Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-189

508 Az országgyűlés képviselőházának Szomorú tényeket juttatott továbbá kifejezésre a Baross-Szövetség egy memorandumában, a harmadik fizetéscsökkentés idejében, amellyel ezt a harmadik fizetéscsökkentést követő második karácsony előtt az akkori pénzügyminiszter úrhoz fordult, kérve, hogy állítsa vissza a tisztviselők fizetését, vagy legalább is, amennyire lehet, emelje fel, mert nincs vásárlóközönség az üzletekben, az üzletek becsuknak, az adóalanyok fogynak és így a tkereskedőosztály ifjúsága is ugyanúgy van sújtva, mint a tisztviselőosztály ifjúsága. •Az előbb azt mondottam, hogy a mi országunk egy tejjel-imézzel folyó Kánaán — volt. Itt vannak például a feltörő földgázok: micsoda óriási nemzeti kincs! (Gr. Festetics Domonkos: Még nincsenek itt, csak reméljük!) De itt van ezzel szemben az állástalan ifjúság is. T. Kép viselőiház! Itt 'feltétlenül valami hiba van a munkaelosztás körül és ha _ mi folyton csak a Danaidák-ihordóját töltögetjük, akkor a probléma tovább fog dagadni a nélkül, hogy levezetést találna. (Gr. Festetics Domonkos: Es súlyosabb lesz!) És mi lesz a jövőben'? Mi már őszülő fejjel nézünk gyermekeink jövője elé, mert gyermekeink bizonytalanságban, reménytelenségben, koravén mentalitással szemlélik enneik az életnek haszontalanságát és amint hallottuk, rendkívül nagy az ifjúság öngyilkossági arányszáma. Mindezek kiáltó problémák és ezekkel szemben megint csak a főiskolai professzor urak megállapítására hivatkozom, akik egyöntetűen azt állítják, hoigy soha nem volt a kezük alatt olyan komoly, olyan értékes és a maga ügyei iránt annyira érdeklődő ifjúság, mint ma. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Tele vannak a szemináriumok és a proszeminániumok. Mindenütt látjuk, hogy az ifjúság dolgozni akar, de ezt az akarást nem tudja levezetni. Azt is felpanaszolták a professzor urak, hogy a középiskolában nem történik érdemleges szelekció, úgyhogy a főiskolára olyan anyag tódul, amelynek egy része csak félig tehetséges, vagy talán még ennyire sem, amely más praktikus pályán kitűnően megállná helyét, a főiskolákon azonban végigbukdácsolja a szemesztereket. Itt vannak továbbá a jóléti intézmények. Ezekének olyan rendkívül vonzóerejük van például a vidéken élő ifjúságra, hogy a . szegényedő szülők, a sújtott, gondterhelt szülők egyenesen ösztökélik őket: menj fel, fiam, Pestre, ott vannak az egyetemi jóléti _ intézmények, te ' szegény vagy, szegénységi bizonyítvány alapján eléred ezt és azt. így azután bekerül valaki, ha talán nem is tehetséges. Bekerül olyan, aki nem is tudja, hogy az egyetemi hallgatás milyen anyagi terheket ró a szülőre és már az első vizsga előtt megtorpan és az az első ifjúságában megtorpant fiatalember sebbel megy viszsza otthonába, csalódott emberként kezd valami másba, ha ugyan kezd. (Igaz! Ügy van!) Ezért feltétlenül elkövetkezett idő, amikor intézményesem cselekedni kell az ifjúság megmentése érdekében. Ezek a részletsegítségek betokosodtak. Itt tehát arról volna szó: mit tehetünk mi a jövő nemzedék, a magyar nemzet jövendő értelmiségének megmentése érdekében? Van tennivaló és vannak lehetőségek. A statisztikai adatok ma már mindezeket a kiáltó visszásságokat kimutatták, összegyűjtötték. Különösen nagyon fontos, hogy éppen a kormány189. ülése 1937 február 2^-m, szerdán. zat vegye kezébe az egész probléma rendezését. Elsősorban is nekünk pomtos áttekintést kell a nagyszerű és becses statisztikai adatokból összeállítanunk és kapnunk az egész magyar szellemi munkapiacról. Fel kell mérnünk azt a munkapiacot, mert itt vámnak lehetőségek. Én közgazdasági kitűnőségekkel beszéltem, akik azt mondották: miért tolul az egész magyar ifjúság mind a hivatalnoki pályára? Én magam tudom, hogy mint fővárosi bizottsági tagnak szégyenpír borítja el arcomat, amikor diplomás fiatalember azt kéri tőlem, hogy helyezzem el gázóraleolvasónak, azonban pártunknak tömegesen kell elhelyeznie őket, mint kalauzokat villamosokon és autóbuszokon. Ezek még elég jó kenyérlehetőségek, ezeket azonban így elvonjuk másoktól, olyanoktól, akiknek nincs szükségük ilyen nagy kvalifikációra ehhez a szerény kenyérhez. Ezek tehát nem megoldások. Ott van például a magyar kereskedelem. Közgazdasági kitűnőségek figyelmeztettek arra, hogy itt nálunk az a beteg értékelés bénítja meg az egész gazdasági életet a jövőre nézve, hogy mindenkiben az a régi magyar úrhatnámság dűl, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) hogy aki legalól van az is tisztviselő akar lenni, aki a vagyonát elvesztette, az is tisztviselő akar lenni és a leányok a legszerényebb sorsban is ma már csak kezelőnők és tanítónők akarnak lenni. Hol vannak a mői kézimunkák, hol vannak a kereskedelmi lehetőségek, a közvetítő kereskedelemben, vagy a részle tkereske delemben való elhelyezkedési lehetőségek? (Igaz! Ügy van! — Taps.) Fel kell tehát mérni a munkapiacot és öszsze kell hasonlítani a szellemi keresletet a szellemi kínálattal. Ez is gazdasági kérdés. De ki csinálja ezt a műveletet? (Halljuk! Halljuk!) Én azzal a kéréssel fordulok a miniszterelnök úrhoz, hogy ennek a kérdésnek végleges rendezése ügyében, egy néhányszakaszos törvényjavaslattal tegye lehetővé egy nagy átfogó, a középiskolától figyelemmel kísért »Pro Juventute«-mozgalom megalapozását. Azt mondhatná valaki, hogy micsoda újszerű gondolat? Külföldön ezzel már sokfelé találkozunk. Svájcban például magam láttam a. »Pro Juventute«-mozgalom eredményeit. Ehhez természetesen az kell, hogy ha egyszer a társadalom sírni tud saját gyermekeinek jövője felett, akkor a társadalom segíteni is akarja a kormányzatot ebben a törekvésében. Ennek így kell lennie nálunk is. Svájcban nagyszerű példát láttam aríranézve, hogy laz a bélyeg-hét, amelyet a »Pro Juventute«-mozgalom ősszel és tavasszal rendezett, milyen eredménnyel jár. Egy bélyeg-hét svájci aranyfrankban kifejezve 800.000 frankot jövedelmezett a »Pro Juventute«-mozgalómnak, tisztán! A bélyegek semmiségek, a társadalom, a síró társadalom, amely a levelére odateszi a plusz »Pro Juventute«bélyeget, nagyban hozzájárult saját fiai sorsának enyhítéséhez. De ez kis tétel A miniszterelnök úr akkor, amikor a Házban először szólt hozzánk miniszterelnöki mivoltában, kilátásba helyezte, hogy a kormány évenkint kétmillió pengőt hajlandó fordítani az ifjúság felsegélyezése ügyére. Nagyon kérem a miniszterelnök urat, hogy ezt a kétmilliót ne aprózzuk szét, ezt a kétmilliót fordítsuk a maga egészében ennek a megalakítandó »Pro Juventute«-mozgalomnak céljára. (Drozdy Győző: Nem mozgalom kell ide! Tisztviselő- és nyugdíjőrület van ma.) A »Pro Juventute« intézmény maga áttekinti a munkapiacot és megállapítja, hol vannak hiányok és lehetőségek, és