Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-203

260 Az országgyűlés képviselőházának 203. ülése 1937 április 28-án, szerdán. többleteket miként használja fel: a deficitet tüntesse-e el vele, a közadók csökkentése felé tegyen-e várvavárt lépéseket, vagy pedig fontos állami szükség-leteket elégítsen ki belőle? A pénzügyminiszter úr e három cél összeegyeztetésével igyekezett feladatát megoldani. A közöttük létesült kompromisszum alapján a deficit nem tűnt el teljesen, de 7:7 millióval mégis csökkent. A megmaradt 68 millió pengő deficitet össizegszerűen jelentéktelennek nem lehet mondani, hiszen a költségvetés összes bevételeinek még most is 5-4 százalékát 'teszi ki. Szerény véleményem szerint azonban a pénzügyi elméletnek azok a tételei, amelyek bizonyos normális viszonyok premisszáin épültek fel, csak normális viszonyok mellett érvényesíthetők teljes egészükben, már pedig a gazdasági javulás ellenére is aligha lehetne állítani; hogy normálisak azok a gazdasági és pénzügyi viszonyok, amelyek közt élünk. Ilyen viszonyok között a költségvetési deficit eltüntetését tekinteni a legsürgősebb és legfontosabb feladatnak nem lehetett, annál kevésbé, mert hiszen köztudomású, hogy ez a deficit inkább formális jellegű. Az ilyen deficit megszüntetése inkább a pénzügyi kozmetika körébe tartozik. (Derültség.) Sokkal súlyosabb gond ennél a közadók csökkentése terén mutatkozó sürgős műtéti .beavatkozás indikáltsága. Ertem ezen elsősorban azt a megfontolást, hogy vájjon azt az 55-2 millió pengőt, amely a múlt esztendeihez képest az idei költségvetésben bevételi többletként jelentkezik, nem lehetett volha-e teljes egészében a közadók csökkentésére fordítani A közterhek ugyanis bizonyos viszonylatokban rendkívül súlyosak. Túlzás nélkül merem állítani, hogy bizonyos viszonylatokban áz elviselhetőség mértékén felül is fokozta őket az a kényszerűség, amely 1931/32-ben a gazdasági válsággal együtt szakadt ránk. Ilyen rendkívüli megterhelést csak végveszély indokolhat. A gazdasági javulás mai idején aligha lehet azt állítani, hogy változatlanul fennállanak máig az 1931/32. évi gazdasági válság tünetei. Bár nem tekinthetjük a gazdasági javulást véglegesnek s annak állandósulására nem számíthatunk, mégis van jogosultsága annak a kívánságnak, hogy legalább addig, amíg ez a gazdasági konjunktúra megvan, annak következményeit a közterhek csökkentése felé is vonjuk le. Minél valószínűbb a dekonjunktúra bekövetkezése, annál szükségesebb, hogy arra a nemzet gazdasági élete felkészülhessen. A közadók csökkentésére való kívánság, azt hiszem, a t. Ház valamennyi tagjában egyaránt él és legélénkefclben talán éppen imiagában a pénzügyminiszter úrban. A pénzügyminiszter úr expozéjában rámutatott arra a világszerte tapasztalható jelenségre, hogy valamennyi állam: emelni törekedik kötségvetésónek bevételi ós (kiadási keretéit (Fábián Béla: Szép! Szép!) még pedig arra való tekintet nélkül, (Fábián Béla: Már Bud János is megpróbálta!), hogy milyen világnézetet vall á kormány, (Fábián Béla: Ebben egyek, a pénzszerzésben!) milyen gazdasági és pénzügyi politikát követ. Ennek főoka teranészetesen a háborús készülődés, (Fábián Béla: így van!) de a háborús készülődésen felül is tapasztálható majdnem minden * államban a költségvetési keretek emelésére való törekvés, aminek oka az, hogy az államok egyre több olyan feladatot vonnak intézkedési körükbe, amely feladatokra ennekelőtte gondot nem fordítottak. (Fábián Béla: Totalitás! Egykéz!) Ezzel az általános irányzattal szemben a lefegyverzett és megcsonkított kis Magyarország sem követhet más politikát.' Fegyveres nemzeti önvédelmének megszervezését a katonai egyenjogúság elismerésének híján ezidőszerint még nem kezdheti el, annál inkább köteles azonban bizonyos szociális tereken a nemzeti önvédelemre. A szellemi munkanélküliség^ problémája, még^ inkább a kétkezi munkásság munkanélkülisége, «ezek között is fokozottan : a', mezőgazdasági, muukástönitegek munkáalkalommaí váló ellátása az a ~ két nagy problémacsoport, amelyeknek sürgős megoldását a nemzeti önvédelem követelményének nevezem. T. képviselőház! A kormány lelkiismeretes mérlegelés után aligha juthatott volna más elhatározásra, minthogy ennek a két szociális problémacsoportnak megoldása a sürgősség és fontosság rangsorában megelőzi nemcsak a költségvetési deficit eltüntetésének szükségét, hanem a közadók csökkentésére irányuló jogos .követelményt is. Ezért a házadónál meghozott 3 millió pengős áldozaton felül, amely áldozatnak egy része szintén közvetlenül szolgaija a mezőgazlasdgi nincstelen munkásság érdekeit, az egyszoba-konyhás zsellérházak adómentesítésének révén, az adócsökkentés terén további lépésekét nem mutat a költségvetés. A kormány az ezen felü,! Rendelkezésre állló összes anyagi fedezetet á szociálisf problémák közvetett vagy közvetlen megoldására fordította. Mindennek ellenére be kell ismernem, hogy azok az intézkedések, amelyek e tekintetben a költségvetésben megállapíthatók, csak szerény kezdetnek tekinthetők. (Farkas István: Sőt nem is kezdet, csak látszat!) Ennek oka nem a kormány komoly elhatározásának a hiányában, hanem a mezőgazdasági munkanélküliség problémájának enormis méreteiben van. (Fábián Béla: Miért nem építik meg a DunaTisza-csatornát?) Éppen ezért a kormány a költségvetéssel egyidejűleg bizonyos közmunkák fedezetének biztosítása céljából törvényjavaslatot nyújtott be és ezek igen jelentős keretekben fogják szolgálni azt a célt is, amelyre Fábián t. képviselőtársam; közbeszólásábán célzott. ;- • Kétségtelen azonban az is, tisztelt Ház, hogy nem könnyű kidolgozni olyan tervezetet, amely a ;némaetfenh tartó ! osztályok szociális helyzetének, javítására irányuló feladatok és az azokhoz szükséges fedezetek között megfelelő áthidalást képes teremteni. E tekintetben szükség lesz azoknak a gazdasági alanyoknak áldozatkészségére is, amelyek a közelmúltban a viszonyok szerencsés alakulásának következtében jelentős anyagi erőtartalékhoz jutottak. Bizonyos, főkép gyáripari vállalkozások az elmúlt évek folyamán többszázmilliós összeget, számításom szerint a legutóbbi négy esztendő folyamán minimálisan 500 millió pengőt tudtak üzleti hasznukból öninveszticiókra fordítani. Ennek folytán kétségtelen az is, hogy a következő esztendőkben az önfinanszírozás terén hasonló további tevékenység gadaságilag nem volna indokoltnak tekinthető, sőt ellenkezőleg, az önfinanszírozásnak ezek a jelenségei kell, hogy visszafejlődjenek, llymódorí tehát szerény véleményem szerint meg lehet és meg is kell találni a módot arra,