Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-206

472 Az országgyűlés képviselőházának oia van a kisbirtok és nagybirtok által fizetett munkadíjak között. Ezt egyébként az országban mindenütt lehet tapasztalni. Ebből tehát az kö­vetkeztethető, hogy amikor a kisbirtokos tud munkást alkalmazni, akkor legalább is nagy ál­talánosságban inkább együttérez a mezőgazda­sági munkással, igaz ugyan, hogy a kisgazda es a munkás közelebb is áll egymáshoz, sok­szor rokonok, vagy jó ismerősök. A nagybirto­kosok egy része azonban semmiféle közösséget nem érez a földmunkásokkal. (Kéthly Anna: Azért kell a statisztikai felvételeket az 500 hol­don felüliekre korlátozni!) Nemcsak a magyar fajtól idegen nagybirtokosok, akikre a jobb­oldalon hivatkozni szoktak, de a magyar szár­mazású r nagybirtokosok sem viseltetnek sem­miféle érzékkel a mezőgazdasági munkások vi­szonyai és érdekei iránt. Itt vannak a Nagy­szénás környéki nagybirtokosok: Sváb Sándor, Bánhegyi Géza, Domokos József, Wolfinger Alajos, Székács János. Ha a béreket nézzük, azt látjuk, hogy 38—26—24—29—32—30 kilo­gramm a napi kereset. Nincsenek tehát nagy differenciák a bérek tekintetében akár zsidó nagybérlőről, akár fajmagyar földesúrról van szó. (Propper Sándor: Ebben szolidarisak!) T. Képviselőház! Azt gondolhatnánk, hogy talán az ipari terményeknél jobbak a •kerese­tek, azt ig'oaidolhatnánk, hogy azoknál a ter­ményeknél, amelyeknél a mezőgazdasági ter­melés hozama nem függ annyira az időjárás körülményeitől, így például a dohánynál, a répánál, a kendernél, vagy a ciroknál, ahol legalább már egy előre meghatározott áron történik a termények átvétele, jobb béreket biztosítanak. Ugyancsak Nagyszénás környékéről írják nekem, hoffy egy, a dohánytermelésnél foglal­koztatott kertész 398 pengő 56 fillér évi kerese­tet ért el. Nagyon jól tudjuk, bogy ezt nem­csak maga a kertész, (hanem az egész családja együtt kereste meg, hiszen a dohánykertészet­nél az aszony és a gyermekek is résztvesznek a munkában, ha arra alkalmasak. Egy egész család évi keresetéről van tehát szó és ez a kereset csak^ egy árnyalattal magasabb, mint a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági napszá­mos évi keresete. Ha most a munkában eltöl­tött órák számával elosztjuk a keresetet, — mert a mi 'barátunk még ezt a fáradságot is vette magának — akkor azt látjuk, hogy 5—10 filléres órabéreket kapnak a mezőgazdaságban, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) akár >a dohánykertészek, akár a répamunkások, akár pedig a mezőgazdaságnak más ágaiban alkalmazott munkások. (Esztergályos János: Ennyit a legutolsó kínai kuli is megkeres! — Malasits Géza: Még a maláji kuli is, pedig az alsóbbrendű. — Meskó Rudolf: Nem egy esz­tendeig dolgozik, hanem csak fél évig. — Propper Sándor: Nem letet ezt védeni, Meskó képviselő úr. — Esztergályos János: Nem vér­zik a szívük, amikor azt hallják? — Meskó Rudolf: Dehogynem! De csak félévig dolgozik a dohánykertész. — Kéthly Anna: De egész évben kell neki enni! — Lázár Andor igazság­ügyminiszter: Éppen az a baj, hogy csak fél­évig dolgozik!) T. Képviselőház! Csak a kendervágásnál és a részes tengeri művelésénél voltak valamivel magasabb keresetek: ott 11—12 fillért is elér­tek már óránként a munkások. (Propper Sán­dor: De egy büdös Mempbisz 6 fillér, mire odakerül a fogyasztóhoz!) Az államnak pedig 206. ülése 1937 május 3-án, hétfőn. több, mint 100 millió bevétele van a dohány­monopóliumból. T. Ház! A kubikosok valamikor a mun­kásság színe-virágai voltak. Tulajdonképpen a mezőgazdaságból kiszakadt rétegről van itt szó, hiszen közvetlen elődeik még mezőgazdasági munkások voltak, ők maguk már kiszorultak a mezőgazdaságból és mert az akkori kormá­nyok nem adtak részükre földet, kénytelenek voltak valami más foglalkozást keresni. r Az iparban nem tudtak elhelyezkedni és így a monarchiában jelentős kubikos munkálatoknál leltek keresetet., Egy nyugalmazott vasúti főtisztviselő na­gyon érdekes dolgot beszélt el nekem a közel­múlt napokban. Fiatal éveiben — mondotta — a Boszna-Brodi vasúti építkezésnél dolgozott. Ott először bosnyák munkásokkal kísérletez­tek, de ezek egyáltalában nem váltak be. Ek­kor az Alföldről vittek kubikosokat és egy lengyel származású mérnök azt mondotta rá­juk, mikor munkájukat megismerte, hogy ezek a munka arisztokratái. (Meskó Rudolf: Ez biz­tos!) Ezt a kifejezést használta az alföldi ku­bikosokra, amikor összehasonlította őket a szintén hatalmas és erős bosnyákokkal, akik azonban nem értették annyira a dolgukat. Andaházi képviselőtársunk 46.000-re teszi a kubikosok számát. Lehet, hogy ez a szám kissé túlzott, mindenesetre azonban egy ha­talmas, nagy munkásrétegről van szó. A kor­mány állandóan hangoztatja, hogy a mezőgaz­dasági munkásoknak ezen a részén, a kubiko­sokon úgy fog segíteni, hogy szakmájukat mesterséggé nyilvánítják. Ezt helyeslem, kü­lönösen akkor, ha magasabb fizetéssel is jár együtt, ha azonban csak munkakönyvet kap­nak, annak nem lenne sok gyakorlati jelentő­sége; inkább előzze meg a magasabb fizetés az iparrá nyilvánítást, ez sokkal helyesebb és okosabb dolog lesz. A kormány állítólag kü­lönböző kezdeményezéseket tett a kubikosok érdekében. Az Alföld Öntözését azzal kezdik, nagyon helyesen, hogy a Körösön duzzasztó­művet építenek és a Köröst általában szabá­lyozni igyekeznek Békés megyében. Ennél a munkánál a napi kereset az egyik csoportnál 1-62 pengő, a másiknál 1-77, a harmadiknál pe­dig 1'99 pengő, nem olyan kubikosoknál, akik csak kényszerűségből mennek el, hanem akik tényleg értik ezt a mesterséget: szentesi ku­bikosokról van szó, akiket mindig ilyen ter­mészetű munkán szoktak alkalmazni, mégis csak ilyen hallatlanul alacsony keresetet tud­tak elérni. Az akkordárakat alacsonyan álla­pította meg a vállalat és azonkívül van a vál­lalatnak egy burkolt célja s ez nagyon jel­lemző, hogy a munkások állandóan hagyják ott a munkát, azért ad ilyen alacsony kerese­teket, hogy azután gépeket állíthasson be. A gépek kétségtelenül sokkal teljesítőképesebbek és olcsóbban dolgoznak. Most már én csak arra volnék kíváncsi, hogy amikor a munkát ez a vállalat elnyerte, vájjon akkor kötelezett­séget vállalt-e — mint ahogy hír van erről — atekintetben, hogy amennyiben ő nyeri el a munkát, akkor nem alkalmaz majd gépeket, hanem munka nélkül lévő kubikosokat. A kubikosok ma teljesen elvesztették munkaerejüket. Békés vármegyének egy bi­zottsága szállt ki erre a munkára és többek közt nemcsak azt állapította meg, hogy a ke­resetek rendkívül alacsonyak, hanem azt is, hogy a régi munkateljesítményekkel szemben a kubikosoknak most sokkal alacsonyabb a

Next

/
Oldalképek
Tartalom