Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-133
133. ülése 1936 május 20-án, szerdán. Az országgyűlés képviselőházának Kérem, méltóztassék a címet változatlanul elfogadni. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom, következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az 1. címet elfogadni, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem, álljanak fel azok a képviselő urak, akik az 1. címet elfogadják. (Megtörténik.) Többség! A Ház az 1. címet elfogadta. Következik a 2. cím. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék .a 2. címet felolvasni. Vitéz Kenyeres János jegyző (olvassa a 2. címet, amelyet a Ház hozzászólás nélkül elfogad. Olvassa a 3. címet) Elnök: Szólásra következik Farikasfalvi Farkas Géza képviselő úr! Farkasfalvi Farkas Géza: T. Ház! A miniszter úr nagyvonalú beszéde és az államtitkár úr részletes felvilágosításai után tulajdonképpen nem sok értelme volna szólni, de én azt hiszem, hogy azoknak, akik egészen közelről ismerik az egyházak életét, akik abban résztvesznek, még sem lesz szükségtelen rámutatniuk azokra a bajokra, amelyekre különben már évek óta Támutatunk és idehozzuk azt a jajkiáltást, hogy egyházaink ma a pusztulás útján vannak, s bajaik orvoslása immár halaszthatatlan. Nemcsak egyházi szempontból, hanem nemzeti szempontból is az a legfontosabb, hogy a valláserkölcs ápolása, a valláserkölcsi nevelés biztosíttassák. Horváth t. képviselőtársam főképpen katolikus] ügyekkel foglalkozott, ennélfogva szükségét látom, hogy én, mint a református egyház egyik funkcionáriusa, református ügyekkel foglalkozzam, bár azt tartom, és a kultusztárcánál történt felszólalásaimban is mindig azt mondottam, hogy ugyanazok a bajaink vannak nagyjából, és csaknem minden részletnél az a helyzet, hogy ha rámutatunk egy katolikus bajra, az a reformátusoknál is többnyire meg van és viszont. ' Amidőn halhatatlan emlékű. Tisza István gróf, a harmadik egyházi törvénycikket, az egyházi adózásról életrehívta, akkor az államsegélyünk 3,195.200 korona volt. Ennek 73.75%-a azaz 2,356.640 korona volt adócsökkentési segélyekre fordítható. Ha ugyanis egy községben túlságosan meg voltak a hívek egyházi adóval terhelve, az állam bizonyos összeget segélyképpen adott. Ez az államsegély már megesonkíttatásunk alkalmával nagyon megnyirbáltatott, és akkor már csak 1,826.390 korona volt adócsökkentési segélyekre fordítható, míg most csak 548.611 pengő fordítható adósegélyre. Ez óriási különbség. Megcsonkíttatásunk után volt 1,826.000 korona és most csak 548.611 pengő van erre a célra. Az 1914/15. évi költségvetésben, tehát az utolsó békebeli költségvetésben egy egyházközség adócsökkentési segélye 1350 korona volt. Ma 529.56 pengő jut egy egyházközségre. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, ha az egyházközségek rettenetesen nehéz helyzetben vannak, különösen, ha vesszük azt, hogy amikor az államsegély megállapíttatott, akkor az egyházak vagyonát tekintetbe vették, mind a tőkét, mind annak kamatait, de ezek teljesen elvesztek a pénzdevalváció folytán és a hadik öles önben. Ehhez járult azután az, hogy az^ állam a tanítói javadalmazáshoz való ihozzáj árulást, amely azelőtt 10% volt, most 30.43%-ra emelte és ráhárította az egyházközségekre. Azután jött a következő csapás: A 30 pengős búzaár mellett vállalt kötelezettségeket, a búzaár csökkenése folytán 10—15 pengős búzaár mellett kellett megfizetni. Egyházaink, amelyek többnyire falusi egyházak, s földmivelő népből állanak, az óriási áresés^ folytán ezeket a költségeket nem bírják. Azután, ami a legsúlyosabb volt terheli őket a békebelinek hat és félszeresére emelt tanítói nyugdíjjárulék, amelynek egész terhét az egyházakra hárították. Most az egyházak annyira meg vannak terhelve, a tanítói nyugdíjjárulék adóssággal, hogy még akkor sem tudnák a legtöbb helyen ezeket kifizetni, ha a templomokat is elárvereznék. Nagyon helyesnek látnám azt, amit tegnap Eckhardt Tibor t. barátom is említett, és amit az egyházak régen kérnek, kívánnak, ha ezeket a soha be nem hajtható adósságokat a kormány végre törölné. Itt nagyon kérem a kormányt, méltóztassék ezt a rettenetes terhet levenni az egyházakról, mert ez teljesen tönkreteszi őket. T. Ház! Rá akarok még mutatni arra, amit az államtitkár úr éppen a kultúradóval szemben említett. Már többen is megvilágították, hogy milyen lehetetlen helyzet az, ha egy községben csak egy felekezeti iskola van, abba járnak az összes gyerekek, járnak oda más felekezetbeliek is és természetesen odajárnak a nagy iparvállalatok alkalmazottainak gyermekei, jogi személyek alkalmazottainak gyerekei és ezek egy fillérrel t hozzá nem járulnak az iskolai terhekhez. Ezért kérjük itt állandóan a kultúradó bevezetését. A kultúradót ezelőtt néhány évvel, amikor ezért harcoltunk, nagyon helyesnek találta a kultuszkormány is, de a mindenkori pénzügyminiszter urak féltek ettől és úgy állították be, mintha ez egy új adó lenne. Ez nem új adó, ez csak az iskolai terhek arányos elosztása. Bocsánatot kérek, hogy jön az a szegény falusi katolikus, vagy református ember ahhoz, — hol felekezeti iskola van, — hogy ha ott van egy nagy vállalkozás, amelynek tulajdonosa egy másvallású ember és az semmivel sem járul hozzá az iskola költségeihez 1 ? Ez a legnagyobb igazságtalanság. (Ügy van! Ügy van!) Nagyon kérem az államtitkár urat, vigyék végre keresztül azt, hogy ez az arányosítás megtörténjék, mert ez a helyzet végtelenül elkeserítőleg hat a községekre. Tegyük fel, hogy megtörténik az, — ami szerencsére nem történik meg, mert az egyházak ragaszkodnak iskolájukhoz, ragaszkodnak a valláserkölcsi neveléshez, de tételezzük fel — hogy nem bírják tovább és megszüntetik az iskolát. Mi következik bet Az 1868:XXXVIII. te. értelmében a polgári községnek kell iskolát felállítani. Amikor pedig jóakaratúlag megszavaz annak a felekezeti iskolának egy csekély összeget a kormány, nagyon sokszor megtörténik, hogy a miniszterközi bizottság felülvizsgálja a község költségvetését és törli ezt az összeget, pedig a község a saját iskolájának adja ezt. A lelkészek sorsáról már igen sok szó esett és méltóztassanak megengedni, hogy kissé részletesebben világítsam meg ezt a kérdést. A lelkészek javadalmazásukat tudvalevőleg két forrásból kapják. Az egyik az egyházi forrás, amelyből földben, terményben és pénzben kapják meg javadalmazásukat, a másik pedig az állami fizetsékiegészítés, ha a helyi javadalom az 1600 koronát nem éri el. Az állami fizetéskiegészítéshez országos törvényeink szerint még hozzájárul a korpótlék, az a kétszer öt évenkint adott 400 korona segély és a háromszor 200 pengő. Ez 25 év alatt kitesz 1400 pengőt. Hozzá véve az 1600 koronához ezt az összeget, ez 3000 pengőt
