Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

408 Az országgyűlés képviselőházának 205, ülése 1937 április 30-án, pénteken. szabad kikötőkben a magyar származású cukrot 23—24 pengőért árusítják métermázsánként. Dániában szállítási költséggel és elvámolással, együtt a magyar cukrot 39 öre-ért árusítják, magyar pénzre átszámítva, nem egészen 46 fillérért. Ha tehát a gyáraknak 100 kiló nyercukor 46 pengőibe ikerül, nem tudom (megérteni, hogyan tudják azt Dániában 39 öre-ért és Olaszországban még ennél is olcsóbban adni. Ha dömping, akkor legyen dömping elsősorban befelé is, mert igazat adok a t. képviselőtársamnak abban, hogy bizony a magyar nép táplálkozása egyhangú és különösen rá van utalva arra, hogy cukorfogyasztása nagyobb legyen. A másik dolog, amiben teljesen egyetértek a képviselőtársammal, a helső fogyasztás növelésének kérdése. Kétségtelen, hogy a mezőgazdaság helyzete ma átmenetileg jó, a terményés állatárak elég imagasak, úgyhogy a 'mezőgazdaság elég jól prosperál. Egy kis válság, egy =kis visszaesés azonban a mezőgazdaságot megint visszarántja oda, ahonnan pár év előtt nagy keservesen csak az összes adóifizetők erőfeszítésével tudott lábraállani és ha a belső piacot nem tudjuk fokozni s a belső piac vásárlóképességét nem tudjuk növelni, akkor a mezőgazdaság felsegítésére szolgáló minden intézkedés hiábavaló lesz. T. Képviselőház! Minden esztendőben, amikor a képviselőház a költségvetést tárgyalja, .valami olyan messzianisztikus, humanisztikus hangulat fogja el a Házat; jobbról is, balról is felállanak a t. képviselő urak és beszélnek nemcsak a saját kerületükben előfordult dolgokról, nemcsak a költségvetés pénzügyi részéről, hanem a szegény emberekről is és beszélnek azokról a nyomorúságos viszonyokról, amelyek kö.zött a szegény ember tengődik. Egyik-másik képviselőtársam még az alacsony fizetéseket, a gyermekek rossz táplálkozását is ideihozza a Ház elé és ki-ki temperamentuma vagy pártállása szerint erősebb vagy szelídebb hangon szólítja fel a kormányt arra, hogy most már tessék intézkedni, hogy ezek a bajok valamiképpen megszűnjenek. (Haám Artúr: Remélem ez nem baj!) Csodák csodáj a, a minden évben ismétlődő panaszáradat ellenére a dolgozó néprétegek sorsa Magyarországon nemhogy javulna, hanem évről-évre rosszabbodik. A minden évben ismétlődő panaszok eljutnak a kormányhoz. Hogy a kormány e tekintetben mit tesz, az előttünk természetesen rejtély; mi csak azt tudjuk, főképp azok tudják, akik a néppel közvetlenül érintkeznek, hogy 'bizony Európában kevés államot találunk, ahol a dolgozó néprétegeknek olyan sanyarú sorsuk lenne, ahol olyan rosszak lennének a bérviszonyok, a táplálkozási viszonyok, a ruházat- és lakásviszonyok, mint nálunk Magyarországon. Annak előrebocsátásával, hogy ez nem humanisztikus kérdés, nem a jótékonyság kérdése, hanem súlyos gazdasági Jkérdés, én ebből a szemszögből kívánok ezzel a kérdéssel foglalkozni. Azzal ugyanis, hogy itt felszólalunk és a kormány figyelmét felhívjuk a hajókra, a dolgon még nem segítettünk, mert sokkal mélyebben fekszenek a bajok, mintsem, hogy a kormányhoz intézett egyszerű felszólítás ezen változtatna. A hajók a mai kapitalista termelési rendszerben gyökereznek, és ameddig a demokrácia erejével, úgy, amint az a nyugati államokban történik, a kapitalizmus* profitvágyát bizonyos korlátok közé nem szorítjuk, addig az a nyomorúság, amely mint egy rettenetes sebhely terjed el az országban, mind nagyobb és nagyobb lesz. (Gr. Festetics Domonkos: Ez igaz!) T. Képviselőház! A lapokban, nemcsak kormánypárti lapokban, hanem ellenzéki lapokban is olvashatjuk, hogy Magyarországon szerencsére javultak a gazdasági viszonyok. A magyar Gazdaságkutató Intézet legutóbbi kiadványában azt mondja, hogy a termelés cs a foglalkoztatottság egyre több iparágban haladja meg az 1929-es színvonalat, amikor, mint méltóztatnak tudni, a konjunktúra igen jó volt. Most a foglalkoztatottság az 1929. évinél már csak 2%-kal kisebb, ezzel szemben a muu kabérek csaknem 21%-kai kisebbek, mint 192Öben voltak. Számszerűen a helyzet így áll: 1929-ben 613.354 munkást foglalkoztatott az ipar, s akkor a mainál alig 13.000-rel több munkás keresete 7362 millió pengőt jelentett, most pedig az összkereset csak 5762 millió pengőt ér el

!( vagyis, amint már az előbb mondottam, 2%-kal kevesebb a foglalkoztatott munkások száma, ellenben a kifizetett munkabér 21%-kal kisebb, mint volt 1929-ben. De nemcsak a szorosan vett gyáriparban találjuk ezeket az állapotokat; a bányaiparban ugyanez a helyzet. Az 1937. év első két hónapjában 36.372 bányász dolgozott a magyar szénbányákban, tehát 2844-gyel több, mint 1934 hasonló időszakában. A munkáslétszám tehát 8%-kai emelkedett, a termelés 175%-kai. Az 1934. év első két hónapjában 13,301.072 métermázsa szenet hoztak fel a bányák mélyéről, 1937-ben 15*628.778 métermázsát, úgy, hogy elérték a legnagyobb teljesítményt, tehát az 1934. évi teljesítménynek 93%-át. Ha megnézzük a munkabéreket, azt látjuk, hogy 1934-ben az átlagos vájárkereset órabérre átszámítva 63 fillér volt, az egyéb földalatti munkásoké 46 fillér, a felszíni munkások bére 33 fillér. Most a vájárok keresete 1934 óta nemcsak nem emelkedett, hanem ellenkezőleg, egy árnyalattal csökkent. Főleg a Dunagőzhajózási Társulat pécsi és pécskörnyéki bányáiban a rosszul fizetett vájárok bére lehúzta az átlagbért. De a többi bányában sem javult a bányászok helyzete, noha,, mint a statisztika mutatja, a termelés 17'5%-kal emelkedett. A bányamunkás&ág ebből nem élvezett semmit, mert a fizetése egyáltalában nem emelkedett, sőt, mi több, a vájárok keresete semmit sem emelkedett, a többi munkás keresete pedig 2%-kal még csökkent is, ugyan akkor, amikor,

v — ismétlem — a termelés 17'5%-kal emelkedett. Nézzük meg a kőbányamunkásokat. Aki már látott valaha kőbányát, annak nem keli sokat beszélnem arról, mennyire veszedelmes munka a kőbányász munkája, mennyire tönkreteszi azi ember nemcsak az egészségét, hanem a ruházatát is, amelyet ma nagyon nehezen tud pótolni, amellett fizikailag is hihetetlen erőt igényel a munkája. Ezek a sziklával örökös harcban álló emberek, akiknek élete és testi épsége állandóan veszedelemben van, ha akkordban dolgoznak, teljesen megfeszített munkaerővel, 11—12 órai munkaidő alatt megkereshetnek 4—45 pengőt naponkint. Ha esik az eső, vagy a hó, vagy túlságosan nagy a szél, akkor a bányaüzemben nem lehet dolgozni. Akkor azonban a kereset elesik, úgynogy ezek a munkások, különösen a, márványbányában dolgozó munkások átlagos keresete nem haladja meg a napi 3 pengőt, azoknak h munkásoknak a keresete pedig, akik trachitot, vagy ehhez hasonló kőzetet kitermelő bányákban dolgoznak, a márványbánya-