Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-207

486 Az országgyűlés képviselőházának * minél tovább maradjunk benne a protekcionizmusnak és elzárkózásnak abban a rendszerében, amelyet Magyarország' nagyon nagy tökéletességgel léptetett életbe. A másik, amire ebben a tekintetben hivatkozom, a Külkereskedelmi Hivatal elnökének, Kunder Antalnak múlt évi karácsonyi cikke, amely egy ömlengő szerelmi kirobbanás volt a gazdaságpolitikai korlátozások mellett, egy élő tiltakozás ezeknek a korlátozásoknak mindennemű lebontása ellen. Ez a cikk kifejezte a szerzőnek, a Külkereskedelmi Hivatalnak és, miután talián nem lehet feltételezni, hogy a Külkereskedelmi Hivatal elnöke a kormány felfogásával ellenkező nyilatkozatot tesz a kormány véleményét is, amikor ezt írta: ^Mindennek meg kell történnie, ami a kötött gazdaság rendszerét stabilizállihatja.« (Gr. Apponyl György: Ejha!) T. Képviselőház! Ezekhez a nyilatkozatokhoz, a Nickl-fóle és a Kunder-féle nyilatkozatokhoz méltó, — mert tettekre ültetve kifejezi ennek az irányzatnak valóságos érvényesülését — az, ami tényekben jelentkezik. Ezek közül a tények közül csak kettőre vagyok bátor hivatkozni. Az egyik az, hogy a kormány 1937 február 15-én újabb 104 tarifatétel alá, tartozó árut vetett behozatali korlátozás alá, úgyhogy ma a 975 vámtarifatétel közül, amelyet a mi vámtarifánk tartalmaz, nem kevesebb, mint 700 áru van behozatali engedélyhez kötve. A másik tény azon alapszik, hogy a gyáripari vállalatok abban az esetben, ha olyan termelési ágra rendezkednek be, amilyet az országban még nem folytattak, teljes adómentesség kedvezményében részesíthetők. Ez a rendszer természetesen abból a korszakból származik, amikor Ausztriával közös vámterületet* alkottunk, amikor tehát a felserdülő magyar gyáripart meg kellett védeni a közös vámterületen élő és dolgozó osztrák gyáripar versenyével szemben. De hogy most, amikor 1931 óta nemcsak magas vámfalak, hanem, amint az előbb bátor voltam számokkal illusztrálni, teljes behozatali korlátozások nyújtanak páratlan és példátlan védelmet a magyar gyáriparnak, még ráadásul az adómentesség kedvezményét is ajándékba adják ezeknek a vámokkal és behozatali korlátozásokkal amúgy is agyonprotegált gyáripari vállalatoknak: ez nem jelenthet mást, mint hogy mi a korlátozásokat a külfölddel szemben mindenre való tekintet nélkül a maximumig akarjuk fejleszteni. A statisztika szerint 1936ban 12 gyár részesült az adómentesség kedvezményében, úgyhogy ez idő szerint 133 gyári adómentességi kedvezmény van érvényben. A nyilatkozatok, amelyekre (hivatkozni bátor voltam és azok a tények, amelyekre mint a Iegkirívóbbakra appelláltam, mutatják azt, hogy a legmélyebben vagyunk bent a kereskedelempolitikai korlátozások rendszerében, hogy kormányzatunk részéről nemcsak semmiféle szándék, vagy irányzat nem tapasztalható, hogy ezeket a korlátozásokat lebontsuk, hanem ellenkezőleg, mindig jobban, mindig mélyebben süllyedünk el ezekben a vám- és kereskedelempolitikai korlátozásokban. Amikor ezt már több íziben voltam bátor itt a Házban panaszolni, azt az észrevételt hallottam, hogy kezdjék meg a nagy országok ezeknek a korlátozásoknak lebontását, tőlünk, mint kicsiny országtól nem lehet várni, hogy ebben a tekintetben a^ kezdeményezés terére lépjünk. Ezzel szemben éppen az oslói államok, az előbb 7. ülése 1987 május h-én, kedden. általam említett skandináv államok, Finnország, Belgium, Hollandia együttes kooperációja mutatja, hogy ezek az országok mennyivel inkább tudatában vannak annak, hogy a kisállamok számára csak az az út áll nyitva, ha minél nagyobb szabadságot tudnak maguknak biztosítani. A közgazdasági tudomány ezt régen megállapította. List, aki a vámvédelemnek volt a tudományos szóvivője, a kis államokat kiveszi szabálya alól. Az oslói államok egymással egyesültek és 1932-ben létesült az ouohyi megállapodás, hogy a kis államok maguk között tudjanak ilyen szabadság felé irányuló megállapodást létesíteni. Akkor is, amikor ez az oslói megmozdulás történt és az idén is felhívtam kormányunkat, csatlakozzunk az oslói megállapodáshoz, jelentkezzünk, hogy itt a Keleten van egy kis ország, amely közgazdasági kultúra tekintetében annyira elöljár, hogy felfogja, hogy kis ország számára nem a gazdaságpolitikai korlátozások, hanem csak a szabadság nyújt lehetőséget. Ennek magától értetődő magyarázata az, hogy azok az előnyök, amelyeket egy kis állam egy nagy országgal szemben kereskedelmi szerződési tárgyalások során nyújthat, olyan kicsinyek, hogy semmiféle lényeges ellenértéket értük kapni nem lehet, kis országoknak kicsinysége adja meg, hogy ők csak a szabadság terén várhatnak előnyt. Hogy ezt számadatokkal illusztráljam, méltóztassanak figyelembe venni Németországnak Magyarországhoz fűződő kereskedelempolitikai összeköttetésének arányait. Az, amit mi hozunk be Németországból, a mi importunknak 23%-a, ellenben a német exportból az, ami Magyarországra jön, a német exportnak csak másfél százaléka. Vagyis, a'mi az egyik viszonylatban 25%, a mi forgalmunk és országunk kicsinységénél fogva a német viszonylatban csak másfél százalék. Tehát az, ami ránknézve a legnagyobb érdekkel bír, Németországra nézve távolról sem olyan életbevágó jelentőségű, mint amilyen jelentőséggel a mi szempontunkból rendelkezik. Ugyanez a kép természetesen, ha olasz relációban nézzük a dolgokat és ezek a számok mutatják azt, hogy mennyire szükséges kis országok részére, hogy mindig szabad vagy szabadabb kereskedelmi irányzatok mellett legyenek. T. Ház! A mi gazdaságpolitikánknak rettenetes hibája az, hogy ez a protekcionizmus egyetlenegy termelési ág javára, a gyáripar javára érvényeíiül. A magyar kereskedelmi politika semmi egyéb, mint egyetlen termelési ágnak, a gyáriparnak állandó favorizálása. Ne méltóztassék azt hinni, hogy ez általában az iparra áll és ne méltóztassék azt hinni, hogy ezek a korlátozások ugyanúgy megvédik a kézműipart is, mint ahogy megvédik a gyáripart. Hogy mennyire nem így van, azt nagyon szomorú adatok bizonyítják, amelyeket a Statisztikai Hivatal félhivatalosa, a Stud egyik legújabb számában a kézműipar számbeli pusztulásáról tett közzé. Ezek szerint a számadatok szerint az 1930-tól 1935-ig terjedő öt évben a kézműiparban alkalmazott segédek száma 50.000-rel csökkent. Az alatt az öt év alatt a tanoncok száma is 20.000-rel csökkent, ezzel szemben 20.000 önálló kézműiparossal több jelentkezik a statisztikában, vagyis végeredményben a kézműipari keresők száma öt év alatt kereken 50.000-rel csökkent. Bizonyságául annak, hogy azok a kereskedelempolitikai korlátozások, amelyek ma nálunk