Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-143
Az országgyűlés képviselőházának 1A3. ülése 1936 június 8-án, hétfőn. 41 ban, a mai sötétségben egyetlen reménységünk és a magyar jövendő egyetlen bázisa lehet a magyar föld népében rejlő kiváló értékes tulajdonságok kiaknázása. Ez lehet az egyedüli helyénvaló, messzelátó, nemzetvédelmi politika, amely annak az erőnek az erősítését, teljes mértékbeni kifejlesztését veszi célba, amely erő a történeti múltban is, valamint a történeti jövendőben is nemzeti létünknek és nemzeti dicsőségünknek legfontosabb tényezője és alapja volt, T. Képviselőház! Összefoglalva az elmondottakat, én azt a pénzügyi kormányzatot és működést, amely a költségvetésnek úgy az egyes számadataiból, mint általánosságából elénk tűnik, a nemzet jövőjének, a nemzet jövő céljainak a szolgálatára alkalmatosnak tartom. Minthogy pedig már az eddigi eredmények is azt mutatták, hogy a mai válságos időkben a mai kormányzat a magyar nép legfontosabb érdekeinek védelme szempontjából olyan eredményeket ért el, amelyek bizalmat nyújthatnak a jövő munkássága tekintetében, a kormány iránti bizalomból a felhatalmazási törvényjavaslatot elfogadom. (Taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Vázsonyi János képviselő urat illeti a szó. Vázsonyi János: T. Képviselőház! Előttem szólott t. képviselőtársam beszéde legnagyobb részében olyan témákkal foglalkozott, amelyek túlnőnek minden pártkereten és azok természeténél fogva ezek tekintetében a parlament tagjai között véleménykülönbség nem lehet. Igen t. képviselőtársam beszéde 90 százalékában objektív hangon szólott mindeme kérdésekről és beszéde objektív hangjánál és emelkedett illeménél fogva megérdemelte volna, hogy >en hallgassák saját pártjából is, többen issák a Házban általában az appropriáciöS^-ita első naipjának szónokait, mért hiszen az appropriációs vita a múltban a parlamentarizmusnak mindenkor csúcsteljesítménye volt. Sajnos, az ülés és a. terem mai képe álmagyar parlamentarizmus nagy dekadenciájáról tesz tanúbizonyságot, mert a parlament állandó határozatképtelenség mellett tanácskozik, akkor, amikor az ország költségvetéséről és a politikai bizalom kérdéséről van szó, r Előttem szólott igen t. képviselőtársam beszédének elején azonban nem tanúsította ugyanazt az objektivitást, ugyanazt az emelkedett szellemet, mint amiről beszédének további során tett tanúságot, mert amikor Dulin Jenő t. képviselőtársam beszédével foglalkozott, azt a megállapítást tette, hogy mi innen ellenzéki oldalról álandóan rémek ellen hadakozunk. (vitéz Bánsághy György: Van is benne valiami!) Mi a mai rendszer ellen hadakozunk és hogy ez a rendszer miben áll, erről leszek majd bátor beszédem további során szólani. Hogy nem rémek ellen hadakozunk, annak éppen a mai ülésen adta tanújelét az igen t. túloldal vezérszónoka, Baross Gábor képviselő úr, akinek beszéde nem volt annak az objektivitásnak jegyében, mint előttem szólott t. képviselőtársam beszéde. (Dulin Jenő: Az öszszes Béldi-frázisokat elmondotta! — vitéz Bánsághy György: Nem ismeri! — Dulin Jenő: Azokat olvasta fel! — Zaj.) Igen t. képviselőtársam beszéde nagy részében arról beszéli, hogy az ellenzék részéről tervszerű tekintélyrombolás folyik. Méltóztassék megengedni, hogy én erre vonatkozólag csak egyetlenegy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. IX. mondatban válaszoljak. A tekintély rombolás Magyarországon Budaörsnél kezdődött, mert a legnagyobb tekintély mindenkor a koronás magyar király és a magyar Szent Koronával megkoronázott király nem részesült akkor tekintélynek nevezhető elbánásban. Ha tehát tekintélyrombolásról van szó, akkor elsősorban azokat méltóztassék a tekintélyrombolás jelzőjével illetni, akik a koronás magyar király, a legelső magyar ember, a. legnagyobb ómagyar tekintély ellen fegyverrel támadtak. (Egy hang jobbfelől: Az ország érdekében cselekedA t. képviselő ur másik megállapítása a sajtóra vonatkozik és olyképpen hangzik, mintha a sajtó volna az oka minden bajnak, mintha a sajtó színezne ki mindent- A sajtó volt ismét a mai ülésnek egyik részében, mint igen sokszor a magyar közéletben, a Prügelknabe. Igen t. Ház! Azt hiszem, nem az események regisztrálása, hanem az események azok, amelyek döntő jelentőséggel bírnak. Az események regisztrálása csak a krónikás feladata, de az, amiről ír és ami megtörtént, tehát maga az esemény jelentős, ugyanúgy, mint a bűncselekmény területén is nem az a baj, ha a bűncselekmény kiderül, hanem az a baj, ha a bűncselekményt elkövetik és nem azokat kell üldözni, akik a bűncselekményeket kiderítik, vagy azokat nyilvánosságra hozzák, hanem azokat, akik a bűncselekményeket elkövetik. (Dulin Jenő: Ez csak igazság?) Bátérve már most tulajdonképpeni mondanivalóimra, a költségvetés általános vitájában már kifejtettem, hogy három okból vagyok bizalmatlan a kormányzat politikájával szemben: gazdasági, külpolitikai és elsősorban belpolitikai okokból. Gazdasági okokból bizalmatlan vagyok a majdnem minden egyes tárcához tartozó politikai vonalvezetés miatt, amelyre vonatkozólag kritikámat a költségvetés részletes vitájánál az egyes tárcák költségvetésénél voltam bátor elmondani. Bátor voltam kifejteni úgyszólván az ország minden foglalkozási agának különböző panaszait, különböző sirámait és bátor voltam rámutatni azokra a gondokra és azon gondok által okozott nyomorúságra, amelyekben felekezetre, fajra, foglalkozásra való tekintet nélkül sínylődik a magyar polgárság. Szólottam úgy az iparosok, mint a kereskedők, az ügyvédek, orvosok, építőmérnökök, köztisztviselők, tanárok, tanítók, magántisztviselők, a munkásság és a gazdatársadalom bajairól. Ezeket megismételni most nem kívánom, elmondottam az egyes tárcák költségvetési tárgyalásánál és amikor ezeket ismételten felemlítem, ezzel csak újból alá akarom támasztani azt a meggondolást, amely miatt gazdasási okokból a kormány iránt bizalmatlan vagyok. Ehhez még csak annyit legyen szabad hozzáfűznöm, hoiry íeen helytelen politika az, amely esetleg pártpolitikai vagy úgynevezett világnézleti vagy más szempontokból egyes foglalkozási ágak iránt szimpátiát vagy antipáti át érez. Az egyes foglalkozási ágak iránt gazdasági és nemzetpolitikai szempontból kel! earyaránt rokonszenvet érezni. Egyetlen foglalkozási ág sem részesülhet külön szimpátiában más foglalkozási ág rovására s egyetlenegy foglalkozási ággal szemben sem szabad megengednünk az antipátiának demagóg formában való érvényesülését. Ilyen demagógia nyilvánul meg állandóan — ahogyan azt az igazságügyi költségvetés tárgyalásánál mondottam — az ügyvédi társadalommal szemben, ilyen demagógia