Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.
Ülésnapok - 1935-163
Az országgyűlés képviselőházának 163. mert ebben az esetben legalább önkényeskedés, meg' nem engedett mellőzés senkit sem fog érni., En nem fogadom el liberális felfogásnak a bellum omnium contra omnes álláspontját Nem mondom, hogy szab ad verseny mellett a legjobbak érvényesülnek, mert gyakorlati tapasztalásom azt mutatja, hogy szabadverseny mellett nagyon sokszor a silányak érvényesültek, akiknek jobb könyökük volt, akik jobban tudtak színészkedni, esetleg magukat lealázni és Kerülő úton a másiknak elébevágni; tehát nem a legjobbak érvényesülnek. A könnyebb érvényesülés nem jelenti egyszersmind a nagyobb tudást. Nem mondom, hogy a szabad verseny feltétlenül helyes, ennyit azonban a szabadverseny feltételéül megadnék, mert méltóztassanak elgondolni, hogy micsoda tülekedés fog előállni, ha ez a szakasz ebben a formájában marad. Ha a jelentkezési sorrendet teszszük a felvétel alapjául, akkor mindettől megkíméljük a bizottságot és megkíméljük az ügyvédet is. Azt sem tartom helyesnek,, amit Dulin Jenő t. képviselőtársam vetett fel, — akivel egyébként egyetértünk — hogy a már meglévő ügyvédek gyermekeit és vőit Ikell elsősorban előnyben részesíteni. A bíróságnál tapasztalom újabban azt, — hiszen bizonyos fokig helyeselnem is kell — hogy a bírák fiait nevezik ki joggyakornokokká; ez sem vezet azonban feltétlenül helyes megoldásra. En konkrét eseteket láttam. Pályázott joggyakornoki kinevezésre egy magasrangú bíró fia, aki nagyon is elégséges^ képesítsű ember, nagyon mérsékelt képzettségű, — nem akarom a plénum előtt a nevét megmondani, egyébként hajlandó vagyok megnevezni — mondom, nagyos mérsékelt képesítésű ember s ugyan-^ akkor pályázott egy jól végzett ügyvédielölt, kitűnő képesítésű fiatalember, s az elsőt kinevezték, a másodikat nem. (Egy hang haltetői: Tessék wvegmondani a nevét!) A plénumban nem fogom megmondani a nevét. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Igazán nagyon kíváncsi volnék rá! — Rakovszky Tibor: A parasztfiú mindig paraszt maradjon?!) Nem volt paraszt. Nem tudom kifogásolni azt, hogy a Ludovikára elsősorban a katonák fiait vegyék fel, a bírósághoz a bírák fiait, de ez mégis olyan kasztszellem kifejlődését teremti meg, hogy lesznek bíró-, alispán- és katona-dinasztiák. (Egy hang balfelől: Képviselő-dinasztiák!) Lehet, hogy majd a képviselőségnél is tapasztalhatjuk ezt. Végeredményben, ha ezt vennék irányadónak, ezt sem tartanám helytelennek. Ha, amint meg vagyok róla győződve, ezt a kérdést objektíve méltóztatik mérlegelni, ha ezt a kérdést még egyszer megfontolás tárgyává teszi az igen t. igazságügyminiszter úr, akkor, azt hiszem, arra az álláspontra fog helyezkedni, hogy rá kell bízni a sorrendet a jelentkezésre, mert ez a legigazságosabb. A tudással számolni kell, mert annak, aki felvételre jelentkezik, a képesítése megvan. Már pedig, ha az ügyvédvizsgáló bizottság az illetőt átengedte, akkor én nem lehetek pápább a pápánál és nem mondhatom azt, hogy nincs meg a képesítése, hiszen ha öt cenzor jónak találta, én is kénytelen vagyok jónak találni. A javaslat alapelvei Iközül' foglalkoznom kell még az ügyvédi biztosíték kérdésével. Az ügyvédi biztosíték bevezetése a mai nyomott gazdasági viszonyok között nem helyes. Nem helyes általában azért, mert az ügyvéd örül, ülése 1936 november 20-án, pénteken. 245 ha a kenyere megvan, és nem tud külön még egy improduktív tőkét is letétbe helyezni, amivel az ő élethivatását biztosítani tudja. De nem ; helyes azért sem, mert hiszen éppen most létesítünk egy nemzeti alapot, amellyel hónuk alá kívánunk nyúlni azoknak, akik pályájukon elindultak. Hogyan helyezkedhetünk ezzel szemben egy másik intézménynél más álláspontra és hogyan nehezíthetjük meg a fészekrakó pályaalapítást, az élet útján való elindulást azzal, hogy anyagi biztosítékot is követelünk. (Mojzes János: A gazdagok kiváltsága lesz az ügyvédség!) Nem tanulmányoztam át ebben a tekintetben a statisztikai adatokat, de nem hiszem, hogy olyan nagyon sok ügyfél vesztette volna el a pénzét az ügyvédek vagyonelleni deliktuma által, hogy ezért ez a rendelkezés indokolt volna. Ha pedig emiatt indokolt az ügyvédi biztosíték, akkor sohasem fogjuk utolérni önmagunkat, mert akkor az az ügyvéd, akinek 2000 pengő kauciója van, majd sikkasztani fog 5000-et és a 3000 pengős hiányra megint nincs meg a fedezet. Az ügyvédi biztosítékot is tudnánk tehát ad infinitum vinni, s akkor követeljünk letétet minden elképzelhető vagyonelleni deliktum esetében, amire pedig abszolút biztosítékot nyújtani lehetetlenség. De talán nem is ez itt a legfontosabb, mert itt megint áll ai »Ton macht die Musik« törvénye. A hang, a stílus, ahogyan az ügyvédi biztosítékot megindokolják: bántó az ügyvédekre. Azt mondják, hogy az/ért kell a biztosíték, hogy legyen miből levonni az ügyvédre kiszabott büntetéseket. Hát olyan preliininált gonosztevő az az ügyvéd, hogy amikor elindul a maga útján, azzal kell megbélyegezni, hogy azért kell biztosítékot letennie, hogyha majd excesszust követ el, akkor legyen miből erre fedezetet találni? (Lázár Andor igazságügy miniszter: A közjegyzői biztosítéknak is ez volt a rendeltetése!) Hirtelen nem tudok erre preciz választ adni, mert a közjegyzői törvényt régen olvastam, de ha ott benne is van, feltétlenül helytelenül van benne és nem látom indokát annak, hogy egy helytelen szövegezést vegyünk át ebbe a törvényjavaslatba is. Azt hiszem, hogy a részletes vitánál módot találunk arra, hogy legalább a fogalmazást enyhítsük és ha már a lényeg megmarad is, legalább elfogadhatóbb formában adjuk be ezt a rendelkezést az/ügyvédeknek. (Vázsonyi János: Ne legyen fájó seb! — Mojzes János: Uj osztályhatárok felállítását vezetik be!) Ezek volnának azok az észrevételek, ame; lyeket a javaslat néhány kiemelkedőbb elvi szempontjával szemben szükségesnek tartottam elmondani. A többi kérdésekben is vannak kisebb-nagyobb sérelmei az ügyvédségnek, ezeket azonban nem tartom lényegeseknek. Ezekre vonatkozólag majd a végrehajtás, az élet lesz hivatva megmutatni, hogy tulajdonképpen mit jelentenek a gyakorlatban. Minden törvény annyit ér és úgy érvényesül, ahogyan végrehajtják. *Egy ilyen törvényt, amely nem egy kormány, hanem a kormányok egész sorának életére hat ki, az idők folyamán nagyon sokféleképpen fognak végrehajtani es a végrehajtás szellemében, az egészen bizonyos, változni fog. Mi ügyvédek ebben a pillanatban ugy állunk itt a mai társadalomban, mint egy élő anakronizmus. Kétségtelen tény, hogy azok & még ki nem alakult áramlatok, amelyek meg meglévő intézmények alapjait ostromolják, — nem én mondom ezt, hanem sokkal elismer37*