Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-193

Az országgyűlés képviselőházának lí Következik Matolcsy Mátyás képviselő úr interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíves­kedjék az, interpelláció szövegét felolvasni. Veres Zoltán jegyző (olvassa): interpel­láció a m. kir. miniszterelnök úrhoz a bánya­munkások bérmegállapítása tárgyában. 1. Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, hogy a szénbányák növekvő termelése ellenére is a bányászok reálmunkabére 1933 óta csökkent? 2. Hajlandó-e a miniszterelnök úr erélyes rendszabályokat érvénybe léptetni a szén­bányák túlkapásai ellen?« Elnök: Az interpelláló (képviselő urat illeti a szó. Matolcsy Mátyás: A sajnálatos pécsi bá­nyászsztrájk és halálos áldozatai, úgy érzem, kötelességünkké teszik, hogy ezt a (kérdést itt az országos közvélemény előtt tárgyaljuk le tel­jes ' objektivitással és igyekezzünk állást fog­lalni ennek a kérdésnek generális rendezése tárgyában. (Ügy van! balfelöl.) Peyer igen t. képviselőtársaim napirend előtti felszólalásából nagyon sok részletet tud­tunk meg, amelyek különben már az újságok hasábjain is ismertekiké váltak. A pécsi bányásztsztrájk eredendő oka az általános életszínvonal süllyedése, a drágaság kö­vetkeztében létrejött helyzetromlás ós az 1933. év folyamán történt, tudvalevően 8%-os bércsöfckentés idézte elő ezt a núlyos helyzetet, amelyben a bányászok ehhez a végső elkesere­dett fegyverhez nyúltak, hogy valamik ép iga­zukat érvényre juttassák. Igen t. Ház! A bányászok helyzetének ala­kulása rendkívül kedvezőtlen. Ennek a helyzet­nek megítélésére nem alkalmasak azok az ada­tok, amelyeket a bányavállalat az igen t. ipar­ügyi miniszter úrnak felterjesztett, ha ugyan azonosak azoikkal, amelyeket nekem is megmu­tattak, amelyek szerint a vájár napi nyersfoére 5'33 fillér, a segédvájáré 4'77 pengő, a segéd­munkásé azonban már esák 2'86 pengő. Ezek a bérjövedelmek tudniillik annak ellenére, hogy bevallásúik szerint a bányászfizetések tekinteté­ben országos viszonylatban a negyedik helyen állnak, nagyon kedvezőtlenek. Ha ugyanis a nagy bányavállalatokat ismerjük, akkor tud­nunk kell, hogy ezek után már csak kis magán­bányák sorakoznak fel, ahol talán még rosz­szabbak a fizetési viszonyok. Egyszóval a ko­moly^ üzemek szempontjából a pécsi bányászok fizetései hátul, az utolsó helyen vannak. (Ügy van! a baloldalon.) Az a felfogásom, hogy a helyzet megítélése szempontjából tudnunk kel­lene, hogy a bányavállalat évről-évre mekkora összeget fizetett ki munkabér címén, mert ennek az összegnek a nagyságából lehet következtetni arra, hogy milyen életszínvonal alakult ki az ott alkalmazott 4000 bányász és családja számára. (Ügy van! A baloldalon.) Ezt az ada­tot azonban nem adták meg számomra, nyilván azért, (Kun Béla: Camera obscura rendszer!) mert abból nagyon súlyos következtetéseket le­hetne levonni, e helyett a bányavállalat ki­adta azokat az adatokat, amelyeket felsoroltam, amelyeik főképpen az úgynevezett leszanált napok miatt semmiféle konzekvencia levoná­sára nem alkalmasaik. Nem maradt más hátra, mint magukhoz a bányászokhoz fordulni és onnan szerezni információt a kereseti viszo­nyokról. Ezek az adatok rendkívül alacsony számokat mutatnak. Ezek szerint a vezetőem­berek, tehát bánya mélyén szénfejtéssel foglal­kozó vájárok jövedelme 50—55—60 pengő, a segédmunkásolké azonban, akiknek jövedelmi KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII. '. ülése 1937 március 3-án, szerdán. 17 viszonyait az előbb felsorolt kulcs a többihez arányítva mutatja, ennél jóval kisebb lehet, ahogyan mondják, 25—30 pengő körül van. Természetesen havonta. {Zajos felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Havonta! — Peyer Károly: Nem hetenként, havonta!) Ez egysze­rűen azt vonja maga után, hogy az itteni nagy­családú bányászoknak, ahol átlag négy gyer­mek van, de sokszor 7 tagú család ellátásáról van szó, naponkénti 1'5—2 pengőnyi jövedelme yan; ez világosan mutatja, hogy olyan alacsony életszínvonalon élnek, amelyet mernék hasonlí­tani ahhoz az életszín vonalhoz, amely a mező­gazdasági munkásságnál tapasztalható, akiknél a jövedelem napi és fejenkénti 15—18 fillér. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) Nem tartom szükségesnek elismételni azt, amit Peyer t. képviselőtársam mondott és ez az, bogy már tárgyalások indultak meg a munká­sok és a bányavállalat között a sztrájk kitörése előtt. Nagyon fontos körülmény ez és arra en­ged következtetni, hogy a bányavállalat veze­tősége nem vette tudomásul azt a .feszültséget, amely a munkásság körében elterjedt, (Csoór Lajos: Fokozta, nemhogy nem vette tudomá­sul!) sőt meggyőződésem az, hogy az ő elutasí­tásukkal egyéb céljai voltak, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amit nagyon finoman úgy fejeztek ki előttem, hogy: »Igen, ha ter­melésünket, illetőleg eladásainkat fokozni tud­nánk és nyilván az állami vásárlások... (Peyer Károly: Zsarolás, hogy a Máv. vegyen át több szenet! Erre ment az egész! Tiszta zsa­rolás azért, hogy a Máv. több szenet vegyen át! — Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj. — Elnök csenget.) Meggyőződésem szerint a munkásság köve­telése és kívánsága méltányos. A bányaválla­lat érvelése azonban, ahogyan azt előttem ki­fejtették, nem helytálló. Nem helytálló pedig egyszerűen azért, amit a következőkben leszek bátor elmondani. Azt mondják, — és ez a köz­tudatba is átment — hogy a szén termelése, illetőleg eladása rendkívüli nehézségekbe ütkö­zik, az eladatlan szénkészletek folyton nőnek, már pedig készletre vagy raktárra termelni nem lehet, azonkívül pedig termelési költségeik igen nagyok és a vállalat deficittel termel. Ezek az érvelések, amelyeket a munkabéreme­lés ellen hoznak fel, meggyőződésem szerint nem helytállóak, mert a Központi Statisztikai Hivatal régebben történt megállapításai alap­ján a pécsi bányavállalatnál az eladott szén mennyisége évről-évre nőtt. 1933-ban 63 millió mázsát, 1936-ban pedig 77 millió mázsát tett ki az eladás. Az emelkedés^ itt fokozatos. Ez hiva­talos adat, különben ők is elismerik, mert meg­kérdeztem erről őket. (Peyer Károly: Kevesebb munkáslétszámmal! — Zaj a baloldalon.) 1936-ban tehát másfélmillió mázsával több sze­net adtak el, mint 1933—34-ben, amikor a bér­leszállítást végrehajtották. Az 1936. évi 7'7 mil­lió mázsa szénmennyiségből, amelyben a bri­kett-eladás is benne van, 1'4 millió mázsát — mind szenet, mind brikettet együttesen — vagyis 14.000 vagont az államvasutaknak adnak át, amely mennyiség ezer vagonnal több mint 1934-ben. Ezt szintén az ő kimutatásaik alap­ján állíthatom. De nemcsak a széneladásoknál, hanem a pé­csi bányáknál a szénkészleteknél is ez a hely­zet — az ő bevallásaik szerint a Statisztikai Hivatalnak régebben, tehát politikai feszültség­től mentesen megadott adatai alapján. 1933 december végén 1 millió mázsa szén és 75.000 mázsa brikett volt a szénkészlet, ez fokozató-

Next

/
Oldalképek
Tartalom