Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-206

466 Az országgyűlés képviselőházának 206. ülése 19$7 május 3-án, hétfon. rünk, mint minden adórendszer, bizonyos történelmi fejlődés eredménye. A dicális adórendszer a XIX. század közepéig állott fenn. Kezdetleges vagyonadó vált. Ezt követte az 1848. évi országos határozat, valamint az 1848 : VIII. te., .amely az egyenlő és arányos adóztatás elvet szegezte le. Az ezekben lefektetett elveknek a végrehajtására azonban a szabadságharc miatt nem került sor és így 1850 november hó 20-án kiadott császári és királyi helytartótanácsi rendelet léptette életbe tulajdonképpen ezeket a reformokat. Ez a reform már a hozadéki adók rendszerére volt felépítve. Ismerte a föld-, a ház-, a kereseti adót és a személyi adót. Ez a rendszer a kiegyezés után is megmaradt. A kiegyezés elfogadta és legalizálta azt, igyekezett azonban annak hátrányait kiküszöbölni. Az első igazi adóreform 1875Hben jelentkezett, amelyet azonban éppen a megnövekedefct állami szükségletek folytán a fiskális szempontok jellemeztek legfőképpen. Ez az adórendszer úgy adópolitikai, mint adótechnikai szempontból lényeges haladást jelentett. A föld- és a házadó mellett egy új kereseti adót létesített, bevezette a tőke kamat- és járadékadót, a bányaadót és ezt jól meg kell magunknak jegyezni, bevezette a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adóját. Ezenkívül az általános jöedelmi adót, a nyereményadót, a hadmentességi díjat és átszállítási díjat vezette be. Megjavította kivetés, behajtás és a kezelés rendszerét és ennek^ folytán tényleg az állami be- . vételek fokozódását tudta elérni. Ennek a rendszernek az volt a hibája, hogy tisztán a hozadéki adókra épült fel, merev és hideg volt, a személyes vonatkozásokat még akkor sem vette figyelembe, ha abból az államháztartásnak előnye lehetett volna. Nem vette továbbá figyelembe a szociális szempontokat sem, pedig az akkor már előre törő fogyasztási adók parancsolólag írták volna elő azt, hegy az alsóbb néposztályok egyenesadó terhét könnyítsék. Éppen ezért az 1909-es években előtérbe nyomult az adóreform gondolata, amely gondolatot Wekerle Sándor valósított meg az általános jövedelemadó életbeléptetésével. A reform leszállította a kulcsokat, eltörölte az első- és másodosztályú kereseti adót, a családtagok különadóját, az általános jövedelemadót és bevezet egy igazságos, a létminimumot is figyelembe vevő jövedelemadót. Sajnos ez a jövedelemadó nem lépett életbe, csak 1914-ben, a háborús kényszerítő körülmények hatása alatt, amelyet 1916-ban egy vagyonadó követett. 1921-ben az állami szükségletek fokozódása folytán életbe léptek a fényűzési és különféle forgalmi adók; az általános forgalmi adó, az őrlési, az állatforgalmi adó. A valutaromlás parancsoló kényszerűsége folytán adórendszerünket újból át kellett formálnunk. Ez bekövetkezett 1925-ben és 1927-ben a hivatalos Összeállításokban, amelyeken tulajdonképpen mai adórendszerünk is felépül. A gazdasági válság folytán életbe lépett az 1931:XXVI. te, melynek folytán a szükségadó s a különböző pótlékok honosodtak meg, melyek egyúttal még fokózták azokat az aránytalanságokat, amelyek egyébként is jellemezték adórendszerünket. T. Ház! Ez röviden a története a mi adópolitikánknak. Látjuk, hogy szervesen fejlődött, a kezdetleges vagyonadóból átment a hozadéki adók rendszerébe és a hozadéki adók rendszerét párosította későhb a személyes ^adó• val, a jövedelmi adóval. Ha most már nézzük ezt a mi rendszerünket, akkor meg kell állapítanunk azt, hogy ez a rendszer három pilléren épült fel. Megadóztatja a forgalmat, megadóztatja a hozadékot és megadóztatja a jövedelmet. A forgalmat megadóztatja a forgalmi adó, az illetékek, a fogyasztási adók és a vámok révén, a hozadékot megadóztatja a föld, a ház-, a kereseti adó, gépjárművek adója és a társulati adó révén. Itt a személytől függetlenül tehát az adótárgy hozamát, a tiszta hozadékot keressük. A jövedelmi adó és a vagyonadó pedig a személyes tiszta jövedelmet kívánja megterhelni. Mélyen t. Ház! Méltóztassanak nekem elhinni, hogy ennél világosabb és logikusabb felépítést tulajdonképpen sehol Európában nem találunk. Tehát szerves adórendszerről és arról beszélni, hogy mostani adórendszerünk teljesen rossz, — mint ahogy ez a mai napon is elhangzott — és hogy helyébe egy teljesen más, valami csodálatos és kitűnő adórendszert kell hozni, különböző okokból nem lehet. Először nem lehet azért, mert ilyen adórendszer nincs is, másodszor pedig logikusabb, világosabb és egyszerűbb adórendszer, mint a mienk, nincs is a világon. (Esztergályos János: Abszolút igazságtalan!) Majd rámutatok erre is, t. képviselőtársam. Méltóztassék megengedni, hogy rámutassak arra, hogy ilyen szerves reformot nem is találunk ma sehol a világon, annak ellenére, hogy a gazdasági élet formái egyes országokban sokkal lényegesebben változtak, mint iminálunk. Ha az európai adórendszereket nézem, azt látom, hogy van föderalisztikus és centrális adórendszer. A föderalisztikus adórendszerhez tartozik Svájc, Ausztria és Németország. Ezeknek az a jellemzője, hogy főbevételi forrásuk a fogyasztási adó, forgalmi adó, a vámok, míg a centralisztikus rendszerek főleg a hozadéki és a jövedelmi adóra épülnek fel. A föderalisztikus rendszerben azt látjuk, hogy az egyenes adóztatás ki van szolgáltatva a kantonoknak, a tartományoknak és az autonómiáknak, azonkívül például Ausztriában és Németországban bizonyos pótlékolások as meg vannak engedve. Mindent lehet állítani ezekről az adórendszerekről, csak azt nem, hogy áttekinthetők, igazságosak és arányosak. A centrális rendszerre nézve már kedvezőbb a helyzet. Olaszországban a föld-, a ház- és a kereseti adó mellé a fasiszta államrendszer behozta még a jövedelmi adót, — ez tulajdonképpen az egyetlen nagy nóvum, amelyet teremteni tudott — de emellett foganatosította a privilégiumoknak a megszüntetését és igyekezett úgy a jövedelmi adónál, mint a községi adóknál és az iskoláztatási költségeknél a nagy családoknak bizonyos kedvezményeket juttatni. A fasiszta államrendszernek tehát önálló adópolitikája, adórendszere nincs. Az egyetlen valami, ami a jövedelmi adónak mintegy kiegészítése, az úgynevezett agglegényadó, amely meglehetősen súlyos adó, mert progresszív kulcsokkal dolgozik. Az állami bevételnek három százalékát reprezentálja. (Esztergályos János: A mai ifjúság mind agglegénnyé fog válni. — vitéz Tóth András: Be fogjuk hozni mi is! — Esztergályos János: Kereseti lehetőségeket teremteni, életlehetőséget teremteni és akkor majd nősülni fognak.) Majd rátérek erre is, t. képviselőtársam. (Propper Sándor: Ki