Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-146

Az országgyűlés képviselőházának 1$( felé idegen állammal szemben, idebenn a mi termelőink azonban csak akkor találják meg terményeik reális árát, ha azokért a vevők versenyeznek, ha nem egy kéz vásárol, hanem szabadon vásárolhat mindenki. Azt r

gondolom, hogy az alkotmányos élet szabadságától, a jogérzettől való elszokás vagy ez iránt való érzék tartós és nagymérvű elsorvadása nélkül ilyen dolgok nem történhettek volna. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Azt látom, hogy ma, amikor ez a jog fortinailag még fennáll, — mert hiszen minden évben idejön a kormány és a képviselőházzal miegújíttatja a maga számára ugyanezt a szükségtelen felhatalmazást — óriási pusztítást végez a magyar közéletben ez a szükségtelen intézkedés azzal, hogy^ a jogérzetet, az alkotmányosság iránti érzéket eltompítja és egyre közelebb hozza a jogvesztés veszedelmeit, előkészíti adott esetre a jogvesztést, akaratlanul is lehetővé téve a jogvesztés könnyűvé válását. Azt hiszem, hogy ha ez a képviselőház továbbra is a törvényhozás'ra kiküldöttnek érzi magát, akkor többé ilyen szükségtelen célra a maga jogait évek hosszú során keresztül nem adhatja oda. A magam részéről nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Dulin Jenő! Elnök: Dulin Jenő kép viselő urat illeti a szó. Dulin Jenő: T. Képviselőház! Habár egy pillanatig sincs kétségem az iránt, hogy a képviselőház ezt a törvényjavaslatot elfogadja, mégis felszólalok, mert utalni kívánok arra. hogy a 33-as bizottság továbbműködése tekintetében elvi álláspontunk tavaly óta mit sem változott. Nem változhatott azért, mert hiszen azok az okok, amelyeket az elmúlt év folyamán, ugyanennek a vitának keretében felvonultattunk, fokozottabb mértékben állanak fenn. (Ügy vart! Ügy van! a baloldalon.) Elsősorban vonatkozik ez azokra a kifogásokra, amelyeket alkotmányjogi szempontból támasztottunk. Pusztán az a tény, hogy ez a törvényjavaslat megint idekerült a Ház elé, a legerősebb mértékben igazolja azt, hogy tavaly hangoztatott aggályaink alappal bírtak. Tudniillik már akkor féltünk attól, hogy ez az úgynevezett ideiglenes törvény túlságosan állandósulni látszik (Pesthy Pál: Fog is!) és sajnóár, évről-évre előjön úgy, hogy előáll a törvényhozás terén a fából való vaskarika: egy állandó ideiglenes rendelkezés. T. Képviselőház! Azolk az állapotok, amelyeket Rassay igen t. képviselőtársam méltóztatott beszéde során ismertetni, 1931-ben körülbelül indokolták ennek a törvénynek meghozatalát, de mindenki egészen jogosan^ hivatkozhatik Marton Béla igén t. képviselőtársam gyakori kijelentésére, amelyet részben gyűléseken, részben a parlamentben tavaly is hangoztatott, azonkívül'hivatkozhatunk a miniszter uraknak kijelentéseire s arra a rengeteg propagandagyűlésre, amelyet állandóan tartanak, a múlt héten Tolna megyében is tartottak egy csomót — ahol mindenütt rámutattak arra, hogy a régi viszonyokhoz képest hihetetlen mértékű haladás állott elő. (Ügy van! — Mozgás.) Most megnyugtató feleletet kérnék. Hinni szeretnénk, de nem tudjuk, hogy mit higyjünk. Nem tudjuk, hogy azt higyjük-e, amit a kor- [ mánypárttal tartó igen t. képviselőtársaink ». ülése 1936 június 15-én, hétfőn. 155 hirdetnek s amit valószínűleg jóhiszeműleg hirdetnek, hogy minden jótékonyan megváltozott, vagy pedig higyjünk a törvényjavaslat indokolásának, amely pedig viszont hivatalosan leszögezi, hogy semmi .a világon nem változott? Lehetetlen ez előtt az ellentét előtt megállani. A törvényjavaslat azt mondja, hogy ott vagyunk, ahol 1931-ben gazdaságilag és hiteléletileg; (Mózes Sándor: Elírták magukat!) egyébként politikailag sokkal rosszabbul állunk, ezt már számtalanszor kimutattuk. Gazdaságilag és hiteléletileg pedig most maga az igen t. miniszteri indokolás cáfolja meg mindazt, .amit a kormánypárt igen t. vezérszónokai szerte az országban éveken keresztül hirdettek. Azt hiszem, hogy valami kevés mégis csak lehet abban, amit a szónok urak az országban a miniszter urakkal együtt elmondanak. Lehetetlenségnek tartom, hogy valami javulás ne történt volna 1931 óta. Ha pedig történt, akkor ennek a törvényjavaslatnak egész erkölcsi és jogi létjogosultsága kiesik. (Ezt a törvényjavaslatot egészen újszerűleg, új stílussal kellene megindokolni és új indokokkal kellene plauzibilissá tenni azt, hogy erre a törvényre 1936-ban éppenúgy szükség van, mint volt 1931-ben. Ilyen új indokokat azonban sem az előadó úr nem méltóztatott felhozni, sem pedig a törvényjavaslat indokolásában nem találunk. Azok a t. képviselőtársaink, akik elfogadják ezt a törvényjavaslatot, rendszerint abban sűrüsítik össze indokaikat, hogy nagy bizalommal viseltetnek a kormánnyal szemben. Ez azonban, azt hiszem, ilyen természetű javaslat elfogadásához nem elegendő. A bizalom mindenesetre szép dolog, mindenesetre figyelemreméltó megnyilatkozás a kormányzat irányában, a bizalom azonban nem mehet odáig, hogy a képviselőház a maga jogairól lemondjon és egész jogát átruházza a kormányra. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: Ez a javaslat egyenlő azzal!) Az kétségtelen s abban igazuk van a javaslatot védő uraknak, akik amikor mi alkotmánysérelemről beszélünk, szembeszögezik azt, hogy alkotmánysérelem nincs, s hogy az alkotmány nem megkövesedett, megjegecesedett valami, ami semmiféle változást nem tűr, az alkotmánynak szintén fejlődnie kell s az alkotmány együtt fejlődik a nemzettel, a fejlődési vonalban benne is kell lennie, mert ha megáll, akkor a fejlődő nemzetnek tehertételét képezi; szerény véleményem szerint azonban az alkotmány fejlődése, és egyáltalában bármely alkotmányos intézmény fejlődése nem terjedhet odáig, hogy a végén az egész intézmény lényegét megsemmisítse, mert ha az intézménv lényegét megsemmisíti, ez akkor már nem fejlődés, hiába nevezzük ezt a fejlődésnek — hanem rombolás. Az kétségtelen, hogy ha a parlamentarizmus olyan irányban fejlődnék, hogv végeredményben a parlamentnek összessége ráruházná a maga jogait egy választott csoportra, egy testületre, ez nem nevezhető a parlamentarizmus fejlődésének, hanem ez a parlamentarizmus lényegének megsemmisülését jelentené, mert hiszen akkor tulajdonképpen az egész parlament plénuma nem lenne más, mint egy elektoros választó testület, amelyet megválasztott az ország, de akik pusztán azért jöttek be, hogy saját kebelükből, mint elektorok kíküldjenek egy kisebb testületet, amely végeredményben gyakorolhatja mindazokat a jogokat, amelyeket eddig az egész parlament gyakorolt. Kétségtelen, hogy ez nem lehet a fejlődés iránya. Erős a gyanúm, hogy az egész-