Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-192

578 Az országgyűlés képviselőházának 192. ülése 1937 március 2-án, kedden. kőznünk ezzel a kérdéssel és kell vele szemben állást foglalnunk, mert a javaslatnak ez az egyetlen olyan része, amely ha kimaradna e tör­vényjavaslatból, magát az elkészítendő tör­vényt sokkal teljesebbé és sokkal helyesebbé tenné. Bátor voltam az 1. és a 4. §-nál is fel­szólalni és kifogásokat hangoztatni, az 1. és 4. §-szal szemben emelt kifogásaim azonban nem bírnak azzal a jelentőséggel, mint a 6. §-szal szemben felhozandó érvelés. A pártközi értekezleten bátor voltam kije lenteni azt, hogy ellenzéki pártállásom ellenére a miniszterelnök úr iránt éppen a választójog­gal kapcsolatos politikai múltjánál fogva a választójog kérdésében bizalommal vagyok és bizalommal várom a választójogi törvényjavas­lat beterjesztését és e kérdés becsületes meg­oldását es rendezését. Én ma is, bár ebben a javaslatban ez a 6. § foglaltatik, fenntartom ezt az álláspontomat, mert remélem, hogy ez pusztán és kizárólag csak átmeneti intézkedést tartalmaz és semmi körülmények között sem vonatkozhatok arra a korszakra, amikor az egész országban minden egyes választókerület egyaránt titkosan gyakorolja majd választó­jogát. Lehetetlenség volna, hogy akkor, amikor a titkos választójog minden egyes kerületben törvénybe iktatta tik és a választás minden egyes kerületben titkosan zajlik le, a nyilt választásnak egy csökevénye még mindig fenn­maradjon, egy olyan csöke vénye a nyilt vá­lasztásnak, amely az egész kultúrviiágon sehol semilyen jogrendszerben fel nem lelhető s amely ellenkezik a magyar történelmi alkot­mányjogi fejlődéssel is, mert hiszen =ioha ed­dig a magyar alkotmányban nem szerepelt olyan intézkedés, amely a szavazati jogot az ajánlótól megvonta volna és már előre preju­dikált volna az "ajánlás folytán a szavazást illetőleg. Ez a gondolat felmerült már az 1925:XXYX tc.-nél is. Akkor is a javaslat eredeti szövege, az első tervezet azt kontemplálta, hogy az aján­lók egyúttal leszavazottaknak tekintendők le­gyenek, de akkor is elejtette ezt a tervezetet a kormányzat és a képviselőház többsége, belátva annak tarthatatlan voltát, mert hiszen lehetet­len, hogy valakit, aki különböző befolyások alatt adja ajánlását egyes jelölteknek, megfosz­szanak attól a jogától, hogy minden befolyáso­lástól mentesen gyakorolhassa szavazati jogát. A javaslat általános vitája során már vol­tam bátor ez ellen szót emelni és már akkor bejelentettem azt a módosító indítványomat, hogy kérem a 6. §-nak teljes szövegében való törlését. Most, amikor ennek indokolását kissé részletesebben fejtem ki, méltóztassanak meg­engedni annak bejelentését is, hogy amikor fenntartom azt az indítványt, hogy a 6. § tör­lését kérem, egyben csatlakozom Rupert kép­viselőtársam indítványához is, aki a törlendő 6. § helyébe új 6., 7. és 8. §-ok felvételét kérte a jelenleg lajstromosan választó kerületekkel kapcsolatosan. A javaslat általános vitájában, amikor an­nak fejtegetésébe bocsátkoztam, miért tartha­tatlan az az intézkedés, hogy v ebben a tervezett 6. § foglaltatik, Csik József képviselőtársam, aki utánam szólalt fel, azt mondotta, hogy helyes ez az intézkedés azért, mert felesleges, hogy kétszer zaklassák a választópolgárt: egy­szer az ajánlásnál és egyszer a szavazás al­kalmával. Én ebben a »zaklatás« szóban és ebben az elméletben látom a polgári rend, az úgyneve­zett középosztály bukását és a polgári rend, a középosztály sorsának tragédiáját. Azért lá­tom ebben, mert a polgári rend és a közép­osztály állandóan zaklatásnak tekinti és szó­szólói is' zaklatásnak mondják a legnagyobb és legjelentősebb közjog gyakorlását. Ezzel szem­ben a szélsőségek mindenkor szervezetten lép­nek fel, a szélsőségek mindenkor öntudatosan dolgoznak a maguk céljai elérésére ugyanak­kor, amikor széthullva, amikor nem törődve az országnak és saját magának jól felfogott ér­dekével, a polgári rend a közjogok gyakorlását zaklatásnak tekinti. Én azon az állásponton vagyok, hogy a választót, a választóközönség tagjait egyszer sem szabad zaklatni. Mert zaklatás az, ha be­folyásolja valaki, hogyan ajánljon, zaklatás az, ha valaki befolyásolja, hogyan szavazzon, mert saját legjobban felfogott érdekében, a nemzet és önmagának érdekében, az emberiség jobban felfogott jövője szempontjából, saját íelkiis merete szerint, minden befolyásolástól mente­sen kell, hogy gyakorolja közjogát minden­egyes állampolgár és ennek biztosítása is tör­vényesen kell, hogy meglegyen. Ezzel ellentétben áll ez a 6. % amely »az ajánlók leszavazottaknak tekintendők« szöve­gével lehetővé teszi azt, hogy befolyásolás alapján kapjanak egyes pártok már előre 100 vagy 150 szavazatot. Amikor azt mondom, hogy »egyes pártok«, akkor nemcsak a mindenkori kormány pártjára gondolok, mert a mindenkori kormány pártjának lehetővé van téve, hogy a közigazgatásnak, az adóügyi igazgatásnak be­folyásolásával (Kun Béla: Ügy van!) azokat, akik függő helyzetben vannak és szavazás szempontjából esetleg megbízhatatlanok, presz­szióval előre lekösse (Kun Béla: Ügy van!) és az ajánlás megszerzésével egyúttal szavazatu­kat is biztosítsa. De nemcsak a kormánypártra vonatkozik ez, hanem vonatkozhatiik mindem. egyeG pártra, mert sohasem tudhatom, hogy milyen párt programmjával lép fel egy nagyvállalat vezér­igazgatója, aki alkalmazottait elbocsátás terhe mellett fogja arra kényszeríteni, hogy ajánlást adjanak az ő ívére, amivel azok egyiíttal le­szavazottaknak tekintetnek, holott ha szavazati jogukat minden befolyásolástól menten, szaba­don gyakorolhatnák, valószínű, hogy nem a ve­zérigazgató úrra adnák le szavazatukat. (Ügy van! balfelől.) Ugyanez áll a nagybirtokra, az ingó és in­gatlan nagytőkére egyaránt. Amikor a válasz­tók számára mind a demagógiával, mind a közigazgatás túlkapásaival, mind a plutokrá­ciával szemben egyformán keressük a védel­met, ne adjunk ebben a törvényjavaslatban olyan lehetőséget, hogy mind a demagógiának, mind a plu tokráciának, mind a közigazgatás túlkapásainak (Mojzes János: A basáskodás­nak!) egyik melegágyát jelentse ez a szakasz. (Ügy van! balfelől.) De, t. Ház, a 6. § azt is jelenti, hogy ha ez a törvényjavaslat változtatás nélkül ilyen for­mában kerül be a Corpus Juris-ba, ez prejudi­kál az elkészítendő és majd beterjesztendő vá­lasztójogi törvényjavaslatnak. Ez azt jelenti, hogy akkor is, amikor majd titkos lesz a sza­•— ha titkos lesz — megmarad a nyilt szavazásnak egy csökevénye. Nagyon félő eb­ből a szempontból és engem nem nyugtat meg, sőt nagyon nyugtalanít a miniszterelnök úrnak legutóbbi ülésünkön elhangzott felszólalásából (Felkiáltások balfelől: Lehetőleg!) az a mon­dat, amelyben a miniszterelnök úr azt mon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom