Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-152
294 Az országgyűlés képviselőházának kapcsolatos terület átcsatolásáról a m. kir. belügyminiszter jelentéseit, az 1934 :XXV. tc-kel nyert felhatalmazás alapján egyes külállamokkal «kereskedelmi és forgalmi viszonyainkat szabályozó egyezmények tárgyában tett rendeleti intézkedésekről a m. kir. külügyminiszter jelentését, végül am. kir. miniszterelnöknek az 1936-37. évi hivatalos statisztikai munkatervről az országgyűlés- elé terjesztett jelentését elfogadta és a képviselőháznak e tárgyakra vonatkozólag hozott határozatait országos határozatok 'erejére emelte. A Ház a bejelentést tudomásul veszi, a hozott határozatokról pedig az illetékes' miniszter urakat értesíteni fogom'. Bemutatom a tisztelt Háznak a felsőház elnökének további két átiratát, amelyekben közli, hogy a felsőház a m. kir. minisztérium jelentését »a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról szóló 1931: XXVI. te. valamint az ezt kiegészítő és módosító 1932 :VIL, továbbá az 1933 :X. és az 1934 :XV. törvénycikkek alapján kibocsátott rendeletekről« letárgyalta és tudomásul vette, az »1932. évben Genfben tartott XVI. Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes ' Ertekezletén elfogadott egyezménytervezetekről é& ajánlásokról« szóló m. kir. kereskedelem- ós közlekedésügyi miniszteri jelentést szintén letárgyalta és tudomásul vette, egyben kimondotta, hogy a további intézkedések megtételét mellőzi. A Ház a bejelentést tudomásul veszi, a hozott határozatokról pedig az illetékes miniszter urakat értesíteni fogom. Bemutatom a t. Háznak a felsőház elnökének átiratát, amelyben tudatja, hogy az 1934— 1935. évi állami költségvetés és az azt^ kiegészítő külön törvények alapján engedélyezett hitelekkel szemben az ebben a számadási évben előforduló túlkiadásokat, előirányzat nélküli kiadásokat, kevesebb bevételeket, kölcsönöket, hitelműveleteket, egyéb eltéréseket, • valamint az idevonatkozó hiteleltérési' kimutatásokat és a m. kir. Legfőbb Állami Számvevőszék által a magyar állam háztartásának az 1934—35. költségvetési évről összeállított 'zárszámadását és az erre vonatkozó jelentést a felsőház tudomásul vette, a kormánynak a felmentvényt megadta és a képviselőháznak e tárgyban hozott határozatát országos határozat erejére emelte. A Ház a bejelentést tudomásul veszi, a hozott országos határozatról pedig a miniszterelnök urat értesíteni fogom. Bemutatom a t. Hának a felsőház elnökének átiratát, amelyben tudatja, hogy a felsőház a 33 tagú országos bizottságba Chorin Ferenc, Imrédy Béla. Jankovieh Béla, Juhász Andor, Koós Zoltán, vitéz Keresztes-Fischer Ferenc, Mutscheinbacher Emil, vitéz Purgly Emil, Somssich László 'gróf, Teleszky János és Wekerle Sándor felsőházi tag^ urakat választotta meg. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak a miniszterelnök urat helyettesítő földmívelésügyi miniszter úr átiratát, amelyben közli, hogy az Országos Földhitelintézetről, továbbá az egyes közmunkák költségeinek fedezéséről szóló s az országgyűlés két háza által alkotott törvények, mint 1936 :XIV. és XV. törvénycikkek az Országos Törvénytárban kihirdettettek. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a miniszterelnök urat helyet152. ülése 1936 június 26-án, pénteken. tesítő földmívelésügyi miniszter úrnak egy másik átiratát, amelyben tudatja, hogy a Kormányzó TTr Ö Foméltósága legfelsőbb határozatával Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úr külföldön tartózkodásának tartamára a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium ideiglenes vezetésével Lázár Andor igazságügyminiszter urat bízta meg. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak a miniszterelnök urat helyettesítő földmívelésügyi miniszter úr jelentését, amellyel a Szent Korona őrzési helyéül szolgáló pánieélkamrának 1936. évi június hó 20-án történt kinyitása alkalmával felvett jegyzőkönyvnek egy másolati példányát megküldi. A Ház a bejelentést tudomásul veszi s a megküldött jegyzőkönyvnek másolati példányát a Ház irattárában helyezem el. A miniszterelnök urat helyettesítő földmívelésügyi miniszter úr kíván szólni. (Felkiáltások balfelől: Mi van Mojzes Jánossal?) Darányi Kálmán, a miniszterelnököt helyettesítő földmívelésügyi miniszter: T.Ház! Legmagasabb kormányzói kézirat érkezett. Kérem ennek átvételét és kihirdetését. Elnök: A legmagasabb kormányzói kéziratot felbontom. Megállapítom, hogy az a törvényeknek és az alkotmányosság szempontjainak mindenben megfelel. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a kéziratot felolvasni. Rakovszky Tibor jegyző (olyassá): »Magyarország országgyűlésének kormányzói üdvözletemet. T. Országgyűlés! A miniszterelnöki teendők ideiglenes ellátásával megbízott m. kir. földmívelésügyi miniszter előterjesztésére az általam 1935. évi április hó 30. napján megnyitott országgyűlésnek első ülésszakát ezennel berekesztem és egyszersmind a második ülésszakot 1936. évi október hó 20-ik najára összehívottnak nyilvánítom. Kelt Budapesten, 1936. évi június hó 25-ik napján. Horthy Miklós s. k. Darányi Kálmán s. k.« (Elénk felkiáltások: Éljen a Kormányzó!) Elnök: A legmagasabb kormányzói kéziratot a Ház tudomásul veszi és azt kihirdetés végett a felsőházhoz teszi át. (Czirják Antal: Mi van a hadirokkant-tör vénnyeH — Zaj. — Elnök csenget) T. Ház! A folyó országgyűlés első ülésszakának berekesztésével a képviselőház alelnökeinek, háznagyának, jegyzőinek, f valamint az ülésszakonként alakítandó bizottságoknak megbízatása lejárt. Nem mulaszthatom el, hogy .ebből az alkalomból úgy lelépő tisztviselőtársaim, mint^ a magam nevében is hálás köszönetemet fejezzem ki azért a bizalomért, amellyel bennünket megtisztelni méltóztattak és azért a^ támogatásért, amellyel a képviselőház részértől mindenkor találkozni szerencsénk volt. A legmagasabb kormányzói kéziratban foglaltaknak; megfelelően a Ház legközelebbi ülését folyó évü október 20-án, kedden fogja tartani délután 4 órai kezdettel, amikor is & Ház két alelnökét, a Ház kilenc jegyzőjét és háznagyát, valamint a Házszabályok 47. §-ában felsorolt bizottságok tagjait és a házszabályok 63- §-ában előírt összeférhetlenségi bizottság