Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

Az országgyűlés képviselőházának 205. képére teremtett parlament tekintélyét is lejáratta: a parlament szerepét a Nep. intéző bizottsága, ifjúsági deputációk, népgyűlések, rádió-studiók vették át; a külpolitika irányelvei tekintetében 'eltérő felfogások tisztázására nem a parlamentben adott módot és alkalmat; a földreform komoly gondolatát nem a parlamenti tárgyalások tüzében engedte kiforrni, hanem 40 éves álifjak ütőkártyájává tette. (Derültség balfelől. — Ügy van! Ugy van! balfelől.) Bizony, szomorú korszak és veszedelmes korszak volt. A nyilt abszolutizmus, a nyilt diktatúra nem olyan veszedelmes, mint a burkolt és leplezett diktatúra, mert a nyilt diktatúra ébren tartja a nemzet lelkiismeretét, ellenben a burkolt diktatúra, amely az önkényt alkotmányos formába bujtatja, amint Eckhardt Tibor t. képviselőtársunk mondotta: a nemzet elaljasodásához vezet. A letiport nemzet felemelkedik, az elaljasodott nemzet meghal. (Ugy van! balfelől.) Hogy a magyar nép, legalább lélekben, az áldiktaturás rendszernek nem adta meg magát, azt annak a néhány bátor férfiúnak köszönhetjük, akik időnként felemelték intő és figyelmeztető szavukat egy kis, de elszánt szektának dühödt vandalizmusa ellen, s azoknak a sajtóorgánumoknak, amelyek lelkiismeretüket nem adták bérbe a hatalomnak {Ügy van! balfelől.) S itt elsősorban Eckhardt Tibor t. képviselőtársamra gondolok, (Taps a baloldalon.) aki az első vonalon, az ellenséges pergőtűz kellős közepén imponáló bátorsággal és tehetséggel védelmezte az ősi magyar alkotmányt, (Petrovácz Gyula: Ügy van! — Homonnay Tivadar: Igaz, úgy van!) és gondolok egyáltalán azokra a közéleti férfiakra, akik vele együtt haladtak az ősi magyar alkotmány mérföldkövei által jelzett rögös és tüskés csapáson; gondolok Bethlen Istvánra, akinek valamikor politikai ellenfele voltam, s akivel most sem értek egyet minden tekintetben; gondolok Horthy Istvánra, Ernszt Sándorra, Zichy Jánosra, néhai Széchenyi Aladárra, Szontagh Jenőre, Pethő Sándorra, a most is számkivetésben élő Zsilinszky Endrére, Molnár Kálmán és vitéz Moór Gyula egyetemi tanárokra, Rassay Károlyra és mindazokra, akiknek beszédei, nyilatkozatai és cikkei azokban a nehéz időkben hitet és bizalmat öntöttek a magyar lélekbe. S ha vannak, mint ahogy^ még vannak a levitézlett parancsuralmi kísérletnek rokkant katonái, akik még most is diktatúráról ábrándoznak, úgy ezeknek a saját jelszavaiktól megszédült fanatikusoknak azt mondom: tudják meg, hogy végleg befellegzett nekik s minden kísérletezésük és erőfeszítésük bátorságunlk, szabiadságszeretetünk, azi alkotmányhoz való ragaszkodásunk szikláján hajótörést fog szenvedni. (Ügy van! a baloldalon.) T. Ház! A diktatúrára törő irányzat megfeneklett. Jött a Darányi-kormány. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon és a középen!) Noha az ő kormánya összetételében alig tért el az előző kormányétól, a megnyugvás érzése vált úrrá a lelkeken, megváltozott az atmoszféra nemcsak itt a Házban, hanem egyáltalán a magyar belpolitikai életben. A miniszterelnök úr első kormánynyilatkozata is szimpatikus volt, amelyben nem mutatkozott be mint próféta, mint vezér, hanem csak mint egy szürke, igénytelen politikus és miniszterelnök. Azt mondotta férfias önérzettel (olvassa): »Azokat a nemzeti célokat, amelyeket Gömbös Gyula politikai hagyatékából ülése 1937 április 30-án, pénteken. 381 átvettem, a magam egyénisége és a magam ízlése szerint kívánom szolgálni.« Első miniszterelnöki ténykedése is az, hogy érintkezést keresett és megbeszélést folytatott az ellenzék vezéreivel, rokonszenvet keltett, mert ezt a gesztióját nem iehetett másként magyarázni, mint úgy, hogy megérti azt az alkotmányos országokban egyébként magától értetődő igazságot, hogy a legnagyobb párt többségének támogatása sem menti fel a kormányelnököt attól, hogy a dolgokat az ellenzék vezéreivel is megtárgyalja. (Ugy van! a baloldalon.) A választójogi értekezlet is azt a benyomást tette rám, hogy a kormányban megvan a jóakarat és a komoly szándék az ország békéjének helyreállítására, hogy honorálni kívánja Eckhardt Tibor képviselőtársamnak ama alapelveit, amelyeket irányadó beszédében lefektetett, sőt hogy a titkosság megvalósításának időszerűsége ellen sincs kifogása. »Az országgyűlési képviselőjelölés újabb szabályozásárók szóló törvényjavaslatot is — minden hibája és minden hiánya ellenére is — komoly lépésnek tekintem a becsületes választójog megoldása felé, mert elvégre nem jelent kevesebbet, mint a mostani választási rendszer egyik legtarthatatlanabb pillérének ki dőltét. (Ugy van! a balközépen. — Petrovácz Gyula: Az akadályversenynek!) Ezek mindenesetre reménytkeltő mozzanatai a Darányi-ikormány eddigi működésének, vannak azonban tények, mozzanatok, melyek nemcsak gyanakvást, hanem aggodalmat is keltenek bennem. Ezek közé tartozik elsősorban a sorrend, mellyel a miniszterelnök úr az alkotmányjogi javaslatokat megvalósítani akarja. Eckhardt t. képviselőtársam röviden így mondotta: »Előbb a motor, azután a fék«. Nem biztosítom a házamat tűzvész, áradás, földrengés esetére, amikor azt sem tudom biztosan, hogy felépül-e az a ház, (Ügy van! balfelől.) hogy milyen alapanyagból és hol épül. Ugyanígy a választójogi törvény megvalósítása előtt nem adhatok más közjogi tényezőknek olyan hatalmat és olyan jogkört, amelyeknek birtokában a legdemokratikusabb képviselőház, akaratának törvényerőre való emelkedését is meghiúsíthatják, (Úgy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amellyel szemben a legtitkosabban választott népképviseletnek is a legjobb esetben a jus murmurandi marad meg, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) kevesebb tekintéllyel és súllyal, mint amilyen az orosz Dumáé volt. (Propper Sándor: Még a morgást is rossznéven veszik! — Halljuk! Halljuk! balfelől.) Nem tudom megérteni, miért nem lehetett a képviselő jelölés újabb szabályozásáról szóló törvényjavaslatba beiktatni azt az elvet, hogy az időközi választásokat titkos szavazással ejtsék meg. (Ügy van! balfelől.) Ez már csak nem jelentené a társadalomnak megrázkódtatását, de arra mindenesetre jó lenne, hogy^ az ország népének hangulatát megismerjék, amely, ha kedvező volna a kormány szempontjából, annak erkölcsi súlyt kölcsönözne. (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! balfelől. — Surgoth Gyula: Tessék csak, hallgatjuk!) Nem tudok kiabálni. (Halljuk! Halljuk! balfelől. — Vázsonyi János: Kint is lehet beszélgetni a folyosón.) Nem kívánhatom, hogy valaki engem meghallgasson, de azt joggal kérhetem,