Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-207

Az országgyűlés képviselőházának 207. ülése 1937 május U-én, kedden. 489 a népszerűségnek olyan .biztosítéka, amelyet a Külkereskedelmi Hivatal az ő geszti ójában magának megszerez. Ezt annál is inkább sajnálom, mert nyíltan megmondom, hogy a Külkereskedelmi Hivatal vezetőjét igen kiváló embernek tartottam volna arra és egyenesen akvizíció lett volna az állami bürokrácia számára abból a szempontból, ha a Külkereskedelmi Hivatalt azzá tette, vagy azzá avatta volna, amire valóban szüksége lett volna: hogy külföldön kereskedelmi attassékat tartson, akik tanulmányozzák a külföldi piaci viszonyokat, jelentéseket tegyenek itt és ezek itthon közzétetessenek, hogy ezek segítségével a hazai termelésre tanácsadólag befolyást tudjon a hivatal gyakorolni. Mindez egy külkereskedelmi hivatalnak észszerű és értelmes funkciója lett volna, de hogy ott egészen más közéleti pályák teréről, — az egyik a katonaságtól, a másik a minisztériumból, a harmadik a szakirodalom teréről — összegyűlt igen kiváló, derék, nagy szorgalommal működő tisztviselői és vezetői a külkereskedelmi hivatalnak (Fábián Béla: Akinek az Isten hivatal ád ... !) képesek legyenek helyettesíteni a kereskedelmet az Ő funkcióiban, ez olyan végzetes tévedés, amely borzalmasan fogja magát hazánkon megbosszulni. (Fábián Bélai: De van nekik egy jó állásuk s egyelőre ez a tfontos!) Borzalmas következményei vannak ennek abból a szempctból is, hogy a Külkereskedelmi Hivatalnak azok a sokféle szálai, amelyek a gazdasági életbe elvezetnek, erősítik az ő gyökereit és minél tovább fogjuk ennek működését nézni és szenvedni, annál inkább fogunk meggyőződni arról, milyen nehéz lesz az ilyen ad hoc alakulatok ellenére valaha a gazdasági szabadság terére visszamenni. Még a munkanélküliség előidézésének kérdésével akarok foglalkozni. A magyar gyáriparnak egyik igen kitűnő reprezentánsa, a Magyar Pamutipar Rt. új vezérigazgatója, Gemperz Ervin, aki a közgazdasági tudomány terén is működött, nagyon értékes tanulmányt adott ki a vámpolitika hatásairól. Itt tehát nem a gyáriparellenes tényezőknek, hanem a gyáriparban működő és nagy sikert felmutató tényezőnek megnyilatkozásáról van szó, olyan tényezőnek azonban, aki nem egyoldalúan, hanem a, tudomány tanításai által is megvilágítva nézi az eseményeket, ö a következőket írja (olvassa): »A belföldi gyáripart védő vámok, habár nem szándékosan, de védelmet nyújtanak egyszersmind a külföldi mezőgazdaságnak. A belföldi mezőgazdaság az iparcikkek megdrágulása folytán kevésbbé versenyképessé válik, míg az ipari foglalkoztatásból kiszorított külföldi tőke és munka olcsóbban áll a külföldi mezőgazdaság rendelkezésére.« Ez az, amit az előbb voltam bátor aképpen is kifejezni, hogy egyrészről^ megdrágítjuk a mezőgazdaság termelését, másrészről pedig elzárjuk a külföldi piacokat magunk elől. Az angol Eeonomist egyik szerkesztője, Crowther, rádióelőadások sorozatát tartotta, amelyeket azután együtt, egy kötetben, Ways and means cím alatt tett közzé. Ebben Angliát kitanítva a következő bölcs megállapításokat teszi, amelyeket nekünk is nagyon figyelembe kellene vennünk: (olvassa): »Azt szokták mondani,« — írja — ^hogy aki külföldről vásárol olyasvalamit, ami otthon i

s meg lett volna vásárolható,« — t. i. nálunk is ezt szokták mondani — »egy ana-ol munkást foszt meg egy munkaalkalmától. Ez természetesen tiszta, hamisítatlan nonszensz. Aki kanadai húst, vagy újzélandi vajat, vagy ausztráliai gyapjút vagy dán szalonnát vásárol, az munkát szerez valakinek az angol acéliparban vagy az angol hajózásban, vagy valamely más exp or tiparb an.« Ugyanez természetesen a tudomány megállapítása szerint s ugyanez a gyakorlati élet megállapítása szerint minden országnak az esete és így a mi esetünk is. Az, hogy mesterségesen megdrágítjuk a gyáripari termelés iparcikkeit s ez által mesterségesen megdrágítjuk a mezőgazdasági és a kézműipari termelést, a kereskedelmet pedig; kizárjuk funkcióiból pusztán azért, hogy amint láttuk, a mi népesedési szaporulatunkhoz képes szerepet nem is játszó számban szaporítju'k a gyáripari munkások számát: ez mint munkaalkalmat szerző gazdasági politika a degmerőbb nonszensz, amely súlyosan meg fogja bosszulni magát országunk közgazdasági életében. Már hivatkoztam a Statisztikai Hivatalnak arra a megállapítására is, hogy nékünk a népszaporodás szempontjából sem szabad kitartanunk e mellett az egyoldalú gazdasági politika mellett. A Statisztikai Hivatal kimutatta, hogy olyan városokban, amelyek kétharmadrészben mezőgazdasági nép essegűek, ezer nőre 93 születés esik, ezzel szemben azokban a városokban, amelyek kétharmadrészben iparforgailmi városok, 42 szülletés esik 1000 anyára. Vagyis a natalitás a, mezőgazdasági jellegű városokban kétszerese az ipari jellegű városokénak. Ha szociális szempontból bele akarunk avatkozni termelésünk rendjébe, akkor azokat a termelési ágakat kell külön kiváltságokkal és előnyökkel felruháznunk, azoknak az ütőképességét és életképességét kell gyár ásítanunk, amelyek karakterüknél fogva nem tudnak racionalizálni. Ném tud racionalizálni bizonyos igen kis fokon túl a mezőgazdaság, a kereskedelem és a kézműipar. Tud racionalizálni a gyáripar. Ennélfogva gazdaságpolitikailag teljesen elhibázott út az, amelyen jáirunk, hog^ ti. azt a termelési ágat favorizáljuk, amely racionalizálásra van berendezkedve, — háromfélleképpen favorizáljuk: óriási védővámokkal, egyre szaporodó behozatali korlátozásokkal, és teljesen érthetetlenül teljes adómentességet biztosító kedvezménnyel, — a nem racionalizálható termelési ágakat, a mezőgazdaságot, a kereskedelmet és a kézműipart pedia' engedjük, hogy az egyoldalú gazdasági uolitika agyonnyomja és természetes életfeltételeitől szukcesszíve megfossza. Tudom, hogy ilyenkor a gyáripar reprezentánsai, sajtója, azt szokták szememre vetni, hogy ellensége vagyok a gyáriparnak és hogy nem tudom, miféle szubjektív megfontolásokból kifolyólag tartok ki a mellett a meggyőződésem mellett és hangsúlyozom azt a, felfogásomat, amelynek most is itt kifejezést adtam, fagyon restelném, ha ebben csak a legkisebb igazság is volna, mert magától értetődik, hogy én is teljesen tudatában vagyok annak, milyen nagy előny egy országra nézve, — és milyen nagy előny volna a

; mi országunkra nézve is — ha természetes úton és nem a többi termelési ág rovására, nem az^ ország közgazdasági életének kárára. egészséges gyáripart fejleszthetnénk. (Eckhardt Tibor: így van! Ez a helyes álláspont!) Szabadkereskedelmi álláspontomtól eltérőleg meg tudnám magyarázni magamnak, — bár egyedül a szabadkereskedelmet tartom helyesnek — ha 10—15%-os vámvédelemmel megvédenők a gyáripart a külföldi ipar ellen, de ezt a kizáróla-