Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-189

502 Az országgyűlés képviselőházának költségeket!) Ennek az embernek tehát egészen mindegy, hogy fizet-e vagy sem. Én ezt az adó­morál szempontjából jelentékenyen károsabb­nak tartom, mint ha olyan expedienst terem­tünk, hogy annak az adózónak érdekében le­gyen, hogy ha már egyszer azsúrba jön, akkor tényleg fizethessen is. Van azonban ennek a kérdésnek egy másik oldala, egy rendkivül elkeserítő és szociális szempontból ki nem elégítő része. El kell is­mernem, hogy az adóhatóságok sokszor — látva azt, hogy ínséges emberről van szó, aki ínség­akcióban részesül, tehát fizetni nem képes, — nem bántják, mert tudják, hogy rajta behaj­tani nem lehet semmit, de abban a pillanatban, — ilyen eset akárhányszor megtörténik az én községemben is — amikor egy kisember végre kölcsönpénzhez jut, hogy egy malacot vegyen, ott van a végrehajtó, mert a kisembernek olyan tárgya van, amely lefoglalható. (Soltész János: Pedig nincs joga hozzá!) Lefoglalja a malacot, el is viszi, s a legszörnyűbb az. hogy ilyenformán megszűnik annak a lehetősége, hogy takarékossági hajlamra neveljük az em­bereket, megakadályozzuk azt, hogy a kisem­ber előre tudjon haladni. Egy kisember azt a 2- -ÍJ 4—500 pengős hátralékát megfizetni soha az életben nem lesz képes, mert ha olyan hely­zetbe ikerül is, hogy az adókivetésnek eleget tudna tenni, megelőző hátralékának^ kamatai a mértani haladvány arányában nőnek meg, úgjhogy kötelezettségének eleget tenni nem tud. A miniszterelnök úr bemutatkozó beszéde alkalmával, amelyet, ha jól emlékszem, a több­ségi párt helyiségében tartott, kilátásba he­lyezte, hogy olyan szociális helyzetet kíván te­remteni, amely éppen ennek a legszegényebb néprétegnek a javára fog szolgálni. Meg va­gyok győződve róla, hogy a miniszterelnök úr ezt a kijelentését, amelyet a Házban is meg­ismételt, a legkomolyabban tette es meg vagyok győződve arról is, hogy a miniszterelnök jár a maga szociális kijelentésének súlyától és jelen­tőségétől is át van hatva és kijelentéseit valóra akarja váltani. A pénzügyminiszter úrról közismert dolog, — bár azt szokták 'mondani, hogy a pénzügy­miniszterek keményszívű emberek — hogy e tekintetben megértő. Ne méltóztassék azonban rossznéven venni, ha azt mondom, hogy a mai szociális helyzet, a mai rémséges nyomor még több megértést igényelne s ha nem is .megértést, de még több elnézést. Ma szörnyűséges világot élünk s ne méltóztassék .azt hinni, hogy a mos­tani esztendő jobb termése például Békés me­gyében, általában az Alföldön megszüntette a nyomort; nem szüntette meg, hanem csak a nyomor kezdetét kitolta, mert míg a múlt esz­tendőben ez már szeptember és október elején kezdődött, addig most csak december végén és január elején. Ha az igen t. pénzügyminiszter úr be fog menni^ egy olyan egyszoba-konyhás lakásba, ahol egész télen át nem ég petróleum­lámpa, ahol az emberi test melegével fűtenek, — nagyon tragikusan hangzik, de, sajnos, ez így van — ahol nem lehetett komolyan arra gondolni, hogy a gyereknek egy öltözet ruhát vegyenek, hogy a gyereket télvíz idején isko­lába tudják küldeni, akkor meg méltóztatik győződni a helyzet tarthatatlanságáról. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a nagy nyomor mellett még külön meg is büntetik a szülőket, ha a gyermeket télvíz idején nem küldhetik is­kolába, mert a gyermeknek nincsen ruhája. Amikor tehát a szegénység nyomja ezt az osz­189. ülése 1937 február 24-én, szerdán. tályt, amely osztály éppen szegénységénél fogva kerül állandóan összeütközésbe a törvénnyel, akikor itt kéreJk szociális megértést, itt kérek olyan intézkedést, amely — tessék elhinni — hálássá teszi ezt a népet és .részesévé teszi en­nek a nemzetnek. Ez a nép ugyanis már bebi­zonyította az érettségét, bebizonyította azt, hogy elválaszthatatlan a magyar államtól, ha olyan szeretettel foglalkoznak vele, mint ami­lyen szeretettel vallja magát magyar hazafinak. Tisztelettel kérek öt perc meghosszabbítást. Elnök: Megadja a képviselőház az öt perc hosszabbítást? (Igen!) A Ház a meghosszabbí­tást megadta. Méltóztassék folytatni. Andaházi-Kasnya Béla: Legyen szabad meg­említenem ez alkalommal is, hogy amikor min­denféle színes politikai áramlatok indulnak a falvakba, akkor éppen ezt a tömeget keresik fel. Nem. a politikai meggyőződésükre apellál­nak, hanem a keserűségükre, arra az elkesere­désre, amely minden emberből joggal felfakad, amikor azt látja, hogy bár minden munkára képes és minden munkára el is van szánva, — ott van a két erős kezével dologra készen és nem tud munkához jutni s amikor minden kö­telezettségének eleget akar tenni, de rajta kívül álló okoknál fogva erre képtelen. (Gr, Festetics Domonkos: Igaza van, a közigazgatás nem érti meg, antiszociális.) Akkor látjuk, hogy meg­jelennek a zöld- és vörösingesek. Ezeknél lehet talajuk, mert a kétségbeesés utolsó pillanatában sokan már nem a jogrendben, nem a törvények erejében bíznak, már nem a magyar alkotmány­tól és a magyar törvényhozástól várják jobb jövőjüket, hanem a felfordulástól remélik, hogy az megadja nekik azt, amit ez a törvényhozás elmulaszt. (Gr. Festetics Domonkos: Csak a kor­mánytól lehet. A vármegyétől hiába várja, nem tud semmit tenni.) Arra kérem a képviselőházat és a jelenlévő pénzügyminiszter urat, hallgassa meg az én ké­résemet, amely — csa"k az én megyémről beszé­lek — 15.000 nagyon szegény, nincstelen, földhöz­ragadt embernek alázatos kérése. Nem kíván­nak ezek mást: élni akarnak, életet akarnak. Kenyerüket meg fogják keresni, ha az Isten is megsegíti őket, de tessék lehetővé tenni, hogy akkor, amikor ilyen adóhátralékok miatt hoz­zájuk fordulnak, ha már meg tudják keresni a kenyerüket, azt a darabka kenyeret meg is tart­hassák, amely nekik és gyermekeik szájába kell. Az előbb a szocialisták oldaláról azt mon­dották, hogy propagandát lehet csinálni a nyo­morral s elmondották, hogy a legszomorúbb, hogy amikor még mindig van konjunktúra» ak­kor nem nyúlnak a zsebekbe és nem segítenek ezeken a kisembereken. En megfordítom ezt a tételt. Itt van egy ínséges nép. Nem azoknak a zsebébe nyúlnak, akiknél még van konjunk­túra, hanem ezekben a szegény zsebekben koto­rásznak, amelyek lyukasak. (Úgy van! Ügy van!) Kérem az igen t. miniszter urat, ne bánt­sák ezt a szegény zsebet, amely már régen lyu­kas. Engedjék meg, hogy ezek a kisemberek megélhessenek a maguk munkájából. Tessék el­hinni, hogy ez a derék, becsületes tábor, amely eddig is hősiesen és bátran ellent tudott állni a szélsőséges izgatásnak, méltó lesz arra a sze­retetre, amelyet minden magyar ember meg­érdemel. (Taps a baloldalon.) Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván vála­szolni. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter. T. Képviselőház! Hogy meghatározhassam, miről van szó tulajdonképpen ebben az interpellá­" eióban, felolvasom annak írásbeli szövegét

Next

/
Oldalképek
Tartalom