Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-192

Az országgyűlés képviselőházának 192. ülése 1937 március 2-án, kedden. 599 még kultúremberek, akik azt óhajtották, hogy a nők is dolgozhassanak lent a bányák mélyében. (Buchinger Manó: Szomorú! — Mojzes János: Ügynevezett kultúremberek!) Mélyen t. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy amikor ezt a szellemet ostorozom vagy említem, akkor egy hazai vonatkozású dolgot is felhozzak. A magyar szénbányák tulajdonosai és irányítói, azok is, akik Bécsből irányítanak egy-egy üzemet, nem árulják el azt, hogy korunk szociális szellemét megéreznék és igazán humanista- és kultúrlélekkel lennének megáldva. Egy óriási gazdasági harcnak vagyunk tanúi, amely még mindig nem fejeződött be: ez a pécsi bányászsztrájk. Amilyen örömmel fogadtuk, azt hiszem, azt, hogy a bányászok fizetése újból a régi lesz, vagyis megszűnik a nyolcszázalékos fizetésredukció, annyira elkeserítő, hogy ezzel a ^tisztelt bányavezetőség olyan sokáig várt és a dolgozóknak olyan sokáig kellett szenvedniök, míg ezt a nyolc százalékot újból megkapták. Ugyanis, ha jogos volt nyolc százalék és ha bírja a vállalat ezt a nyolc százalékot, akkor fizethette volna eddig is. Furcsa, hogy olyan eszközöket kellett igénybevenni, mint amilyeneket ebben a küzdelemben is igénybe vettek, mert hiszen a kormánynak végeredményben — talán nem mindenki tudja — a bányaszerződés szerint jogában állt volna egy új igazgatót odaállítani és a vezetést más kezébe adni. Miért várt a Dgt. ilyen sokáig, miért teszi felesleges izgatás tárgyává azokat a dolgozókat és miért engedi meg, hogy ott olyan szellem alakuljon ki, amely esetleg szervezetőktől független egyéneknek is * módot nyújt a bujtogatásra. A bujtogatásnál nem egyedül a dolgozó ember a hibás; lelkületét és hosszú éveken keresztül elviselj szenvedéseit is figyelembe kell venni. (Rajniss Ferenc: A holnapi interpellálóktól elveszi a kenyeret!) Jut is, marad is! (Buchinger Manó: Marad!) Sajnos. Ezt az egyezményt ritka siker koronázta, amennyiben a 91 jelenlévő és szavazásra jogosult egyén közül 90-en igennel szavaztak és csak egy akadt, aki ezt a törvényjavaslatot is ellenezte. T. Ház! A mélyen t. előadó úr foglalkozott ezekkel a kérdéseikkel és statisztikai adatokat tárt elénk iámnak igazolására, hogy mit jelent ez az egyezimény nekünk, magyaroknak, a imagyar dolgoizó társadalomnak. Itt elsősorban igenis hangoztatni kell, hogy a Magyarországból kivándorolt munkásságnak külföldön, még ha esetleg jobb bérek mellett dolgozhat is, még sincs anyagi lehetősége arra, — és egyéb lehetősége sincs —hogy kétfelé fizethessen szociális biztosítást. Lehetetlen ^ volna például az, hogy Franciaországban is fizessen szociális biztosítási járulékot, de ez ^jogilag is lehetetlen volt, mert önkéntes szociális biztosításról sokáig nem lehetett szó. Ez a törvényjavaslat abból indul ki, hogy szükség van egy viszonossági egyezményre. A javaslat tehát helyes. Bennünket — amint az előadó úr mondotta — körülbelül 90.000 ember érdekel ebből a szempontból; ezek közül a legtöbb — amint az előadó úr említette — Franciaországiban, továbbá Angliában és Ausztriában dolgozik. Teljesen aláírom azt, amit Peyer igen t. képviselőtársam mondott az állampolgárság rendezéséről, mert nagyon sok munkás önhibáján kívül jutott ebbe a helyzetbe. Ez az egyezmény egy kerettörvény, — és kerettörvényt is kellett hozni — hiszen a külföldi államokban a szociális biztosítás különböző ágazatai nincsenek ügy kiépítve, — talán a 'munkanélküliségi biztosítást kivéve — mint hazánkban. Belgiumban például kötelező az öregségi biztosítás, a rokkantságig azonban már nem kötelező, mert a rokkantsági biztosítást egyes magánszervezetek vagy szakszervezetek végzik. Franciaország az az állaim, amely velünk egy színvonalon áll ebben a tekintetben és ott különösen a legutóbbi időkben sok mindent korrigáltak ebből a szempontból. Ami a viszonossági szempontokat illeti, mi leginkább a csehszlovák állammal vagyunk kapcsolatban, mert különösen a textiliparban párezer csehszlovák alkalmazott van nálunk. Tehát teljesen aláírhatjuk az előadó úrnak azt a véleményét, hogy igenis magyar érdek ennek a. kérdésnek a rendezése. En sem vagyok azonban hajlandó a kérdés valutáris vonatkozásait a szociális vonatkozások elé helyezni. Tagadhatatlan az, hogy ha, ez a repciprocitás elvén alapuló egyezmény és törvényjavaslat miegalkattatik és törvényerőre emelkedik, akkor bizonyos idő múlva nagyon sok munkásember igyekezni fog hazajönni, mert egy pillanatig sem merném azt mondani, hogy a külföldöm dolgozó magyar munkás me kívánkoznék haza. A magyar törvényhozásnak és a magyar kormánynak azonban ebben a tekintetben szerintem az a feladata és kötelessége, hogy idehaza olyan szociális viszonyokat teremtsen a 'bérek, a munkaidő és a különböző szociális kérdések tekintetében, hogy annak a munkásnak tényleg meg legyen az oka arra, hogy hazajöjjön. Mélyen t. Ház! A hetvenezer, külföldön dolgozó magyar munkásnak, legnagyobb része a bányaiparban dolgozik. Belgiumban, a limburgi bányákban és a képviselőtársam által is említett francia bányákban nagyrészt magyar munkások dolgoznak. Ezt az alkalmat fel akarom használni arra, hogy a kormány figyelmét felhívjam a bányamunkásság helyzetére, különösen pedig a bányanyugbérbiztosításra. Ebben a tekintetben van egy törvényünk, amelyet 1925-ben hoztunk és amely a bányászok nyugbérbiztosítását rendezi. Azért bátorkodom ennek a javaslatnak keretében ezt felemlíteni, mert egy nemzetközi szociális biztosításról, viszonossági kísérletekről lévén szó, szerintem az az iparág érdekel elsősorban bennünket, amelyben mi a külfölddel kapcsolatban érdekelve vagyunk. Amennyire előnyös a mi szociális biztosításunk más ; téren, bányanyugbérbiztosítási ágazatunk, sajnos, nem üti meg az európai színvonalat és pedig egészen egyszerűen azért, mert az is antiszociális, hogy 10 év várakozási idő, eltekintve attól, hogy a szolgáltatmányok kedvezőtlenek. Ez a biztosítási ágazat egyebekben gazdaságilag is teljesen labilis. A magyar bányanyugbérbiztosítási ágazatnak ma 42.758 tagja van, ebből biztosított nyugbéres 6060, özvegy 4335, árva 2028. Ha viszont ennek az anyagi oldalát nézzük, akkor azt látjuk, hogy míg 1927-ben, 1928-ban, 1929-ben és 1930-ban ez a biztosítási ágazat plusszal záródott, 1932 óta tetemes mínuszokkal fejezte be üzletévét. így 1932-ben 340.000 és a további években 93.000, 313.000, 89.000 és 495.000 pengő volt a deficit. Lehetetlen, hogy egy ilyen fontos ágazat évrőlévre deficittel záródjék. Azt a tiszteletteljes véleményt hangoztatom, hogy a kormánynak a bányák urai és tulajdonosai felé egy gesztussal kellene élnie