Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.
Ülésnapok - 1935-178
Az országgyűlés képviselőházának 178, { más volna az ország képe. Én azt tartom, Hogy a magyar gyáripart nem szabad egy helyre, Budapestre centralizálni, hanem minden lehetőséget, minden adó- és egyéb kedvezményt meg kell adni, hogy a gyáripar vidéken is meginduljon. Nagy baj az, — hogy például csak egy várost említsek az Alföld széléről: Nyíregyházát, amelynek környékén az egész, vármegyében nincs egyetlenegy rendes gyár sem, csak néhány kisebb gyár van, szikvízgyár és^ ilyen kisebb üzemek, meg van néhány dohánybeváltó hivatal, — hogy amikor a föld be t van fagyva és a földön nem lehet dolgozni, száz és száz kilométerre kell elmennie a munkásnak azért, hogy munkaalkalom után nézhessen. Magam is, mint képviselő, itt Pesten sok időt töltök el és látom, hogy falubelijeim gyalog szivárognak lassanként be a fővárosba és már egészen nagy azoknak a száma, akik gyalog, vagy biciklin jönnek fel Budapestre. Sokan azért jönnek fel, mert Budapesten munkaalkalmakat remélnek, illetőleg itt próbálnak elhelyezkedni. Sokan jönnek hozzám is és protekciót kérnek, hogy valamelyik gyárba ajánljam be őket. Természetesen nem zárkózhatom el az elől a kérés elől és mindent megteszek, ami tőlem telik, mégis visszás állapotnak tartom, hogy egy fizikai munkát végző munkásnak ahhoz, hogy egy gyárba bejusson, protekcióra van szüksége. Sajnos, ma az a helyzet, — az ő beállításuk szerint — hogy a munkafelügyelők nem veszik fel másképpen őket, csak úgy, ha legalább egy képviselőtől valamilyen írást fe tudnak mutatni. (Buchinger Manó: Vájjon mi lehet ennek az oka?) Abban, hogy a gyáripar nem tud decentralizálódni az országban, igenis hibáztatnunk kell a fővárost és azt a politikát, hogy nem fizetődik ki a szállítás és a gyárak nem bírják el azokat a költségeket és azokat a városi vámokat, amelyeket a főváros rájuk kivet. A gazda abból indul ki, hogy portékájának igen tekintélyes részét Budapesten kell értékesítenie, ha tehát Ő azt felhozza Pestre és portékáját megvámolják, akkor talán azzal az összeggel is beérné haszonnak, amelyet a főváros ezen a címen tőle elvon. De helytelen politika a gyáriparnak egy helyre való központosítása még a kalkuláció szempontjából is. Méltóztassék csak arra gondolni, hogy itt Pesten egy métermázsa krumpli például minimálisan 12 pengőbe kerül és az a munkás kimegy a piacra, megveszi 12 pengőért a krumplit, viszont ugyanakkor egy vidéki városban, talán Szabolcs megyében, ugyanazt a krumplit 3 pengőért is meg tudja kapni. Annak a munkásnak az életstandardja lényegesen növekszik, nemcsak a krumpli, hanem a hús, a tojás, a baromfi s a többi cikk magas ára miatt is. Minden élelmezési cikket sokkal olcsóbban lehet megkapni a vidéken, a munkáskéz is olcsóbb, aminek folytán rentabilisabban lehetne a gyáripart foglalkoztatni, a munkás is jobban járna, sőt a gyáripar sem fizetne rá, mert kedvezményeket kellene neki adni. Az volna az állam feladata; hogy például tarifális kedvezményeket adjon és nem volna szabad vámokkal úgy sújtani őket, hogy ne legyen érdekük a vidéki centrumoknak gyárakat alapítani. Sajnos, kivétel nélkül az a helyzet, hogy a vidéken nincsen kellő munkaalkalom, ennek folytán a fogyasztás a mezőgazdaság kárára Budapesten koncentrálódik, aminek következménye az, ilése 1937 február U-én } csütörtökön. 157 hogy a vasúti tarifa, azonkívül a közvetítő kereskedelem, a főváros részéről szedett különböző kövezeti és a többi díjak, mind annak a munkásnak vállára nehezednek. Ennek folytán a munkás nem tudja, illetőleg sokkal nehezebben tudja megkeresni azt az Összeget, amely a létminimumhoz szükséges. Ha a városok fejlesztéséről beszélünk, szükségesnek tartanám azt is, hogy az állam, ahol csak teheti, a városok fejlesztésével a decentralizálásra törekedjék, mert most ennek éppen ellenkezője történik. Méltóztatnak látni, hogyha a tisztviselő nyugdíjba készül, mindjárt azon gondolkozik, hogy miképpen tudna mennél ha- • marabb Pestre jutni, itt elhelyezkedni, mert-a kormány a lakbéreket budapesti relációban magasabban tartja, mint az egyes vidéki körzetekben. Itt kellene az államnak irányítólag befolyást gyakorolnia abban a tekintetben, hogy a vidéki városok fejlesztésével odacsábítsák a tisztviselőket, ahol a megélhetési viszonyok aránylag a legkedvezőbbek és ahol építkezési és városfejlesztési, sőt országos szempontból is kívánatos volna, hogy letelepedjenek. Méltóztatnak tudni, hogy például a háború előtti időben az Osztrák-Magyar Monarchiában G-rác volt az a város, ahova minden nyugdíjas törekedett. Miért? Mert egészségügyi szempontból igen jó fekvésű hely volt, oda a tenger felől is lehetet szállítani, Magyarország is ott volt a háttérben és anélkül, hogy bármiféle nyomást is gyakoroltak volna a nyugdíjasokra, Grácot tartották a legalkalmasabbnak arra, hogy ott letelepedjenek. Ezért kívánatosnak tartanám, ha a kormány a lakbérosztályokba való sorozást úgy vinné keresztül, hogy ez alkalmas lenne arra, hogy elősegítse a tisztviselők ott való letelepedését, ahol az állam fejleszteni kíván egy-egy várost, s ahol emellett a tisztviselők is megtalálják számításukat. A nyugdíjazás kérdésével úgy állunk, hogy különösen a katonaságnál mindenki igyekszik nyugdíjazása előtt magát Budapestre helyeztetni s akinek csak egy kis összeköttetése, protekciója van, valami úton-módon Budapestre is kerül az idők folyamán. Nyugdíjazása esetén azután itt magasabb lakbért kap, mintha vidéken maradt volna. Szóval mindenki Budapestre törekszik. Egészségtelennek tartom azt, hogy ezek a tisztviselők, katonatisztek egy helyre koncentrálódnak, mert hiszen végeredményben a termelésnek sem mindegy, hogy a fogyasztóközönség közel van-e a termelő helybe?; vagv ppirliír távol, mert hiszen a szállítási és eervéb költségeket mindig a termelő rovására állítják be. Egyetértek a felszólalóknak azzal a részével is, — ezt Dulin Jenő t. képviselőtársam is hangoztatta felszólalásában, — akik megállapították, hogy a vidéki városok és falvak fejlesztésének legnagyobb akadálya az, hogy ilyen súlyos, nehéz anyagi helyzetben vannak a városok éppen a Speyer-kölcsön felvétele folytán, amelynek kamatait még most is fizetik és nem tudnak lélegzethez jutni. Bármilyen jó és helyes legyen is a városrendezési törvényjavaslat, félő, hogy anyagiak híján a városrendezési tervek hosszú-hosszú ideig nem fogják elérni a kívánt célt. Annakidején az államhatalom, a kormány erőszakolta rá sok esetiben a" városokra ezeket a kölcsönöket. Magam is tanúja voltam annak, hogy a törvényhatóságolkra ráerőszakolták . ezeket a kölcsöneiket és ha valaanely törvényhatóság a