek fedezésére. Ebből következik, hogy egyes kórházaknak juttatott betegápolási •átalány túlságosan kevés és ezért nem tudnak a kórházak a hozzájuk forduló szegénybetegek számaira kellőszámú ágyról gondoskodni. A betegápolási hozzájárulások megfelelő mértékben történő emelésén kívül tehát szükségesnek tartanám, ha egy rendeletben szabályoznák azt, hogy mi az a minimális vagyon, amely mellett az iMető még jogot formálhat ingyen orvosra, ingyen gyógyszerre és ingyenes kórházi ápolásra. Meggyőződésem az. hogy bizonyos megtakarításokat is el lehet