Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-196

Az országgyűlés képviselőházának 196. elsősorban a szakosztályokban fogják az ő ki- , váló szaktudásukat a gazdaközönség érdekében I kifejteni. Másik novelláris intézkedése a javaslatnak, hogy ezentúl mindenki csak abba a kúriába kerülhet a felsőfokozatban, amelynek az alsóbbfokozatban tagja volt. Ez az intézkedés igen helyes, ámbár nálunk a Duna-Tiszaközi kamaránál erre vonatkozóan nem volt más intézkedés eddig sem. Tudom ellenben, hogy egyes kamaráknál előfordult, hogy más kúriába került az alsóbb kúriából felkerülő kamarai tag. Helyet biztosít a javaslat a kamarában a törvényhatóság első tisztviselőjének, tehát a vármegye alispánjának és a város polgármesterének. Ennek a magam részéről rendkívül örülök, mégpedig elsősorban azért, mert így ezek a magasállású tisztviselők résztvevén a kamarai működésben, látni fogják, hogy mi a gazdaközönség kívánsága, követelménye, de egyúttal azt is látni fogják, hogy a magyar gazdatársadalom milyen nehéz helyzetben van. Nem elég azonban, hogy ezek a tisztviselők rósztveszneik a kamarai működésben, hanem bizonyos agrárérzóst is kell a lelkükbe csöpögtetni. Erre vonatkozóan meg kívánom említeni, hogy a Duna-Tiszaközi kamara területén, sajnos, a közigazgatási hatóságnak a kamarákkal, hogy úgy mondjam, az egész gazdatársadalommal szemben való gesztiója nem túlságosan barátságos. (Kun Béla: Miért? — Csoór Lajos: Mindenütt kutyába sem veszik! — Kun Béla: Nem támogatják egy cseppet sem! Inkább támogatnák, ha kortesszolgálatokat végezne!) Nem erről van szó, t. képviselőtársaim, hanem arról, hogy míg például az alsódunántúli mezőgazdasági kamara területén az egyes törvényhatóságok az állattenyésztés fejlesztésére súlyos összegeket adnak, még pedig — felsorolom — Baranya megye 80.000, Somogy 62.000, Tolna 35.000. Zala 52.000 pengőt ad, 'vagyis Öszszesen 229.000 pengőt fordítanak a gazdaközönség javára az állattenyésztés fejlesztésére, ugyanakkor a Duna-Tiszaíközi kamara területén (Mózes Sándor: Pest megyében tényleg el van hanyagolva!) — méltóztassék az adatokat meghallgatni — Pest vármegye az állattenyésztés részére 1000 pengőt adott, Budapest és Kecskemét város 10.700 pengőt ad, Bács megye 9300-at, Csanád megye 12.100 pengőt, Csongrád megye 22.000 pengőt, tehát összesen csak 55.100 pengőt. Itt van tehát annak a megállapításomnak az alapja, hogy a közigazgatási hatóság a gazdatársadalmat itt nem karolja fel eléggé. Énnek megerősítésére még azt is fel kívánom említeni, hogy éppen a Duna-Tiszaközi kamara január havában Kecskeméten egy nagy állattenyésztési értekezletet hívott össze, amelynek ideje az illető kamara területére tartozó alispánok kérésére állapíttatott meg. Összejött az értekezlet és az eredmény az volt, hogy egyetlenegy alispán sem volt jelen ós csak egy képviseltette magát. Hiába lesz tehát benn a törvényben az, hogy az alispánoknak részt kell venniök a kamarai életben, ha nincsen a szívükben agrárérzás s ha nincsen bennük a föld és a magyar gazdatársadalom szeretete teljes mértékben kifejlődve. (Kun Béla: Szomorú megállapítás!) Enélkül a törvény csak írott, papíron maradó törvény lesz. (Csoór Lajos: Azért kellene ezt a javaslatot másképpen csinálni! Szankciókat belevinni a kamarák részére!) Újdonságot ad ennek a kamarai javaslatnak az, ami a magyar gazdatársadalomnak régi kíülése 1937 március 9-én, kedden. 103 vánsága, hogy tudniillik a mezőgazdasági termelő és értékesítő szövetkezetek mezőgazdasági kamarai illetékkel rovassanak meg. Eddig az volt a helyzet, hogy ezek oda fizették a kamarai illetékeket, ahonnan állandó támadásnak voltak kitéve. (Ügy van! Ügy van! jobb félül.) Rendkívül örülök, hogy most ezek a kérdések a kamara hatáskörébe kerülnek, elsősorban azért, mert így a kamarának módja lesz ezeket a szövetkezeteket, amelyeket gróf Károlyi Sándor éppen a gazdatársadalom érdekében hozott létre, (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) megfeV,lően támogatni és istápolni. De ugyanakkor remélem azt is, hogy módjában lesz a kamarának a gombamódra elszaporodó családi önös álszövetkezetek megrendszabályozására is, amelyeik csak a szövetkezeti lobogó cégére alatt működnek és annak csak kárára. vannak. (Kun Béla: Az eszme lejáratására!) A mezőgazdaság csak kárát vallja ezek működésének. Az 1920:XVIII. te. értelmében öt vidéki és egy országos kamara állíttatott fei. Hogy ezzel a kérdéssel itt foglalkozom, ezt elsősorban nem azért teszem, mintha meg akarnám változtatni ezeknek a számát, hanem azért, mert a múlt ősszel egyes hírlapi cikkekben olyan hírek láttak napvilágot, mintha a gazdatársadalomnak egy része külön kamarát szeretne alkotni, még pedig Budapest környékén egy úgynevezett Budapesti Mezőgazdasági Kamarát és egy külön kamarát szeretne alkotni a Tiszántúlon, az úgynevezett Búzakamarát. Ez a felfogás te'jesen téves. A kamarai törvény indokolásában benne van az, hogy a kamarai intézmény egyetemes gazdaérdekeket van hivatva képviselni (Ügy van! Ügy van!) ós nem parciális érdekeket. De lehetetlen egy budapesti kamarát felállítani azzal az indokkal, hogy azok lesznek a kamarai tagok, akik Budapestre élelmiszert szállítanak. Hát akkor Szabolcsot miért nem vesszük ide, hiszen Szabolcs szállít ide burgonyát? És például a tej milyen messziről jön Budapestre? Ezt nem lehet így megvalósítani. De nem lehet egy búzaminőség-kamarát sem megvalósítani, mert a kamara intézménye nem egy növény védelmére állíttatott fel. Ezen a címen a makóiak kérhetnének egy hagyruakamarát, a szegediek és a kecskemétiek pedig egy paprika-kamarát. (Gallasz Ágost Rudolf: Ezen a címen csak az adókatasztert lehet megváltoztatni!) Azt kérném tehát a miniszter úrtól, hogy a kamarák száma ós elhelyezkedése a törvényben fixiroztassék. Ezt nemcsak az előbb említett indokaimnál fogva teszem, hanem teszem elsősorban azért is, mert ha ilyen hírek felvetődnek, akkor a kamarák nem számíthatnak állandó, egyforma díjbevételre, azoknak a vidékeknek a gazdái fogják ezt a bizonytalanságot megsinyleni, amelyek szeparatisztikus törekvéseket hangoztatnak (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és akkor nem fognak a kamarák intézményeket merni megvalósítani s nem fogják merni itt ezeket az intézményeket kellően dotálni. A most beterjesztett novelláris javaslat a kamarák tagjainak számát nagyon helyesen szaporítja, megfeledkezik azonban arról, hogy ha a kamarák és a kúriák tagjainak számát s^anorítja, ugyanakkor gondoskodni kell •arról, hogy az egyes kúriák az igazgatóváiasztmányban is megfelelő taglétszámmal legyenek képviselve. A jelenlegi törvény 42. §-a kimondja, hogy a vidéki mezőgazdasági kamarák az ügyek vitelére 20 tagból álló igazgató-