Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-165

294 Az országgyűlés képviselőházának 165. ülése 1936 december 2-án, szerdán. Házi és t. igazságügy yminiszter úr, ön, mint volt ügyvéd, ezt tudja és meg kell, hogy erősítse, ilyen ma is a magyar ügyvédi karnak több mint 99 százaléka. De hogyan lehet ezt — ahogyan ez a javaslat kívánja — már a felvételnél elbírálni és ki hivatott arra, hogy az egyéniséget és a jellemet már a felvételnél elbírálja? (Farkas István: Nehéz dolog!) Hogyan bíráltassék ez el abban a korszakban, amikor az unintelligencia üldözi az intelligen ciát, amint a Dósy—Lukács-pör híres védőbeszédében elhangzott: a bún üldözi az erényt és nem az erény üldözi a bűnt, ekkép ma is az unintelligencia üldözi az intelligenciát és nem az intelligencia üldözi az unintelligenciát. T. Képviselőház! Ki határozza meg a felvételnél az egyéniséget és jellemet? Es ki határozza meg az egyéniséget és jellemet például a választások esetén, a képviselőházba való felvételnél a képviselőre nézve, ki határozza meg ezt a kormányalakítások esetében a miniszterre nézve? Ezek a pozíciók legalább ugyanolyan jelentősek egy nemzet életében,, mint az ügyvédi pozíció, de az ügyvéd mégis több retortán, mégis több fokmérőn megy keresztül, mint akár a képviselő, akár a miniszter, vagy az államtitkár. Mert a képviselő egy hullámnak a hegyére feljutva, vagy egy pártnak a bizalmából kerül be a parlamentbe, egy miniszter vagy egy államtitkár ugyanezen az alapon jut bele a maga közjogi pozíciójába, de egy ügyvéd a tanulmányai során a gimnáziumi vizsgáig, utána az egyetemi vizsgáig, azután az ügyvédjelölti működése során a kamarád felvételig, azután ügyvédjelölti praxisában az ügyvédi vizsgáig, annyi retortán megy keresztül, hogy nem is mehet keresztül^ mindezeken, ha nem rendelkeznék jellemmel és egyéniséggel. Mindez nem elegendő arra, bogy valaki az ügyvédségnek ma már csak szimbolikus koldusbotját a kezébe vehesse? Talán ez a szakasz, ez a rendelkezés fogja majd helyettesíteni a diszkusszió tárgyává tett és az első tervezetben még bennlevő, de a másodikból kimaradt faji szakasz címét és jellegét? Ugyanakkor, amikor Romániában a kisebbségek ellen a legvadabb izgatás folyik, amikor Romániában antirevizionista propaganda folyik olyan alapon, hogy a kisebbségeket ki akarják szorítani minden iskolából, elsősorban az egyetemekről, amikor ott elrendelik a nyelvi vizsgákat, az egyéniségi és jellemvizsgákat abból a célból, hogy üldözzék a kisebbségeket, akkor -mi az ilyen antirevizionista propagandának adjunk alátámasztást? (Farkas István: Példát mutatunk nekik!) Azt 'his-zem,, hogy ez nem lehet célja az igazságügyminiszter úrnak, sem a kormánynak, sem a képviselőháznak. Nem tudom, mire volna ez jó? Miért vizsgáljuk meg az egyéniséget és a jellemet? Talán Wassermann-reakcióval állapítsuk meg, hogy ki a pozitív és ki a negatív magyar? A vertikális, horizontális, ön tudatos, öncélú vagy dacos téglahordozással azonos ez áz elgondolás és ugyanolyan értelmetlenség, ugyanolyan helytelen volna ennek a magyar törvénytárba való behozatala, amint ezeknek az elgondolásoknak, ezeknek az új jelszavaknak és új szavaknak a kreálása, a magyarság ellen és a magyartalanságért van. A jellemnek és az egyéniségnek első kelléke a kétszobás lakás volna. Szegény Deák Ferenc (Farkas István: Nem kapna most diplomát!) — amint azt az ügyvédi kamara egyik ülésében mondani bátor voltam — nem lehetne ügyvéd, mert csak egyszobás lakással rendelkezett. Méltóztassék tudomásul venni t. Ház és t. igazságügyminiszter úr, hogy az ügyvédi pályára nem gonosztevők készülnek, hanem csak a gonosztevők kényszerű védői, mert hiszen más nem védheti őket, csak az ügyvéd hivatott arra, hogy bárkit is védjen. T. Kép viselőiház! Ne becsüljük le a multat, ne becsüljük le Kossuth Lajos hivatását és ne sértsük a jövőt, a tanuló és dolgozó magyar fiatalságot, a. magyar jövendő megtestülését. S ha 'a magyar fiatalságról van szó, akkor legyen szabad a vizsga kérdésről is szólnom, amelyet ez a javaslat szintén érint. Több gyakorlati alapot és gyakorlatibb tanítási módot szeretnék látni a jogásznemzedék kiképzése terén a mai biflázás' helyében. A jogi oktatás reformja — azt hiszem, ebben az igazságügyminiszter úr is egyet fog velem, érteni — feltétlenül időszerű és a mai oktatási rend módosításra szorul. A jogi oktatás abban a formában, ahogyan ma fennáll, nem felel meg a tényleges követelményeknek és az ügyvédi pálya túlzsúfoltságának talán éppen elsősorban ez az ok'a, mert . hiszen itt nemcsak az egyetemekkel, hanem' a jogi főiskolákkal is kell számolnunk és szemben az orvosi, vagy mérnöki pályával, ahol az egyetemi órákon való részvétel feltétlen szükségesség, itt a mezei jogászok n'agy csoportjával kell számolnunk, ugyanúgy, ahogyan azután a jelölti karban is — annak ellenére, hogy maga a jelölti kar üldözi ezt a legjobban — az álj elöltek és álbejegyzések nagy tömegével kell szembeszállniok az igazi jelölteknek. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. n Vázsonyi János: Tisztelettel kérem beszédidőmnek egy órával való meghosszabbítását. (Felkiáltások a jobboldalon: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) A Ház [hozzájárult. Méltóztassék folytatni. Vázsonyi János: T. Képviselőház! Feltétlenül szükséges a jogi oktatás reformja, szükséges a praxis kimélyítése és az elméleti tudásszerzés jelenlegi rendszerével szemben a gyakorlati kiképzés feltétlen előtérbe tolása. Nézetem szerint ez a kérdés még fontosabb, mint hogy a vizsgabizottság ügyvédtagjait 'a kamara választása helyett ezentúl majd az igazságügyminiszter úr nevezi ki, holott ezt iaz intézkedést, ahogyan arról tegnap részletesen Horváth Zoltán képviselőtársaim szólt, magam isi az autonómia újabb sérelmének tekintem. En mé^fontosabbnak tartom azonban a jövő ügyvédnemzedék szempontjából azt, hogy elsősorban gyakorlati kiképzése legyen. A magam részérlől azért merek erről a kérdésről nyugodtan beszélni, mert magam az ügyvédi pályához szükséges vizsgák legnagyobb részét kitüntetéssel téve le, — az ügyvédi vizsgát nem is két részletben, ahogyan ma lehetséges, hanem az egészet egyszerre, — feljogosítva érzem' magam, hogy a jogi oktatás reformjának kérdéséhez hozzászóljak. Amikor a miniszteir úrtól kérdem — és erre nézve szeretnék majd miniszteri választ, feleletet kapni, — hogy mik a. tervei, mik a céljai a jogi oktatás reformját illetően, méltóztassanak megengedni, hogy ezzel kapcsolatosan szóljak a felvétel kérdésénél a nők kizárásának ügyéről is. Bár akadémikus jelentőségű ez a kérdés, hogy nő lehet-e az ügyvédi kamara tagja a jövőben, vagy nem, mert az egyetemi oktatás jelenlegi rendszere mellett a jogi kairra nő-