Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-162

mi bizony nem látunk, számos komoly kifogásunk van. A törvényjavaslat mellett felhozott érvek egyike az, amire Lányi igen t. képviselőtársam is utalt, hogy tudnillik .javítja az ügyvédség anyagi helyzetét, a másik, hogy a tekintélyét emeli. Ha valaki ezt a törvényjavaslatot áttauulm ányozza, szakaszról-szakaszra átvizsgálja, nem hiszem, hogy talál egyetlen egyet is, amelyre komolyan azt lehetne mondani, hogy az ügyvédség anyagi érdeke szempontjából jelentős javulást jelent. Ami pedig az erkölcsi tekintély emelését illeti, én ennek a törvényjavaslatnak tükrében az ügyvédi tekintélyt igazán nem megnövekedve, hanem inkább kissé megtépázva látom. Mintha az az ügyvédellenes hangulat, amely az egész társadalmat szaturálja, ezen a törvényjavaslaton is átvonulna. Mindenekelőtt nehézményezem, hogy a tör vényjavaslat megint úgynevezett keretjavaslat. Nehézményezem, hogy igen sok módot és lehetőséget ad arra, hogy a miniszter úr a továbbiakban rendelettel hozzon létre szabályokat. A javaslatban 21 olyan szakasz van, amely a meghozandó rendeletekre utal. Lehet, hogy ezek a rendeletek igen bölcsek és észszerűek lesznek, ez azonban attól függ, hogy vájjon amikor ezeket a rendeleteket meghozzák, bölcs és belátó igazságügyi kormányzatunk lesz-e. Ezt fel kell tételeznünk, azonban elképzelhető ennek az ellenkezője is. Itt van az ifjúság jajkiáltása. Az Ügyvédjelöltek Országos Szövetsége feljajdul annak láttára, hogy a törvényjavaslatnak számos része van, ahol rendeletekkel jönnek a további intézkedések. Rendelettel fogja szabályozni például az igazságügyminiszter úr a joggyakorlat kérdését. Nem tudom elképzelni, mi lehet az akadálya annak, hogy ebbe a törvényjavaslatba olyan fontos dolgokat, amilyen a joggyakorlat é» a joggyakorlat ideje, beleiktassunk, már csak azért is, hogy legalább biztonságban érezze magát az ifjúság. A törvényjavaslat sok vitára ad alkalmat a visszaható erő tekintetében is. T. i. ez a törvényjavaslat ugyanis nem tiszteli a szerzett jogokat, amivel egészen egyedül áll a törvény tárban. Legtöbb törvényünk kifejezetten intézkedik a szerzett jogok tekintetében; megmondja, hogy a rendelkezésem csak a törvény életbelépésétől kezdve bír hatállyal. (Ügy van! balfelöl-) Viszont általános jogelv az, hogy ha a törvényben ebben a vonatkozásban nincs rendelkezés, akkor a törvénynek, önmagától értetődően, nincs visszaható ereje. (Lázár Andor igazságügyminiszter közbeszól.) Ez a törvényjavaslat a szerzett jogokat nem respektálja. A magyar ügyvédjelölti kar tudniillik azért panaszkodik, mert ez a javaslat nem tartalmaz olyan intézkedést, mely szerint azokra, akik jelenleg már az ügyvédi pályán vannak, (Lázár Andor igazságügyminiszter: ügyvédjelöltek!) akik jelenleg ügyvédjelöltként bejegyezve vannak, ennek a javaslatnak azok a rendelkezései, amelyek a pályára való jutást korlátozzák, ne vonatkozzanak. (Bródy Ernő: Ügy van! — Vázsonyi János: A fiatalság pofoucsapása volna!) A legelemibb és legtermészetesebb óhaj ez a világon. Az az ifjú jogász, amikor elvégezte a jogot és amikor bejegyeztette magát ügyvédjelöltnek, már biztos volt abban, hogy az ügyvédi pályára megy. (Ügy van! Ügy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Azt a sok energiát, tanulmányt, azt a sok kiadást, amit ezen küzdelmes esztendőkbe fektetett, mind abban az elI gondolásban és reményben vállalta, hogy megnyílik részére az ügyvédi pálya és ott megkeresheti a kenyerét. (Lázár Andor igazságügy miniszter közbeszól.) Azt hiszem, nem elég, ha azt méltóztatik mondani erre az igazságügyminiszter úrnak, hogy a jogászifjúság mái látta, hogy cz a kérdés évek óta vajúdik, ha pedig látta, hogy vajúdik, miért merészkedett az ügyvédi pályára lépni. Hiszen ha ez állna, akkor senkinek sem lehetett volna az ügyvédi pályára lépnie, mert cz a kérdés tényleg lioszszú idő óta vajúdik. T. Képviselőház! Azt hiszem, ha az igazságügyminiszter úrnak méltóztatnék ezt a törvényjavaslatot akként módosítani, hogy a pályára jutás megszorításait nem értelmezné a már bejegyzett ügyvédjelöltekre, végtelen hálára kötelezné és indítaná a magyar ifjúságot(Lázár Andor igazságügyminiszter: A legnagyobb kegyetlenség volna a fiatalsággal szemben!) A miniszter úr méltóztatik mondani, hogy a legnagyobb kegyetlenség volna a fiatalsággal szemben. (Zaj a baloldalon. — Farkas István: IIol ad nekik munkát?) Nem tudom e"zt a nézetet osztani. Az ifjúság sem úgy látja, hanem pontosan ellenkezőleg. Ismerem az igen t. miniszter úr szép hasonlatát, amelyet a megtelt kompról méltóztatott mondani: »Az a komp, amelyen 50 ember van, nem tud még öt embert felvenni magára, mert, ha felveszi, a rajta lévőkkel együtt ez az öt is elsüllyel...« stb. (Lázár Andor igazságügyiniszter: Ez így is van! — Farkas István: Rossz hasonlat! Sántít!) Ez szép hasonlat, szép költői hangulat, azonban a gyakorlatban ezt alkalmazni nem lehet, még pedig szerény nézetem szerint azért, mert ez a komp maga Csonka-Magyarország és akik rákéredzkednek, azok, a magyar ifjúság. Tehát mi, a beati possidentes, akik történetesen rajta vagyunk a kompon, nem ragadhatunk fejszét a kezünkbe, hogy levagdaljuk azokat az újakat, amelyek kétségbeesetten szintén fel akarnak kapaszkodni az élet kompjára. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szálsőbaloldalon.) Nekünk, mostani generációnak, amelynek legalább a. darab kenyér a kezünkben van, semmi körülmények között nem szabad ahhoz a kenyérhez teljes egészében ragaszkodnunk, hanem azt annyi darabra kell törnünk, hogy a magyar ifjúságnak is jusson belőle egy-egy csipetnyi. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Nem tartom kegyetlenségnek, t. Ház, ha a magyar ifjúságot, amely elkezd egy pályát, odaengedjük arra a pályára, mint ahogy egyáltalában nem tudom megérteni Lányi igen t. képviselőtársam okfejtését abban a tekintetben, hogy a magyar ügyvédségen azzal segíthetünk vagy segítünk, ha az ügyvédi píjlyára jutást megnehezítjük. Azt mondja Lányi képviselőtársam: Bár ezelőtt harminc esztendővel megcsinálták volna. Ha ezelőtt harminc esztendővel megcsinálják, — úgymond — akkor ina már nem állna fenn ez a probléma; ha ezelőtt harminc évvel lezárták volna a sorompót az újabb ügyvédek előtt, ma nem lennének kétségbeesett, nyomorgó ügyvédek. Lehet, hogy ez igaz, (Farkas István: Dehogy igaz!) én azonban azt hiszem, hogy ha harminc évvel ezelőtt numerus clausus lett volna, akkor nem halálosan biztos, hogy Lányi Márton igen t. barátom itt ülhetne ügyvédi diplomával a kezében. Nagyon vitás az, t. Képviselőház, hogy ha harminc évvel ezelőtt behozták volna a numerus clausust, akkor a legkiválóbb ügyvédek, akik szegény sorsból