Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-165

F Az országgyűlés képviselőházának 165. ülése, 1935 december hó 2-án, szerdán. 307 zetten maga a rendelet, a hivatalos rendelet tartalmazza azokat a minimális adóalapokat, amelyeket ivi kell munkálni. A mészárosokra és hentesekre nézve meg van mondva, hogy minden levágott marha után 16 pengő, sertés után 10 pengő, borjú után pedig* 4 pengő stb. veendő nyereség gyanánt. Az italmérőknél literenkint megállapítja a rendelet, hogy menynyi a vélelmezett nyereség, a fuvarosoknál minden fogat után állapítja meg és, ami talán a legsúlyosabb, a kisiparosoknál azt mondja, hogy az egy segéddel dolgozó iparosoknál 1050—1400 pengőig terjedő jövedelem, minden további segéd után 200—400 pengő plusz-jövedelem vélelmezendő, ennyi után rovandó ki az adó. Vagyis méltóztatik látni a különbséget. Amíg a nagyvállalatok a mérlegszerű nyereség után adóznak, tehát, ha — mondjuk — a mérlegben veszteséget mutatnak ki, vagy semmi eredményt sem mutatnak ki, akkor az alaptökének egy minimális kétezreléknyi részét fizetik ki mint a kereseti adót, illetőleg a nyilvános számadásra kötelezettek adóját, addig a kiskereskedő, a detail-kereskedő, a detailban árusító iparos akár keresett, akár nem keresett, bizonyos forgalom után, bizonyos prezumpció alapján megállapított nyereségtétel után minden körülmények között meg kell, hogy fizesse a kereseti adót és ennék alapján a jövedelmi adót is. így állanak elő olyan elképzelhetetlenül antiszociális eredmények, amelyekre egynéhány számadattal rá tudok világítani; természetesen teljes, komplett, kimerítő számadatokkal csak maga a minisztérium szolgálhatna adóeredményei alapján. A Községi Élelmiszer Üzem, amelynek 1933-ban a kimutatott forgalma 13 millió penső volt, 47.000 pengő társulati adót fizetett, vagyis 3'6 ezrelék adót fizetett a forgalma után addig, amíg az előbb említett minimális tételek szerint a mészárosokra és hentesekre nézve legalábbis tízszeresét tenné ki az adó ilyen forgalom után, vagyis, ha ugyanazt a forgalmat magánmészárosok, magánhentesek fejtették volna ki, tekintet nélkül az eredményre, a minimális adótételek alapján tízszeresét fizették volna annak az adónak, amit ez az üzem fizetett. T. Ház! Van Budapesten például egy nagy fűszer- és gyarmatárukereskedő cég, amelynek 35 fiókja van. Ez a 35 fiókkal bíró cég részvénytársasági alakban működik, 1935-ben öszszesen 25000 pengő nyereséget mutatott ki (Zaj. — Elnök csenget.) és 4450 pengő társulati adót fizetett, ami egy-egy ilyen gyönyörűen berendezett fióküzletre 130 pengő évenkénti adót jelent, ugyanakkor, amikor egy-egy fűszeres hasonló forgalommal ennek az adónak négy-ötszörösét kell, hogy fizesse. A Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete 67 fiókkal dolgozik és a legutóbbi évben fiókonként 50 pengő társulati adót fizetett, míg ugyanazon a vidéken hasonló forgalommal dolgozó fűszerkereskedők a forgalom és a preszumált nyereség alauján ennek az adónak mintegy tízszeresét kell, hogy fizessék. Itt van azután a Hangya. A Hangya kimutat körülbelül 50 millió pengős forgalmat és a legutóbbi évben 19.000 pengő társulati adót fizetett, tehát a saját tőkéje alapján a 2 ezrelék minimális társulati adót. Ha a Hangya, amely nemcsak a saját tagszövetkezeteit látja el, hanem amely az exportkereskedelem minden ágába is nagy eredménnyel bekívánkozik s amely a vak lovaktól egészen a karácsonyfáig mindenféle kereskedelemmel foglalkozik, 19.000 pengő társulati adót fizet ilyen óriási forgalom mellett, akkor természetesen igen könnyű konkurrenciát kifejtenie azokkal a detailkereskedőkkel szemben, akik az úgynevezett egyéb adatok alapján vétetnek adóztatás alá. De itt vannak azok a detailárusítások, amelyeket gyáripari vállalatok folytatnak részben a saját nevük alatt, részben külön ebből a célból alakított vállalattal. Ezek közül a gyáripari vállalatok közül jóegynéhány még a törvényes kedvezmény birtokában adókedvezményben részesül. Már most, ^ ha annak a vállalatnak van egy detailárusító fiókvállalata, — és egyről mindenki tud, amelyik itt a fővárosban igen nagy expanzióval dolgozik — akkor a gyárnak csak azt kell tennie, hogy drágán számolja el az árukat a detailárusító fiókvállalatnak és akkor az a detailárusító fiókvállalat nem dolgozik nyereséggel, mert drágán kapta az árukat az anyavállalattól, viszont az anyavállalat nem fizet adót az adómentességi szakasz alapján; ha tehát úgy teljes adómentesség birtokában képes a környékbeli kereskedelemmel megküzdeni, egészen ^eltekintve attól az óriási előnytől, amely őt, mint a gyáriparra támaszkodó detailkereskedő vállalatot, amúgyis éri. T. Képviselőház! Én igazán a legutolsó leszek, aki itt adóemeléseket fogok javasolni és ha majd a költségvetés tárgyalása elkövetkezik, akkor igenis szószólója leszek annak az irányzatnak, hogy miután a mélyen t. pénzügyminiszter úr az államháztartás egyensúlyát helyreállította, itt van az ideje, mégpedig igazán a legsürgősebben itt van az ideje annak, amikor az elviselhetetlen közterheket le kell bontani és azok lebontásához hozzá kell nyúlni, (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) ha nem akarjuk, hogy egész gazdasági életünk ezek alatt a közterhek alatt összeroppanjon. Én addig is nagyon kérem a mélyen t. pénzügyminiszter urat a detailkereskedelem nevében, — amely detailkereskedelem alatt a kisiparosságot is értem a maga egészében — hogy ezt a detailkereskedelcmre nézve fennálló bifurkáló adóztatást méltóztassék kiegyenlíteni. Ha már azt az adójövedelmet, amely ebből a két részből, vagyis a detailkereskedelem mindkét ágazata után előáll, nem lehet leszállítani, méltóztassék ezt ebben a keretben egyelőre adott mennyiségnek tekinteni, de azon belül az adóztatást úgy szabályozni, hogy ezeknél a detailkereskedelemmel foglalkozó üzemeknél — akár részvénytársaságok azok, akár áruházak, szövetkezetek, hatósági üzemek, vagy magáncégek — ugyanazok az elvek nyerjenek alkalmazást, vagyis, ha a magáncégeknél a forgalom preszumpeiója és a nyereség preszumpeiója az irányadó, akkor ugyanazok a preszumpciók érvényesüljenek a detailkereskedelemmel foglalkozó nagyvállalatokra is. Azt az antiszociális megkülönböztetést ugyanis, amely itt fennforog, a magánkereskedelem és kisipar valóban nem bírhatja el és általában fenntarthatatlan az^ az állapot, hogy legyen egy hivatalos összeírás, amely teljes hivatalossággal megállapítja, hogy külön adóztatás alá esnek a nagyvállalatok és külön adóztatás alá a kisvállalatok. Ezek a kisvállalatok pedig, ismétlem, — a mélyen t. pénzügyminiszter úr hivatalos adataiból könnyen megállapíthatja — nem többet, hanem aránytalanul sokszorosát fizetik forgalmuk és nyereségük után annak az adónak, amelyet a nagyvállalatok fizetnek,