Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-145
Az országgyűlés képviselőházának lU. ütése 1936 június 10-én, szerdán. Í3§ elintézésére. Kérdezik a pályafenntartó munkások, hogy miként bírja a miniszter ur atyai gonaoskouasa cíviseim azt, nogy a páiyaieimlarto munkásság nzeteset az enoérig csökkentették. Kérüezik, nogyan öirja az atyai gondoskodás elviselni a kenyszerlevonásokat, nogyan bírja e^yiseini az aliamvasuti alkalmazottak sok-sok keserű panaszát anélkül, hogy vaiamiiyen tormában .segíteni akarna. ha a pályafenntartási, a müüeiyi alkalmazottak és a forgalmi személyzet panaszairól beszélünk és amikor ezek egészen nyíltan hangoztatják ma mar a sérelmeiket minden atyai gondoskodás ellenére, akkor hatványozott mértékben áll ez a mozdonyvezetőkre nézve, azokra akik annakidején a háborús évek alatt óriási munkát fejtettek ki, sokszor 80—10Ü órát voltak szolgálatban egyfolytában minden pihenés nélkül. Annak idején Ígéretet is kaptak arranézve, hogy majd a háború befejezése után a kormányzat figyelemmel ieisz, arra a nagy szolgálatra, amelyet ók teljesítettek az állammal és: a hazával szemben. Kzek a mozdonyvezetők tele vannak panasszal, tele vannak sérelemmel. Kern lehet azt mondani, hogy a mozdonyvezetőket idegen izgatók lázítják fel, hiszen a mozdonyvezetők idáig elég, jó fiúk voltak és ezért azt remélték, hogy a kereskedelmi kormány megfelelő módon orvosolni fogja panaszaikat. iVündezideig azonban nem történt semmi és amiként az igen tisztelt miniszter úr láthatja az utóbbi hónapokban, az utóbbi időben mindinkább élénkebbé válik az az elkeseredés, amely a 'mozdonyvezetők között megnyilvánul. Éppen azért voltam bátor ezt a kérdést idehozni, hogy az igen tisztelt miniszter úrnak módot adjak arra, hogy nyilatkozzék: hajlandó-e a mozdonyvezetők és. nyugdíjasok jogos sérelmét sürgősen orvosolni? tízek között a sérelmek között ott látjuk az előléptetések és kinevezések kérdését is. Vannak idős, családos emberek, akiket 10—15 esztendő óta nem léptettek elő, sokgyermekes családapák, akik 'becsülettel végzik szolgálatukat; azok a családapák, akik amikor reggel elbúcsúznak családjuktól, nem tudják, hogy mégegyszer viszontláthatják-e övéiket. Azok a mozdonyvezetők, akik»••Slek szolgálata a.nyira terhes és veszélyes, hogy .amint ők nwuk mondják, egyik lábukkal mindig a börtön ajtajánál, másik lábukkal pedig a halál küszöbén állnak. Ezek a mozdonyvezetők joggal megkívánhatják azt, hogy legalább az előléptetés és kinevezés terén végre történjék még valami, ami őket megnyuigfcttja. A mozdonyvezetők kérik például egy szabadnap megadását minden hónapban, hiszen ma az a helyzet, hogy a mozdonyvezető soha nem tudja, hogy mikor pihenhet. Hazajönnek a vonalról, leteszik a szolgálatot, elmennek haza azzal az eltökélt szándékkal, hogy fáradt testüket kipihenik és amikor hazamennek, akkor legfeljebb egy óra múlva már ott van a rendelkezés, amely ismét szolgálatba hívja őket. Folytatniuk kell a szolgálatot, szó nélkül, hang nélkül, tehát joggal megkívánhatják és joggal kérik a mozdonyvezetők, hogy végre intézményesen ós törvényesen rendezzék a szabadnap kérdését. Ugyancsak súlyos panaszaik vannak a segédmozdonyvezetőknek és a mozdonyvezetőtanoncoknak. (Jenes András: Mit mondjanak azok a munkások, akik egyfolytában 18 órát kaszálnak?) Ugyan kérem, képviselő úr, nem KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. IX. ert on ehhez, ne zavarjon. (Jenes András: Dehogy nemi — Malasits Géza: Annak is elég nyomorúságos a helyzete, ennek is, nem lehet okét összehasonlítani! — Jenes András: Sokkai nyomorúságosabb amazoké! — Malasits Géza: A mozdonyvezető száz meg száz ember eletet tartja a kezében! Nem érti ön ezt!) Azok a mozdonyvezetők, akik szolgálatban vannak, felelősségteljes munkát végeznek. Ez nem telekpareeiiázás, igen t. képviselőtársam. Azok a mozdonyvezetők élet és vagyon fölött rendelkeznek, (Jenes András: Van az olyan becsületes foglalkozás, mint az ön foglalkozása!) azok tehát megérdemlik azt, hogy a kormányzat részéről megfelelő elbánásban részesüljenek. Miként említettem, a mozdonyvezető-tanoncok 8—10 esztendeig kénytelenek várni, míg Kinevezésre kerül a sor. A legborzasztóbb sérelem azonban a nyugdíjasokat érte. Annak idején a Tamássy J féle szanálással a nyugdíjasok nyugdíjaiból alaposan lefaragtak. Nem akarom azt mondani ez alkalommai, hogy bizonyos lelketlenséggel történt a nyugdíjasok nyugdíjainak megcsonkítása, amikor az özvegyektől, akik azelőtt 50 pengő özvegyi járulékot kaptak, levontak 20 pengőt, az árváktól, akik azelőtt 20 pengőt kaptak, levontak 12 pengőt, a 75%-os nyugdíjasok járandóságát pedig 50%-ra csökkentették le. Nem akarok kemény bírálatot mondani ezen eljárás felett, csak tisztelettel arra kérem az igen t. kereskedelemügyi miniszter urat, hogy a nyugdíjasoknak, özvegyeknek és árváknak általam érintett kérdését sürgősen rendezze és helyezze hatályon kívül azokat a szanálási levonásokat, amelyek az érdekeltek szájából kivették a legszükségesebb kenyeret. De a legnagyobb sérelem, amelyhez hasonlót nem találunk sehol sem, az, hogy a nyugdíjasokat, miként mondottam, kivették a független bíróság hatásköréből. Ha a nyugdíjasok panasszal éltek a multban, vagy bárhol panasszal élnek, mehetnek a bíróság elé, és a bíróság bölcs belátására bízzák az ügyükben való ítélethozatalt. Ügy látszik, a kormánynak kellemetlen volt az, hogy néhány esetben a nyugdíjasok érdekében a bíróság az államot elmarasztalta, kivették tehát a bíróság kezéből és egy ötösbizottságra, egy családi bizottságra bízták a dolgot, amely bizottságnak bírói gyakorlata és érzéke abszolúte nincs. Ma tehát az a helyzet, mint ami a régi jobbágykorban volt, amikor a földesúr, (Malasits Géza: Az úri szék!) az úri szék bíráskodott saját jobbágya felett. Most ugyanez a helyzet, mert miniszteri és államvasúti tisztviselők döntenek a panaszok felett. Éppen azért a nyugdíjasok kérik a minisztert, hogy a zállamvasúti nyugdíjasok törvény útján helyeztessenek vissza régi jogaikba, s hogy az összes nyugdíj illetmény i kérdésben bírósághoz fordulhassanak. Nagyjából ezek azok a kérdések, amelyekkel az államvasúti alkalmazottak, nyugdíjasok és (mozdonyvezetők érdekében a rendelkezésemre álló rövid idő alatt foglalkozni kívántam, s kérem az igen t. miniszter urat, szíveskedjék ezekben a kérdésekben megnyugtató választ adni. Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr kíván szólni. Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: T. Ház! A mozdonyvezetők ügyét a többi szolgálati ágazatokban mű19
