Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-164

272 Az országgyűlés képviselőházának 16í, ülése 1936 december 1-én, kedden. dek közül került az igazságügyminiszteri székbe, ilyen súlyos ténymegállapítást tenni a törvényjavaslat indokolásában? T. Ház! Azit mondj a a miniszter úr az in­dokolásiban, hogy az ügyvédnek • tekintélyre van szüksége. Ez egészen természetes. Az utolsó falusi bakternek is, mint közalkalma­zottnak, tekintélyre van .szüksége. A tekin­télyt azonban sohasem a hivatal adja meg, hanem mindig az egyén szerzi meg; az egyén­nek (kell olyan életet élnie, olyan jellembeli előnyökkel rendelkeznie, olyan függetlenséggel bírnia, amely tekintélyének megalapozására és fenntartására alkalmas. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Erőművi úton, paragrafusokkal senkinek iá tekintélyét megteremteni, vagy konzerválni nem lehet. T. Ház! Azt mondja továbbá a miniszter úr az indokolásban, — és ez azután végigvonul az igazságügyi bizottság jelentésében és az előadó úr előadmányában is — hogy (olvassa): »Az ügyvédi rendtartás megalkotására irá­nyuló szabályozás épségben tartja, sőt széles területeken sok vonatkozásban fokozza az ügy­védeknek és az ügyvédség testületi szervezeté­nek biztosított kiváltságokat«. Nem tudom, mi­niszter úr, kinek méltóztatott ezt az indoko­lást csinálni. Nekünk, törvényhozóknak! Ne­künk pedig kötelességünk a törvényjavaslatot el is olvasnunk, ha hozzá akarunk szólni, ki fogom tehát mutatni, hogy a törvényjavaslat rendelkező része .nemcsak, hogy nem, felel meg az indokolásnak, hanem flagránsan megsérti az önkormányzatot. T. Ház! Csodálom ezt azért is, mert a mi­niszter úr az indokolásban tulajdonképpen elismeri, hogy az 1874:XXXIV. te. viharálló volt, s nem tagadja annak az adott körülmé­nyekhez való alkalmazkodási képességét, maga az igazságügyi bizottság pedig azt mondja, hogy az 1874 :XXXIV. te. kiváló alkotás. Tehát a miniszter úr is és az igazságügyi ibizottság is elismerik azt, hogy ez kiváló alkotás. Mégis ide­hoznak nekünk egy olyan törvényjavaslatot, amely ezt a kiváló alkotást megsemmisíti. Miután a miniszter úr indokolásában nem látok semmi konkrétumot, amely ezt az eljá­rást alátámasztaná, áttérek most már az igaz­ságügyi bizottság indokolására, hogy mit mond és mit hoz fel az igazságügyi bizottság ennek a törvényjavaslatnak a mentségéül. (Lázár Andor igazságügyminiszter mosolyog.) Ezen nevethet, miniszter úr, azért mégis csak igaz. T. Ház! Az igazságügyi bizottság is azzal kezdi, hogy ez a kétségtelenül kiváló alkotás évtizedeken keresztül megfelelt a kívánalmak­nak, de azután azt mondja, hogy az ügyvéd­ség helyzete válságossá vált, ami tehát pa­rancsolóan követeli most már az ügyvédség szervezetének és az ügyvédi működés alaki rendjének újraszabályozását, a változott viszo­nyokhoz való alkalmazását. Ez tehát egy általá­nos kijelentés, nincs semmi konkrétum, ami megfogható volna, mint ahogy egy jó ítélet­ben benne kell lennie, hogy felperes vagy alperes megnyugodjék, hogy az az ítélet, amely hozatott, igenis, megfelel az igazságnak, mert az indokolás alátámasztja azt. Azt mondja a, bizottsági indokolás, hogy az 1874:XXXIV. te. egyéini szabályozás volt, az ügyvédet, az ügyvédi hivatást, mint egyént vette figyelembe és úgy szabályozta. Ezzel szemben ennek a törvényjavaslatnak az igaz­ságügyi bizottság felfogása szerint (Farkas István: Kollektivizmus ez?) — körülbelül — »a jogok és kiváltságok élvezetében az ügyvédség­től a köznek és a közjónak fokozottabb intéz­ményes szolgálatát is kell követeink. (Farkas István: Dodonai kijelentés!) A közjónak, a köznek hathatósabb szolgá­lata — mondja a bizottsági indokolás. Mi ez? Mit csinált az ügyvédség eddig? Tessék a ma­gyar közéleten végignézni: ahol a jog védel­méről van szó, ahol a köznek ingyenes szol­gálatáról van szó, ahol társadalmilag áldoza­tot kell hozni, mindenkor az ügyvédség állt elől. Ez az új törvényjavaslat fogja az ügyvédi kart arra sarkalni, hogy amit eddig is mara­dék nélkül megtett, ezután méginkábh meg­tegye? Hiszen megteszi, s az ügyvédi kar nem kér semmit, csak azt, hogy hagyják dolgozni, adjanak munkaalkalmat, adjanak kenyeret, és akikor a hivatásának, mint eddig, ezután is be­csülettel és tisztességgel fog megfelelni. Ez tehát nem indok. De tisztelettel kérdezem, hogy miért tudták a gazdaadósok helyzetét rendezni. Ha a kor; mánynak az a felfogása, hogy egy társadalmi osztályt paragrafusokkal jól lehet lakatni, ak­kor nem kellett volna a gazdaadósságokat sem rendezni, egyszerűen a hiteltörvényeket, a bün­tetőtörvényeket megszigorítani, nesze, ez a tied! De a szociális; felfogás azt diktálja, hogy kenye­ret kell adni, ós amikor a gazdaadósságokat rendezték, akkor kenyérről, egy kis levegőhöz való juttatásról gondoskodtunk. J!s ha a gaz­daadósjavaslat nem is éri el a célját szerintünk, mégis valami, egy lépés affelé, hogy nem pa­ragjrafusgyártás, hanem az élettel való foglal­kozás. T. Ház Azt mondja az igazságügyi bizottság­indokolása, hogy a javaslat az ügyvédi önkor­mányzat elvi alapján áll és helyesli — itt mindjárt megvan az ellentét — az igazságügyi bizottság a főfelügyeletnek a javaslaitbeli irány­ban és módon való hatályosítását. Ha az 1874. évi XXXIV. t.-c.-et megnézem, akkor meg kell állapítanom, hogy az valóban az önkormányzat alapján állt. A végrehajtó hatalom képviselő­jének, az igazságügyminiszternek semmiféle ér­demleges beleszólása az ügyvédi autonómiába nem volt. Az egész törvényben öt szakasz em­líti csupán az igazságügyminisztert és ez az öt paragrafus is egészen jelentéktelen < dolog, mert pl. a 31. §. szerint a közgyűlések jegyző­könyvét, a 32. § szerint az évi jelentést, a 33. § szerint az ügyrendet fel kell terjeszteni. (Egy hang a jobboldalon: Ott is volt tehát főfelügye­leti jog!) A 37. § az ügyvédkedés megszűntének, a 104. § az elmozdításnak! bejelentését tette köte­lességgé, de semmi jogot, semmi befolyást nem adott a miniszternek, pedig 1875-ben talán mégis másképpen állott az ország helyzete. Akkor szabadságunkat, szólásszabadságunkat, függet­lenségünket, a magyarnak Önállóságra való tö­rekvését még kendőznünk is kellett, hiszen az 1867 még nem volt messze. Hát most mi szükség van arra, hogy akkor, amikor teljesen magunk vagyunk itt 14 vármegyére összeszorítva, a végrehajtó hatalom igyekezzék magyar testvé­reinek jogait, akik saját megállapítása szerint is mindig etikai alarpon végezték a maguk hi­vatását, megszorítani? Ezzel az 1874:XXXIV. t.-cikkel szemben mit látok az előttünk fekvő törvényjavaslatban? Huszonöt paragrafust, amely az egész ügyvédi autonómiát, önkormányzatot halomra zúzza. (Mojzes János: A 43. § miatt készült az egész javaslat!) T. Ház! Mindjárt a 2, § kimondja, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom