Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-181

Az országgyűlés képviselőházának 181. ülése 1937 február 10-én, szerdán. 263 Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni? (Felkiáltások: Megadjuk!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Tildy Zoltán: Ötödik esztendeje élek az Alföldnek egyik olyan területén, amely még alföldi viszonylatban is a legszomorúbb területe az országnak, Sárréten, és ott ezeknek a nyomorúságos esztendőknek a során naprólnapra együtt voltam a földmunkás-réteggel, meglátogattam a házaikat és elmondhatom, hogy ha itt ebben a teremben, az Országházban visszagondolok azokra a jelenetekre, amilyeneket ott láttam, akkor nem tudok megszabadulni attól a mély megrendüléstől, amely elfogott ott és elfos- ma is, amikor egynéhány képet idetárok a Ház elé. Négy esztendő óta 180 család szociográfiai adatait jegyeztem fel pontosan. Magam jártam utána vagy intelligens emberek munkáját vettem igénybe, és megállapítottam, hogy 1934— 35-ben ennek a 180 családnak — amelyeknek mindegyike átlag öt taglétszámot számlál — életszínvonalát a következő szám mutatta: fejenként és naponként 5—8 fillér jutott a keresetből. Méltóztassanak elképzelni^ hogy az a mezőgazdasági munkásság, amely ilyen mélységesen lerongyolódott, amelynek fizikai teljesítőképessége ma nem az, ami régen volt, ilyen kereset mellett nemhosry pótolni tudott volna valamit, de én szomorúan láttam, hogy ott az ágynemű már luxusszámba ment ezeknek a teleknek a során nagyon sok földmunkásházban. Voltam olyan hajlékban, ahol puszta deszkán egymás mellett sorban feküdtek a kicsiny gyermekek. Életemnek legmegrendítőbb emléke az volt, amikor egy munkásember egy - reggel bejött hozzám és azt mondotta: Tessék megmagyarázni, hogy mit mondjak otthon az öt gyermekemnek. Az öt gyermekem regééi enni kért. enarem addig bántottak a sírásukkal, hop-v felelet helyett megvertem őket. Most hazamegyek, tessék megmondani, mit mondjak nekik. Ez a legszomorúbb, mert én magam tudóik éhezni és nyomorogni, — mondotta a munkásember — de a gyermekeimmel szemben tehetetlenül állok, amikor azok kiérik tőlem a kenyeret. (Nagy zaj a balés a szélsőbaloldalon.) Jártam olyan házban, ahol az asszony sírva, és bizony, átkozódva vágta fel az utolsó áscvat téli tüzelőre, feldarabolta a mosóteknőt, felszedte a padlót télvíz idején. Ezek a képek — azt hiszem — minden magyar embert, aki fajtáját, hazáját szereti és nemzete jövendőiét félti, kell hogy megindítsanak, nemcsak hogy megindítsanak, de munkára és cselekedetre is serkentsék. Ez az életnívó az elmúlt nyár során emelkedett, de a munkássággal szemben, amely — mondjuk — egy-két hold Ofb.-földet használt, vagy valami megfogható tulajdonnal rendelkezett, az adóbehajtás ugyanolvan szigorú volt, mint a gazdákkal^ szemben. Kénytelen vagyok közbevetőleg megjegyezni, hogy mi, ez a párt és én magam is, az adómorál fenntartásának a legnagyobb hívei vagyunk. Elmondok azonban egy esetet. Egy szegény asszonytól, aki az egyetlen sertésének felhízlalásához szükséges anyagot kalászszedéssel teremtette elő az elk múlt nyár során, elvitték ezt az egyetlen sertést és 14 pengő évi adó mellett egyszerre 92 pengő adóhátralékot is bevettek tőle, s ő ott maradt kenyér nélkül. Megállapítom, hogy az ilyen jelenségek lehetnek szórványosak, de mégis olyan jelenségek, amelyeket nagyon komolyan kell vennie ebben a Házban mindenkinek, legfőképpen pedig az illetékes tényezőknek. Kétségtelen, hogy van valami javulása az elmúlt esztendőhöz képest, azok a jelenségek tudniillik, amelyek 1934/35 szeptemberében és októberében jelentkeztek, hogy^ a munkasok tömegestől jártak egyik helyről a másikra, hogy a községházán megakasztották a jegyzők munkáját, ezek a jelenségek e télen csak most kezdenek feltünedezni ezeken a vidékeken és ez bizonyság a mellett, hogy ez a réteg nem türelmetlen addig, ameddig van betevő falatja. Még egyet meg kell, hogy mondjak ezzel kapcsolatban és ez az, hogy amikor erre a mezőgazdasági munkásrétegre gondolok, a nemzet egyeteméből ez a réteg az, amely előtt a legmélyebb tisztelettel tudok meghajolni. Mi a nyugalom boldog szigeteképpen jelentkezünk sokszor az illetékes tényezők megnyilatkozásában. Méltóztassanak elhinni, hogy Magyarország belső nyugalmáért, Magyarország jövendőjéért az összes magyar rétegek közül ez a mezőgazdasági földmunkás-réteg hozta f a legnagyobb és a legtöbb áldozatot. Ez a réteg az, amelyik a maga nyomorúsága miatt a legalkalmasabb talaja lenne minden bujtogtásnak és rendbontásnak, állítom azonban, hogy ennél fegyelmezettebb, józanabb, jellemesebb réteget nem ismerek az egész országban. Nincs gyakorlatom és így nem tudom, mennyi időm van még hátra. Csak arra szeretnék még rámutatni, hogy itt sürgős intézkedés szüksége forog fenn. Nem akarok beszélni azokról a nagy átfogó intézkedésekről, amelyek nélkül végeredményben ezt a kérdést megoldani nem lehet, de szeretném azt, hogyha a mai magyar társadalom és mai magyar kormányzat nem lépné olyan könnyen túl ezt az óriási problémát, mint amilyen könnyen 1899-től kezdve túltették magukat rajta azok, akik akkor az ország élén állottak. Amikor például megállapították azt a tényt, hogy ezekről a vidékekről megindult a kivándorlók néma menete Románia és Amerika felé és 1907-ben 210.000 magyar ember hagyta itt a hazát, volt agrárius tényező, aki azt mondotta és ezzel intézte el ezt a kérdést, hogy ezekből az emberekből hiányzik az igazi hazafiasság érzése. Ismétlem, nem akarok a nagy problémáról beszélni, talán majd a költségvetési vita során lesz alkalmam erről a kérdésről még egyszer szólani, de mély tisztelettel kérem a földmívelésügyi és belügyminiszter urakat, — és itt gondolok arra a belső összeköttetésre, amelyben a két miniszter úr a kormányelnök úrral együtt van — talán az egész kormányt rá lehetne bírni ezekkel a szálakkal egységes intézkedésre. Hadd hangsúlyozzam, hogy szükség van a tavaszi hónapokban, amelyek a mezőgazdasági munkásság számára nehezebbek a téli hónapoknál. f sürgős közmunkák megindítására. Hadd hívjam fel a földmívelésügyi miniszter úr figyelmét arra, hogy ezeken a vidékeken történtek bizonyos kísérletek éppen a szikes földek digózás útján való javítására, amihez sok kézi munka kell és ezek a kísérletek — tapasztalatból mondhatom — beváltak. Csak arra van szükség, hogy a pénzügyminiszter urat sikerüljön meggyőzni arról, (Úgy van! TJgy van! a baloldalon.) hogy itt egy nagyon hasznot hajtó, produktív és rentábilis befektetésről van szó és erre a munkára komoly