Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-148
Az országgyűlés képviselőházának 1^8. permek megszülessék és ha megszületett, akkor meg is maradjon. Ez nagyon szűkreszabott cel az óvoda átszervezésénél és részben nem is felel meg a követelményeknek, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert a mi meggyőződésünk szerint ezt a eélt más területen és egészen más eszközökkel kell elérni és megközelíteni. En önmagábanvéve helyesnek tartom azt, hogy az óvoda elkerül a kultuszminisztérium hatásköréből, mert hiszen az óvodánál kétségtelenül annyira kapcsolódnak a közegészségügy, a szociális gondozás és a nevelés kérdései, hogy ezt a feladatkört egy olyan minisztérium, amely főképpen oktatómunkára van berendezve, teljesen ellátni nem képes. De <a belügy minisztériumi megoldás ellen szól az, hogy nagyon félő, hogy ebben, a túldimenzionált minisztériumban nem. fognak elegendő helyet, elegendő gondoskodást és elegendő fedezetet kapni a rendészeti ügyekkel szemben ezek a szociális népvédelmi ügyek. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Sarokba szorítják az óvodákat!) Meg kell mondanom azt is, hogy egészen máskép bírálnók el ezt a kérdést, ha az igazságtalanul kivégzett népjóléti minisztérium feladatkörébe vinnék ezt át, .ahol azután a higiéné, a szociálpolitika és a gyermekvédelem kellőéin értékelt hatásköröket jelentene, ahol a különböző ügyosztályok súlya és jelentősége neun hefolyásolná az egyes, ügyosztályok ellátására szolgáló költségvetési fedezetek aránytalan szétosztását, amint ez. a belügyminisztériumban a rendészeti kérdések javára és a szociális kérdések hátrányára megtörténhetik. Azt iis meg kell állapítanom, hogy ebben a pillanatban mi a közegészségügyet a minisztériumiban jól ellátottnak tartjuk, de ez a megnyugvás csak a személynek szól, nem a rendszernek és igen jogos az az aggodalom, hogy ha egy olyan államtitkár kerülne oda, aki témáját és ügykörét kevesebb szeretettel látja el, annak hivatalkodása könnyen visszasüllyesztheti ezeket a kérdéseket oda, ahonnan a XX. század első néhány évtizedének a sizociálhigiénééirt folytatott harcai felemelték ezekét. De akkor is, ha úgy vélnők, hogy ezek a kérdések a belügyminisztériumban 100%rig alkalmas helyen vannak, meg kell kérdeznünk azt, hogy alkalmas eszközökkel és helyes elgondolásokboJ kiindulva nyúlnak-e ezekhez a kérdésekhez most az átszervezésnél és a felügyelet részbeni megosztásánál. • Ha megnézzük az óvodát, megállapíthatjuk azt, hogy az óvoda a háború alatt nyerte fokozott jelentősegét, amikor az anyák nagyobb létszámban kerültek ki a családi otthon védettségéből, kényszerültek házonkívüli munka vállalására és ezen a kényszeren keresztül oldódott fel az óvodával szemben addig tapasztalt animozitás, az a sok idegenkedés, ami addig bizony a szegényebb néposztályt nagyreszt távoltartotta attól, hogy gyermekét óvodába adja. Ez örvendetes eredmény, bár egy kényszeren keresztül született meg, mégis jó volt és megállapíthatjuk azt, hogy az óvodát végzett gyermek az iskolakötelezettség beálltakor egészen másként viselkedett, mint azok a társai, akik óvoda nélkül, igen sokszor elkényeztető és önzést kiváltó környezetből kerültek az iskolába hatéves korukban. Ma már azután ritkábban találkozunk azzal az ellenszenvvel, amely 20—30 évvel ezelőtt még virágjában megvolt az óvodákkal szemben. Ennek azonban sajnálatos következménye az, hogy az óvodák túlzsúfoltakká váltak, hogy az óvodákban iszonyú ülése 1936 június 17-én, szerdán. 21? hiány jelentkezett, itt Budapesten, a főváros* ban Is, annál inkább a falvakban, ahol sok helyen egyáltalában nincsen óvoda. Sok helyen 6—8—10—15.000 lakosú nagyközségben egyáltalában nincsen óvoda, ott pedig, ahol van, túlzsúfolt, a legtöbb helyen 100—150, sőt oiyan óvodát is ismerek, ahol 180 gyermekkel is dolgozik az óvónő. Főleg a mezőgazdasági munkálatok idején az alig lábraálló gyermeket is óvodába küldik. A szülők ma már megtanulták* hogy mennyivel helyesebb az, ha a gyermeket megbízható felügyelet alatt hagyják. Ez a körülmény egyre szükségesebbé teszi azt is, hogy az óvoda valóban gyermekotthonná alakuljon át, megfelelő felszereléssel, elegendő személyzettel, megfelelő helyiségekkel. En ebben a pillanatban azokra a ragyogó, példamutató gyermekotthonokra gondolok, amelyeket a bécsi szocialisták építettek uralmuk néhány éve alatt. Ha azonban megnézzük a mi óvodáinkat, azt látjuk, hogy főleg a falun, nagyon sok helyen el sem tudják helyezni a gyermekeket, a földön ülnek összezsúfolva. Az óvónő esetleg kétségbeesett kísérletet tesz arra, hogy rendet tartson, tikkasztó levegőben, minden segédeszköz nélkül dolgozik. Vájjon hogyan tanítsa ezeket a gyermekeket egészséges életmódra, hogyan foglalkozzon a százon felüli gyermeklétszámmal 1 ? Ehhez hozzá kell tenni még azt is, hogy legtöbb helyen a közigazgatási hatóságok közömbösek, sokszor ellenségesen nézik az óvónő vergődését a nincstelenséggel és nagyon kevesen vannak éppen a belügyminisztérium alá tartozó közegek között olyanok, akik az óvónő hivatását komoly, gyermekmentő és nemzetmentő foglalkozásnak tartják. Hogyan tanítsa meg az az óvónő a gyermeket az egészséges táplálkozásra, amikor sem neki nincs, sem a gyermekek nem hozhatnak magukkal olyan élelmiszert, olyan anyagot, amellyel demonstrálhatná az egészséges táplálkozást? Valóban tartozunk ennek a törvény javaslatnaik tárgyalásánál az óvónő felé, aki sokszor nem is a három-, hanem a kétesztendőstől fogva a hatesztendős gyermekig mindenféle gyermekkel foglalkozik, hogy megállapítsuk, hogy a falun ő a legnagyobb hősnő a gyermekekkel való foglalkozásban. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbáloldalon.) A törvényjavaslat azonban nem foglalkozik azzal, hogy ezt a munkát hogyan segíti elő, hogyan könnyíti meg. Nem nyilatkozik arra nézve, hogy a 3—4 esztendős korúak óvónője, aki tulajdonképpen a Stefánia Szövetség meghosszabbított munkakörét fogja ellátni, ugyanaz lesz, aki a 4—5 r évesekkel is fog foglalkozni, aki viszont már az iskolába való előkészítést kell, hogy szolgálja. Nem utal a javaslat arra, egy szót sem hallottunk, miniszteri kísérőbeszédet sem arról, hogy mi lesz az óvodaköteles koron aluli gyermekekkel, a legkisebbekkel, akiket a nagyobbakkal küld el a szülő 'az óvodába és akiket az óvónő nem küldhet vissza és nem tagadhatja meg ezek kizárását egy egyszerű rendelettel, vagy tilalommal, amely kizárja az óvodából ezeket a legkisebbeket, akik mellett az a falusi óvónő sokszor még a pelenkát is kényszerül mosni. Ez a kérdés tehát egyszerű tilalommal elintézve nincs. Itt kell megemlítenem azt is, hogy az óvodahiány nem mindig abból származik, hogy a községeknek nincs fedezetük óvoda építésére és óvónőtartásra. Itt van előttem egy panaszos levél, amely arról szól, hogy egy 6000 lakosú 31*
