Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-173

Az országgyűlés képviselőházának 178. ülése 1987 január 26-án, kedden. 5 olyan rendszertelen építkezést látunk, amely | semmilképen sem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a városfejlesztés tekintetében támasztunk, mert az ottani házak. sem «kényelem, sem szépség, sem a közegészségügy tekintetében ném felelnek meg. Ezeknek a területeknek kiépítése jórészben utak, csatornák és közművek nélkül történt és ezért volt az, hogy amikor az illető községek a maguk elöljáróságától vagy képviselőtestületétől szinte rnegrohanásszerűen mindenféle közművek kiépítését követelték, ezek nem tudtak eleget tenni a kívánalmaknak, mert nem voltak meg erre az anyagi lehetőségeik. De, mint mondóttam, Budapest sem olyan irányban és olyan mértékben fejlődött, ahogyan kellett volna. A külterjes fejlődés rendkívül nagy méreteket öltött, pedig ez nem vált a főváros előnyére, mert a főváros sem rendelkezett azokkal az anyagi javakkal, amelyek szükségesek lettek volna ahhoz, hogy arra megfelelő utakat és közműveket építsen. Az ilyen helytelen fejlődéseknek akar ez a javaslat gátat vetni. Megállapítja a törvényjavaslat, hogy miként kell a városrendezés dolgában helyesen eljárni. Figyelembe veszi az összes fejlődési lehetőségeket. Talán itt kell rámutatnom arra, hogy helyesen jár el a törvényjavaslat, amikor miniszteri rendelettel való szabályozásra felhatalmazást kér és a törvényben csak az alapelveket állapítja meg, a részleteket azonban a miniszterek fogják kiadandó rendeletekkel szabályozni. Mondom, etekintetben a javaslat helyesen jár el, pedig ezt nagyon sokan kifogásolják, mert azt mondják, hogy ezeket a lényeges dolgokat törvényben kellene leszögezni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalion. — Horváth Zoltán: Ez is totalitás!) Ha azonban figyelembe méltóztatnak venni azt a haladást, amelyen a technika keresztülmegy, amikor azt mondják, hogy rohamléptekkel halad előre a technikai tudás és a fejlődés, akkoir csak helyeselni lehet azt, hogy mód adatik a mindenkori lehetőségek és körülmények figyelembevételére és hogy aszerint legyenek megállapíthatók azok a feltételek, amelyeket a városrendezés követel meg azokban az időkben, amikor éppen erre szükség van. (Helyeslés a középen.) Méltóztassék arra gondolni, először az volt a törekvés minden városrendezésnél, hogy széles utakat és térhálózatot létesítsenek a közlekedés és tűzbiztonság szempontjából. Akkoriban nem törődtek az úgynevezett zöld területekkel, nem törődtek azzal, hogy parkok és közterek álljanak rendelkezésre. Ilyenek nem voltak. Voltak széles, poros utak, amelyek semmiképen sem szolgálták az egészségügyi követelményeket. Ezzel szemben most néhány évtized óta pontosan az ellenkező törekvés érvényesült: zöld területek létesítésére feküdtek rá az egyes városok és arra törekedtek, hogy minél nagyobb legyen a zöld területük. Budapesten például összesen 19.00!) hektárból 3000 hektár a zöld terület. Ez körülbelül egy lakosra 30 négyzetméter zöld területet jelent. Ez sincs azonban arányosan elosztva, mert vannak egyes kerületek, amelyekben egyáltalán nincsenek terek és pairkok. Rá lehetne mutatni például a IX. kerületre és a IV. kerületre, ahol teljesen elhanyagolták a tereknek, parkoknak létesítését. Később nagy nehézségek és nagy áldozatok árán kell valamiképen arra törekedni, hogy ez megváltozzék. Pedig a 30 négyzetméter egy lakosra teljesen kielégítő lenne, ha arányosan történt volna e zöld területek beosztása s a városrendezés már annakidején számolt volna azzal, hogy megfelelő helyen létesítse ezeket a parkokat és tereket. Ámde nálunk ugyanazt a fejlődési folyamatot lehetett tapasztalni, amelyet külföldön. Méltóztatik nagyon bölcsen tudni, hogy például Párizs a legsűrűbben (beépített városok egyike az. egész világon, de ott is megvan a 21 százaléknyi zöld terület. Varsóban pedig 23 százalék, s mégis azt látjuk, hogy ott is úgynevezett zóniaikisajátításokkal kellett ezt megcsinálni, amelyek során nemcsak egyes telkeket vettek igénybe kisajátítás révén, hanem telekcsoportokat, sőt egész városrészeket kellett lerombolni azért, hogy helyesen tudják a városképet kialakítani. Ez Budapesten is megtörtént. Nálunk is voltai zónakisajátítások, így akkor, amikor az Eskű-teret kellett létesíteni, korábban pedig, amikor a Nagykörútat és az Andráasy-útat teremtették meg. Akkor is ezzel a zónakisajátítással élt a közület, ami azonban rendkívül nagy pénzbeli áldozatot kívánt, amelyet a város nem tudott minden egyes alkalommal meghozni és rövid időnként imegistmétekii. Azért helyes, hogy ezt most teljes mértékben összefoglalja ez a javaslat, megállapítja azt, hogy minek,

t hol kell lennie. Régebben is volt mindig city je egy-egy városnak. Ott alakult ki az ipairnak és kereskedelemnek centruma, mert a bevásárló helyeket szükségszerűen össze kellett hozni azért, hogy az igényeket ki tudják elégíteni. így fejlődtek ki az úgynevezett cityk, a belvárosok, amelyek most a városrendezésnek egyenesen gátló akadályai, amelyek miatt alig lehet egy-egy várost rendbehozni, mert ott a telkek ára igen felszökött, s így ott az építkezést úgy folytatták, hogy alig maradt utca és udvar. Tornyos, nagy emeletes házakat építettek levegőtlenül úgy, hogy a közegészség és a közbiztonság is veszélyeztetve volt. Tudjuk például, hogy amikor Napoleon elrendelte a maga törvényével, hogy Párizsnak cityjét rendbe kell hozni, egész utcasorokat, házsorokat kellett lebontani. Ezek azonban olyan áldozatok, amelyekkel egy szegény nemzet nem tud számolni, tehát előrelátóan figyelembe kell venni a körű

1 menyek et, amelyeknek iránvadóknak kell lenniök a városrendezésnél és akkor ilyen esetek nem fordulhatnak elő. Az kétségtelen, hogy minden városrendezés ál riogattál ^£LI*Í £121 egyénnek áldozatával. Az egyén azonban ezzel szemben rendezettséget és jo^b^onsá^ot kap s számolni tud azzal, hogy mit lehet, mit szabad tennie, hogy nagyobb kár ne érje. Itt az egyetemes érdeket kell az egyén áldozata révén is biztosítani, és azért kellezt törvénybe foglalni, hogy ezeket a biztosítékokat mindenképpen érvényesíteni lehessen azokkal szemben, akik a városrendezésnek esetleg útját áPanák. Kétségtelen, hogy mindezek az áldozatok sokszor tetemesek lesznek, ezektől azonban nem ijedhetünk meg akkor, amikor egy város kénét kell kialakítani, mert amikor közegészség, kényelem és szépség szempontjából kell egy várost átalakítani, akkor mindenkinek meg kell hozni az áldozatot, aki a város területén háztulajdonos, telket vagy telekcsoportot birtokol. Ezzel tehát számolni kell. De nem is olyan nagy áldozat, ha figyelembevesszük, hogy I a városrendezéssel mindig egvüttiár a telkek és az épületek értékének emelkedése s így az < áldozat már a minimumra csökken, Egyébként