Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-143

Az országgyűlés képviselőházának íhS. ülése 1936 június 8-án, hétfőn. 35 lasszon egy képviselőt, mint a masikon. Mind­amellett a titkos kerületekben sehol sem si­került megnyerniük a többséget. Méltóztassék ezt transzformálni az egész országban, ebben az esetben kétségtelenül rá kell jönniök, hogy az ország többsége nincsen e mellett a politi­kai rendszer mellett. (Dinnyés Lajos: Tudják mar ők is, csak még nem ismerik be!) Micsoda bátorság kell tehát az ország többségére egy­szerűen azr, mondani, hogy nem elsőrangú, nem teljes értékű állampolgárok. Méltóztassék most még az állampolgárok­nak azt a szintén meglehetősen nagy hányadát tekintetbe venni, akiknek nincsen választói jo­gosultságuk, nem azért, mintha esetleg nem il­letné meg őket, hanem azért, mert ezeket kiir­tották a választók közül már akkor, amikor a választói névjegyzéket összeállították. (Vázso­nyi János: Budapesten most történt!) Már ak­kor óriási szelekció történik, már akkor kiirt­ják a polgárság nagy részét, az úgynevezett gyanús részt a választók sorai közül. Hogy ne hazabeszéljek, hódmezővásárhelyi adatot idé­zek, ahonnan kaptam a tájékoztatásokat. Hód­mezővásárhelyt 35.000 embert írtak össze vá­lasztónak az összeírok, akiket már szintén el­látnak utasítással, hogy kiket kell felvenni a választók közé. A 35.000 közül csak 19.000-ret akceptáltak és így csak 19.000 ember kapott sza­vazati jogot. Tehát még az összeírok szerint sza­vazójogra jogosultnak tekintett 35.000 emberből is csak 19.000 maradt benn a választói névjegy­zékben. Méltóztassék ezenfelül még azok szá­mát is figyelembe venni, akiket az összeírok fel sem vettek, mert megállapításuk és felfogásuk szerint arra sem voltak alkalmasak, hogy ösz­szeírólapot állítsanak ki részükre. Nem lehet tehát arról beszélni, hogy a nem­zet kialakult, megdönthetetlen többsége ennek a politikai vonalvezetésnek tántoríthatatlan híve. Ehhez túlságosan sok és nagy fantázia kell­(Dinnyés Lajos: Vakmerőség ilyet mondani!) Ilyen körülmények között pedig nem szabad a nemzetegység fogalmát lefoglalni az egyik po­litikai párt részére, amikor tehát a miniszter­elnök úr igen helytelenül megteszi azt, hogy az ő nagy politikai hitelével helytelen politikai irányzatnak ad fémjelzést, akkor mi vele szem­ben bizalommal nem viseltethetünk. Nem visel­tethetünk bizalommal vele szemben annál ke­vésbbé, mert hiszen a tények, amelyeket lá­tunk, nem felelnék meg azoknak az eszmei ala­poknak, amelyeket például előttünk Marton Béla képviselőtársam is lefektetett egy esztendővel ez­előtt. Ö azt mondta(olvássa): »A nemzeti egy­ség mozgalma főként azt jelenti, —• itt most már nem teljes értékű állampolgárokról, ha­nem egy újabb jellegről van szó — hogy a min­dennapi életben küzdjenek szervezetei az ellen a túlzott anyagiasság ellen, amely az elmúlt évtizedekben győzött az erkölcs felett«. (Moz­gás a baloldalon.) Ugye milyen jól hangzik ez, t. Képviselőház, (Dinnyés Lajos: Láttuk a Gás­pí'irdy-esethen!) küzdeni az anyagiasság ellen, amely, sajnos, a multakban győzött az erkölcs felett. Ezzel szemben azonban mit látunk a gyakorlatban? Hiszen a bizalom kérdése a bi­zalom felkeltésénél fűződhet még szép kijelen­tésekhez, a bizalom megmaradása azonban at­tól függ, vájjon ezek a szép kijelentések idővel mennyiben válnak valóra, avagy nem látunk-e olyan tényeket, amelyek ezzel homlokegyenest pontosan ellenkeznek? Méltóztassék megmondani, vájjon nem ren­dülhet-e meg a bizalmunk akkor, ha azt lát­juk, hogy az anyagiasság teljes kiküszöbölésé­ről beszélnek, az erkölcsök győzelméről és e helyett bizonyos anyagias érdekek feltörekvése üti fel a fejét? Ez összefüggésben áll az össze­férhetetlenségi törvénnyel is, amelyért annyit harcoltunk és annyit csatáztunk. A nélkül, hogy személyeskedni akarnék, felvetem a kérdést, vájjon ennek az erkölcsgyakorlati alátámasz­tását szolgálja-e az a tény, hogy ugyanaz a képviselő, aki ezeket ilyen szép szavakban itt megformálta, a bíróság előtt pereiben olyan furcsa beállításban szerepel? Én magam vol­tam az, aki egy interpellációt terjesztettem elő, amelyre, — ebben, ugyebár, valamennyien megegyezünk — megnyugtató választ nem kaptam. Ez nem az erkölcs győzelme, ez az erkölcsnek háttérbe szorulása. (Ügy van! ügy van! a baloldalon.) Gaal Olivér igen t. barátom tegnapelőtt szintén arról panaszkodott, hogy bizonyos anyagi vonatkozásokat lát megnyilvánulni egyik-másik képviselőtársa részéről és nehez­ményezte, hogy amikor magyar gazdák százai és ezrei várnak bizonyos, mondjuk gazdasági előnyökhöz való hozzájutásra, akkor ezek a gazdasági előnyök szinte 50%-ban, V- mondjuk — odacsapódnak egyik képviselőtársunk oldala mellé, aki, azt hiszem, szintén pontosan ugyan­ezen az alapon áll eszmeileg, hogy az erkölcs­nek az anyagiakat mindig háttérbe kell szorí­tania. Bocsánatot kérek, ezek olyan tények, amelyekre nem lehet megnyugtató feleleteket adni és ezeket a tényeket nem lehet elmagya­rázni, viszont ezek a tények azok, amelyek ben­nünk a legteljesebb mértékben a bizalmatlan­ságot keltik. (Dinnyés Lajos: Hát az van, hála Istennek! —- Gr, Festetics Domonkos: Azért ellenzék! — vitéz Balogh Gábor: Kell is, hogy a parlamentben ellenzék legyen!) Ká kell mutatnom arra is, hogy azok az eszmék, azok az elvek, amelyek a 95 pontban vannak leszögezve, szintén igen kevés vonat­kozásban váltak valóra. így például az igazsá­gos adórendszer szintén szerepel a 95 pontban és az adórendszer ma is legégetőbb és legfáj­dalmasabb problémáink egyike. Valamennyien megállapodunk abban, hogy alföld népén, a tömegeken segíteni kell, sőt már arra a gaz­dasági igazságra is rájöttünk, hogy ebben az országban tulajdonképpen fogyasztási válság van, hogy tulajdonképpen az a főhiba, hogy az emberek nem tudnak fogyasztani. Hiába ter­melünk, nincs aki elfogyassza, mert nincs pénze ahhoz, hogy a termékeket megszerezze, ha a dolgok mélyére nézünk, meg kell állapí­tanunk hogy ennek a fogyasztási válságnak egyrk oka az, hogy az adóztatási rendszer úgy van megszerkesztve, hogy azt az igazságosság gondolatával a legerőltetettebb akarattal sem lehet összeegyeztetni. Igazság az, hogy egye­nesadóból alig több mint 200 millió pengő fo­lyik be az államkasszába, ugyanakkor, amikor fogyasztási adókból több, mint 400 millió, ho­lott a világon mindenki tudja, hogy a fogyasz­tási adó a legantiszociálisabb dolog, amit csak elképzelni lehet. A fogyasztási adó azt a legszegényebb, leg­nyomorultabb embert sújtja, akit a fogyasz­tási adóval, azt lehet mondani, jövedelmének 90%-ától fosztanak meg, hiszen egész jövedel­me arra megy, hogy a cukrot, a sót, a gyufát, a lisztet, stb. beszerezze magának. (Mózes Sán­dor: Cukorért háromszoros árat kell fizetnie! — Malasits Géza: Keresetének 64%-a megy a fővárosban fogyasztási adóra!) És mi itt meg­elégedéssel szemléljük a dolgokat? Mért pél­5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom