Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-184

Az országgyűlés képviselőházának 18 delkezései szerint a jelölés, mint ilyen, nem külön része a választásnak. A jelölés kérdésében már az 1899 : XV. te. 156. §-a előbbre ment egy lépéssel, amennyiben a jelölést 10 választópolgár akaratelhatározásátóLtette függővé, az 1913 : XIV. te. 85. §-a pedig olyképpen intézkedett, hogy képviselőjelöltet az illető kerületnek a végleges névjegyzékbe felvett legalább 50 választója (ajánlhat írásiban ugyanaz a választó azonban több jelölt ajánlásában nem vehet részt. A forradalmat közvetlenül megelőzött időben hozott 1918 : XVII. te. 97. §-a szintén 50 ajánló aláírását tette szükségessé az érvényes ajánláshoz. A Friedrich-féle 5988/1919. számú M. E. rendelet 500 ajánlóról beszélt, a 2200/1922. sz. M. E. rendelet — ez az, amelynek alapján az 1922-es választások lefolytattattak —- 60. §-ában azt olvassuk, hogy a, választást képviselőjelölés előzi meg. A jelöltet 10.000, vagy pedig kevesebb választót számláló kerületekben a választóknak legalább 10%-a, nagyobb választókerületekben pedig legalább 1000 választó írásban ajánlhatja. Ugyanezt az intézkedést vette át az 1925 : XXVI. te. 62. §-a is. Az ajánlási rendszert lényegileg külön jogintézménnyé az 1913 : XIV. te. 85. §-a fejlesztette, amidőn kimondotta, hogy a választást képviselőjelölés előzi meg. Ezzel az intézkedéssel a választási eljárást tulajdonképpen két részre osztotta. Az egyik és az első rész az ajánlási eljárás, a másik és a második rész a szavazási eljárás. Ezt a külön jogintézményt fenntartották az 1918 : XVII. te. 97—99. §-ai. valamint a már előbb említett törvények és rendelkezések. Az ajánlási rendszer részletes kidolgozását a 2200/1922. sz. M. E. rendelet tartalmazza, amely rendeletnek alapelvei a következők voltak: 1. Érvényes ajánláshoz a választók 10%-ának, illetőleg ezer választónak érvényes aláírása szükséges. 2. Ajánlani csak hivatalos ajánlóíveken lehet. 3. A kettős ajánlások minden ajánlásban érvényteleneknek nyilváníttatnak. (Horváth Zoltán: Tehát ki kell zárni a lehetőségét is!) 4. Az ajánlásban foglalt aláírások érvénytelensége felett a választási biztos dönt. Azt a rendszert tehát, amelyet a most említett rendeletben fektettek le, az 1925 : XXVI. te. még fokozottan továbbfejlesztette, amennyiben ebben a törvényben még a következő újabb szabályozást találjuk. Ez a törvény előírja, hogy az ajánlási ívekkel egyidejűleg a képviselőjelölt elfogadó nyilatkozata is csatolandó. Az ajánlási számot a volt képviselő javára felére szállítja le. Megengedi, hogy megfelelő hitelesítés után magánúton előállított ajánlási ívek is felhasználhatók legyenek. A hamisnak vélt ajánlási aláírásoknál az ügyészséghez való áttételről intézkedik. Lehetőséget ad az ajánlási íveken foglalt aláírások pótlására. Kimondja, hogy az ajánlási ívek az átvétel után egyáltalán nem adhatók vissza senkinek sem. Már említettem, t. Ház, hogy az 1925. évi XXVI. te. általános indokolásában utalást találunk az ajánlási ívekkel űzhető esetleges visszaélésekre. Ezzel kapcsolatban a törvényjavaslat eredeti szövege úgy intézkedett, hogy csak az az ajánlás vehető figyelembe, — eltekintve azoktól az általános elvektől, amelyeket már bátor voltam kifejteni — amelynél a sajátkezű aláírás mellé a szavazóigazolványnak a névjegyzék sorszámával, a hivatalos pecséttel és a választó sajátkezű aláírásával ellátott szelvénye fel van ragasztva. Ezzel az KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XI. ülése 1937 február 16-án, kedden. 349 intézkedéssel megoldhatónak találta a javaslat esetleges visszaélések megakadályozását. Éppen ezért a javaslat mellőzte az 1918:XVII. te. 97. §-ában foglalt annak a rendelkezésnek fenntartását, hogy több jelölt ajánlásában senki sem vehet részt. Ezekután bizonyos mértékben magyarázatra szorul, miért mellőzte 439. ülésében a nemzetgyűlés a szelvények felragasztását kimondó rendelkezést, a nélkül, hogy visszaállította volna legrosszabb esetben a 2200-as rendelet 60. §-ának azt az intézkedését, amely szerint két vagy több jelölt ajánlásában résztvevő választók aláírásai mindegyik ajánlásban érvénytelen és miért elégedett meg a 62. § 9. pontjának azon lex imperfecta rendelkezésével, hogy minden választó csak egy ajánlásban vehet részt. A jelölési rendszer, t. Ház, a maga jogi mivoltában tulajdonképpen kétféleképpen ítélhető meg. A kérdés az, vájjon az ajánlás, mint ilyen, külön jogintézménynek legyen-e tekintendő, avagy pedig a passzív választójog megállapításának egyik kellékévé váljék. A kérdés nem veszít jelentőségéből lényegileg az utóbbi esetben sem, mert hiszen, amikor meghatározza, hogy a passzív választói jogosultság hiányában ki nem jelölhető képviselővé, akkor ebben a keretben jogunk alaptételeinek minden sérelme nélkül mondhatja, hogy nein jelölhető képviselőnek az, akit bizonyos szánrú választó, megfelelő formában és időben nem ajánl jelöltnek vagy pedig, hogy nem jelölhető képviselőnek az, aki — vagy aki helyett más — meghatározott időben, módon és helyen bizonyos meghatározott összeget: kauciót nem helyez letétbe. Ennek a megoldásnak kétségte; lenül van előnye és ez az, hogy a választási eljárást megszabadítja egyik igen ominózus, sok támadásnak kitett részétől, a választási eljárást sokkal egyszerűbbé teszi és nem ad lehetőséget arra a versenyfutásra, amely az eddigi választójogi rendszert éppen az ajánlásokkal kapcsolatban jellemezte. A képviselőjelölés ugyanis lényegileg kétségtelenül csak annyit jelent, hogy a törvény a passzív választói jogosultság, de egyszersmind az aktív választói jogosultság gyakorlása elé is korlátot állít és ennek keretében a képviselőjelölttől egy külön feltétel teljesítését kívánja meg, mégpedig azt, hogy képviselővé a passzív választói jogosultsággal bíró egyének közül csak az lesz megválasztható, akit az előírt szabályoknak megfelelően törvényes képviselőjelöltnek ajánlottak. Az aktív választó elé pedig azt a szabályt állítja, hogy választói jogosultságát nem bárkire, hanem csak olyan egyénre vonatkozólag gyakorolhatja, akit szabályszerűen jelöltek. A képviselőjelölés lényegileg szintén két részből áll. Az első rész a választók akaratnyilvánítása, amely az ajánlási ívek aláírásában nyilvánul meg, a másik rész ezen akaratnyilvánítás felülvizsgálása, érvényre emelése az ajánlások felett való döntéssel. Kétségtelen, hogy a mi választójogi törvényünk nem a most kifejtett elvek alapján áll, hanem a választást két részre osztja: ajánlási részre és választási részre. Ezzel az ajánlási rész jelentőségét külön intézménnyé fejleszti, aminek célja és rendeltetése lényegileg kettős^ technikai és erkölcsi, a jelölt-szelekció, továbbá az önjelöltek fellépésének megakadályozása. (Horváth Zoltán: Az első drótakadály!) Kétségtelen, hogy a mi jogunk szerint a jelölési eljárás abban leli magyarázatát és törvényes létét, hogy nem 50