Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-198

Az országgyűlés képviselőházának 198. gazdasági bizottságok nem tudják, hogy tulajdonképpen mit kell nekik esináknok, nem hívják őket össze és, ami a legfontosabb, nincsen semmi hatáskörük. (Kun Béla: Feladatköröket kell adni. Nemosaik hatáskört, hanem feladatkört is! — Láng Lénárd: Nem kívánós! a)k a véleményükre!) Az alaptörvény pompásan elgondolta ezt, valahogyan úgy képzelte, hogy ezekből a mezőgazdasági bizottságokból a mezőgazdaság autonóm szerveinek hatalmais hálózata fog kiépülni, amelyek azután a termelési és értékesítési problémákat kellő szakszerűséggé], önmaguk fogják megoldani, tehermentesíteni fogják a minisztériumokat, tehermentesíteni fogják a közigazgatási hatóságokat ós visszaadják azokat tulajdonképpeni eredeti hivatásuknak, magának a közigazgatásnak, úgyhogy azoknak nem kell majd üzemi kérdésekkel foglalkozniuk, mint ahogyan molst is foglalkoznak. Sajnos azonban, az egész elsatnyult és ezek a bizottságok tényleg csak aféle panaszkodé, panaszlerakodóhellyé változtak, néha-néha véleményt mondanak, ha megkérdezik őket, azonban nemigen kéirdezik. Még — mondjuk — a megyei mezőgazdasági bizottságnak megvan a maga tekintélye, de már a járásoknál, különösen a községéknél nem is nagyon szeretik őket, sem a főszolgaibíró urak, sem a községi jegyzők nem nagyon rokonszenveznek ezzel a szervezettel, mert valahogy a hatáskörüket féltik tőle, valahogy nem szeretnek abból kiengedni semmit, valahogy úgy gondolják, hogy nem illendő ezeknek a hatalmon kívül levő egyének^ nek heleszókii olyan kérdésiekbe, amelyeket eddig ők maguk intéztek. A törvényben taxative meg kellene állapítani és fel kellene sorolni azokat az eseteket, amikor a (mezőgazdasági bizottságok meghallgatása kötelező, aanikor azoknak véleményével a hatóságnak számolnia kell és ha nem fogadja el, meg kell indokolnia, hogy miért nem fogadta el. T. Képviselőház! A mezőgazdasági bizottságok helyes működésével igen sok szúró tüskét ki lehetne húzni, igen sok panaszt meg lehetne szüntetni. Hogy csak egy meglehetősen gyakran előforduló esetet említsek, itt vannak a kishaszon'b érietek. A kishaszonbérletekre nézve, amelyek a földínséget, a földéhséget sok helyen valamiképpen úgy, ahogy kielégítik, ezért tehát fontos jelentőségük van, az ajánlást, a jelölést a községi elöljáróság, illetve a polgármester eszközli, a behelyezést azután a mezőgazdasági albizottság végzi. Hogyan néz ki azonban ez a gyakorlatiban'? A gyakorlatban nagyon csúnyán néz ki. Már tavaly is panaszkodtam e miatt a földmívelésügyi tárca költségvetésén eJk tárgyalása alkalmával, azonban nem történt semmi segítség. A gyakorlatban úgy néz ki ez a dolog, hogy a községi jegyző,, aki tudvalevőleg nyakig van elfoglatsággal, aki minden állami hivatalnak végeredményben végrehajtó szerve, mert a felső hatóságok egyszerűen ráírják az iratra: lássa a jegyző, csinálja a jegyző! azután az ügyészség, a pénzügyigazgatóság, a tanfelügyelőség és mindenféle nagyobb vármegyei hatóság végeredményben a jegyzővel végezteti a falusi dolgokat, természetesen szívesen szabadul meg ettől a külön munkától, annál is inkáb'b, mert ez nem kellemes munka. Ha egy-két parcella megürül, abban a pillanatban (megindul a sturm, megindul az embereik áradata, hogy ezekre a megürült parcelülése 1937 március 11-én, csütörtökön. 189 Iákra valamiképpen igényt szerezhessenek. Rendszerint az történik ilyenkor, hogy a jegyző megbízza valamelyik polgártársát, a városok polgármestere megbíz egy szellemi ínsógmunkást, hogy legyen szíves, írja össze, válogassa ki a szám'bajöhető embereket és általában csinálja meg az előterjesztést,, amelyet azután ő a végén aláír. így aztán megtörténik, hogy az egyes falvakban ilyen kiskirályok nőnek ki, mert a végén az az ember, aki ezeket az igénylőket összeírja, a jegyző helyett sorrendbe foglalja és a jegyzőnek oda fogja adni, mondván, hogy ezeket ajánld uraim a mezőgazdasági albizottságnak behelyezésre, rettentő köztekintélyre emelkedik, ezzel az ő nagy tekintélyével azután sokszor vissza is él. így fordulnak elő azok az esetek, hogy vannak egyének, akik már 4—5 ilyen kisbérletet is összekerítettek maguknak, ugyanakkor százával hemzsegnek hadirokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek, akik nem tudnak két hold földhöz hozzájutni, a másiknak pedig már 16 hold földje van. Ilyen valóságos, tényleges esetek vannak. Ha ez nem így történnék, hanem például a mezőgazdasági bizottság ruháztatnék fel azzal a jogkörrel, hogy az ajánlást megtegye és kiválogassa az emberek közül az lairra legmegfelelőbibeket, legalkalmasabbakat, akkor ilyen esetek,, ilyen visszaélések nem történhetnének meg és neon szolgáltatnának állandóan okot az egész község elleni mérges elkeseredésre. Hasonlóképpen sok más ilyen esetben lehetne igénybevenni a mezőgazdasági bizottságokat, amelyek egyébként azt a munkát, amelyet hébe-hóba rájuk bíznak, mindenkor becsületesen, tisztességesen és — azt lehet mondani — lelkesedéssel végzik el. Az a kevés kis valami, ami az ő hatáskörükből mégis számbajöhet, mondjuk a véleményezési jog, szintén majdnem semmivé zsugorodik össze. Véleményt először is nem kérnek tőlük, ha pedig kéretlenül is adnak, nem törődnek vele. Ez az eljárás megint nem alkalmas arra, hogy ezeknek az intézményeknek a tekintélyét fokozzuk. Itt van például az, ami az egész törvényjavaslat körül történt. Nincs szerv, elképzelhetetlen, hogy volna szerv, amely hivatottabb lenne arra, hogy mezőgazdasági törvényjavaslathoz hozzászóljon, mint maga a mezőgazdasági kamara, (Egy hang jobbfelől: Hozzászólt!) amely már tizenhat esztendő óta a gyakorlat száz- és százféle tapasztalatát gyűjtötte magába. Hozzászólt, a legnagyobb megdöbbenésre azonban az illetékes tényezők vajmi keveset törődtek a hozzászólásával. Felvetődik a kérdés, hogy minek az egész véleményezés? Hogyan véleményezzen a kamara más tekintetben, ha saját dolgában nem fogadják el, nem akceptálják^ a véleményét, ha azokra a kívánságokra, indítványokra, javaslatokra, amelyek kétségtelenül azt célozták, hogy a mezőgazdasági kamarákból erőteljes, vérrel telt, életerős szervezetet alkossanak, tulajdonképpen még választ sem kan. Még arra sem érdemesítik a kamarákat, bogy megmagyarázzák nekik, miért nem teljesítik ezeket az óhajokat, amelyek közt olyanok is vannak, amelyeknek teljesítése pénzbe sem kerül. Mert hiszen megértem, ha valamit nem teljesítünk azért, mert pénzbe kerül, ha egyszerűen azt mondja a miniszter úr, hos-v legnagyobb sajnálatunkra nincs pénz, habár erre pénznek kellene lenni. Több képviselőtársamtól hallottam már, én magam nem tudtam eddig, itt tanultam meg, hogy például a szomszéd Ausztria, amely igazán csak rövid idő óta mondható részben mezőgazdasági országnak