Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-187

Àz országgyűlés képviselőházának 187. nyájan akarjuk! Hát csináljuk meg!) valami úton-módon beletorkolnak abba a problémába, amelyet ma a magyar parlamentarizmus önönmagában jelent. Ma már a parlamentarizmus válságáról nem szabad beszélni, mert a hazáját eláruló embernek mondják azt, aki az alkotmányosság tekintetében csak egypár gyenge kérdést is fel mer vetni. (Mozgás a jobb- és a baloldalon.) Igen t. Képviselőház! Ez a parlamentáris rendszer is súlyos reformokra szorul, mert ennek a parlamentnek a munkarendje, a munkalehetőségié nem jó, nem megfelelő ahhoz, hogy egy országnak, amely olyan válságban él, mint ma Magyarország, komolyan igazgassa a dolgait. (Éber Antal: Ez igaz! — Rupert Rezső: Azért kell igazi parlamentarizmus!) Ezt a munkarendet abban a formában, amint ma meg van állapítva, 24 vagy 48 óra alatt nagyon gyorsan csapták össze annak idején, amikor a parlamentet megalkották. Lényegében arra alakult ez a rendszer, — ez nemcsak magyarországi) kérdés, így volt ez egész Európában — hogy amikor a kapitalizmus tényleg a legnagyobb áldást jelentette az emberiségre, amikor egy viharos fejlődés előre meghatározta az irányt, amerre az összes nemzeteknek haladniok kellett, abban az időben ez a parlamentarizmus bizonyos hiányosságokat lassankint betömjön és bizonyos szélsőségeket lenyesegessen arról az irányzatról, amely a gazdasági életben teljes erejével érvényhez jutott. Abban az időben a parlament csak igazgató intézmény volt, — és a mai parlamentarizmus is az — mert hiszen a parlament munkája nem valami teremtő, alkotó nagy munka volt, hanem egy meglévő folyamatnak csekély kis szabályozása. Ma azonban — és ezt beismerik mindegyik oldalon — annyiban megváltozott a világ, hogy a parlament feladata sokkal súlyosabb és nagyobb lett, mint amilyen a régi szép világban, az 1880-as, vagy 1890-es évek körül volt. Ha a pártokra való tekintet nélkül a parlament feladatai is sokkal súlyosabbak, a reázúduló kérdések nagyobbak és bonyolultabbak, (Mózes Sándor: Sürgősebbek!) ma nehezebb megállapodni a kérdéseknek a lényegét illetően egy közös cselekvési irányzatban és azt is hozzátehetem, ma az a helyzet, hogy ha megállapodtunk a közös cselekvési irányzatban, akkor szépen esztendőkig nem csinálunk semmit, benne lévén ez az irányzat magának a parlamentarizmusnak szervezetében. Igen t. Ház! Amikor Mussolini uralomra került és egy dezolált állapotban lévő országot iparkodott egy meghatározott irány felé összeszervezni, akkor egy esztendőben 4—5000 törvényt jelentő rendelkezést adott ki. Méltóztassék elképzelni, ha ez a magyar képviselőház, az ellenzék és a kormányzópárt egyaránt, megállapodik egy ilyen egyirányú rendezésnek a politikai alapjaiban, ez a Ház ebben ia parlamenti formában, amelyben ma élünk, 4—5000 törvényjavaslatot csak két-háromszáz esztendő alatt fog letárgyalni, az alatt az idő alatt pedig első törvényjavaslataink, amelyek keresztülmentek, már réges-régen elavultak. Igenis, ha azt állítjuk, — amint hogy igaz — hogy egész életünk valahogy válságba került; ha azt állítjuk, hogy a parlamentnek, illetőleg az ország törvényhozó testületének feladata sokkal bonyolultabb és súlyosabb, ha azt állítjuk, hogy arra van -szükség, hogy bizonyos irányiban — legyen az akár kompromisszumos irány is — megállapodjunk és abban az irányban átszer- 1 ülése 1937 február 19-én, pénteken. 44? vezzük az országot, akkor azt mondhatom, hogy a parlamentarizmus megmaradásával meg lehet oldani a kérdéseket, de a parlamentarizmus munkarendjének, szervezetének reformja nélkül tisztára képtelenség ilyen munka a huszadik században. Képtelenség, mert ha egy problémát előveszünk, mint amilyen például ez a közjogi javaslat, ha letárgyaljuk az összes alkotmányjogi kérdéseinket, ez a parlament mai munkarendje mellett tényleg azt jelenti, hogy fél- vagy háromnegyed esztendőn keresztül ez a kérdéscsoport önmagában uralkodik az agyakon, a parlamenten, azonban az ország gazdasági és szociális életében ugyanaz alatt az idő alatt, miig mi ezzel él vagyunk foglalva, egy levél sem rezdül meg. A nyomorúság' éppen úgy megmaradj a vágyak, gyűlölködések és reménykedések éppúgy élnek tovább a magyar földön, amíg mi itt, esetleg testvéri egyetértésben, tisztán alkotmányjogi kérdéseket tárgyalunk meg. Éppen ezért én mesterségesnek látom azt a különbséget, amelyet itt talán pártszempontok, miatt kiélezni iparkodnak. Ha az egyik pártból valaki úgy nyilatkozik, hogy a kenyérkérdés is fontos, vagy fontosabb, a másik oldal pedig azt mondja, hogy a választójog a fontos kérdés, én ebben mesterséges szétválasztódást látok. Egészen nyugodtan közeledhetünk ebben a vonatkozásban egymáshoz, mert a választójog fontos abból a szempontból, hogy a jövőben a magyar törvényhozásnak különösen a szociális érzéke erőseh'b tempóban érvényesüljön (Úgy vin! Ügy van! half elől.), emellett az&nban természetesen fontos szempont az is-, hogy a képviselőház most se feledkezzék meg azokról a szociális problémákról, amelyeknek megoldása mégis csak elsőrendű feladata. Arról beszéltek nagyon sokat az utóbbi időben a Házban, hogy valami úton-módon dezavuáltuki a reformpolitikát, a reformpolitikával szemben felülkerekedett az úgynevezett alkotmányossági programon. A reformgondolat halhatatlan marad Magyarországon mindaddig, amíg ilyen csodálatos, veszedelmes; szélsőségekben él az ország, amilyenekben ma élüník. Mi iparkodunk nyugalmat teremteni, mi nem óhajtunk mezítlábas demagógiát gyakorolni, de a pártok anai szerepétől tökéletesen függetlenül, magunkat attól emancipálva, méltóztassék megnézni ezt a szerencsétlen csonka Magyarországot, méltóztassék gondolni azokra a végletekre, amelyek nem engedik meg, hogy egészséges társadalmi szervezet kifejlődjék. (Ügy van! a középen.) Hiszen itt a negyedholdás kis parcellák mellett álanak a 200.000 holdas feudális nagybirtokok, (Rakovszky Tibor: Ügy van! Ez a lényeg!) a transzkontinentális utak mellett eltörik a tengelye a kocsinak, amelyen ki akarják hozni a búzát a snagyar fái vakból. Az egyik helyen óriási, hatalmas, európai nívójú kultúrintézményeink, kórházaink vannak, a másik helyen pedig középkori, (Mózes Sándor: Ókori!) ha nem is ókori, de végtelen elmaradottságban, szegénységben és betegségben szenved a nép. (Ügy van! balfelől. — Zaj.) Az arányosság hiányzik az ország egész életéből, (Ügy vaml Ügy van! a középen.) pedig egyedül csak az arányosság felé való törekvés mentheti meg a nemzetet. Mert mi a nemzet? A nemzet abból áll elő, hogy a gazdagok és a szegények között lévő szociális feszültség, ez a kiegyenlítődésre irányuló feszültség ugyan maradjon megj — mert naivitás azt gondolni,