Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-141

540 Az országgyűlés képviselőházának papnak, tanítónak, vagy jegyzőnek való kinevezés vagy megválasztás valóságos deportálást jelent. A gazdatársadalmat és a vezető intelligenciát ez a helyzet — mondhatni — a kultúra és a civilizáció legelemibb feltételeitől fosztja meg. (Ügy van! balfelöl.) Azt olvastatni Hollandiáról, ilíogy a hollandusok kiváló gyarmatpolitikai eredményeiket egyrészt a pompásan kiépített utaknak, másrészt pedig a kitűnően megválasztott tisztviselői karnak köszönhetik. (Mózes Sándor: Tanulhatnánk tőlük!) Itt megjegyzem, hogy az a Hollandia, amelynek lakossága hozzávetőlegesen annyi, mint a mai Csonka-Magyarországé, olyan hatalmas gyarmatokat kormányoz, amelyeknek lakossága viszont megközelíti az európai Franciaország és Olaszország lakosságát együttvéve. A vezető intelligenciáról szólva

3 legyen szabad rámutatnom arra a köztudomású tényre, hogy a néppel való érintkezés a legnemesebb és az ország fejlődése szempontjából a legfontosabb feladatok egyike. (Ugy &an! balfelől.) Azt kérdezem, vájjon célszerű és igazságos-e, hogy az ennek a nemes feladatnak elvégzéséire hivatott egyéneket a civilizáció legelemibb feltételeitől fosztjuk meg? Az a milliónyi magyar nép, amely Széchenyi István gróf örökérvényű mondása szerint »minden terhefenek türelmes viselője és a magyarság utolsó záloga, reménye és fenntartója«, ugyanúgy megérdemli és megkövetelheti azt, hogy ennek a civilizációnak az alapfeltételeitől meg ne fosztassék. Áll ez annál is inkább, minthogy mindnyájan érezzük és tudjuk, hogy a nemzet igazi kincsét nem a paloták száma adja meg, hanem éppen az a milliónyi nép, éppen úgy, mint a család legszentebb és legnagyobb kincse, a gyermek. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Egy másik szempont a közegészségügy kérdése» amely szintén kötelességévé teszi az államnak, hogy a községi utak kérdésével behatóan foglalkozzék. Nyáron a portengert jelentő utak valósággal járhatatlanok lévén, a falusi népességet, a községek lakosságát vesztegzár alá helyezik, a gyenmiekek sem járnak ki az utak járhatatlansága miatt és az ez állapot —- amint tudjuk — a nép szervezetének ellentálló képességét csökkenti, azt betegségre hajlamossá teszi és a magyar fajtát megdöbbentően visszafejleszti. (Mózes Sándor: így kellene beszélni minden reform-képviselőnek!) Ezek volnának azok a szempontok, — a hadászati és a katonai szempontok ímellett — amelyekre alapítottam én azt a szerény nézetemet, hogy a kormányzatnak a lehető legerőteljesebben kell ezekkel a kérdésekkel foglalkoznia. (Mózes Sándor: Az a baj, hogy nem foglalkoznak!) Nem fogadhatom el azt az érvelést, 'hogy a múltban imiindig a pénz hiánya okozta azt, hogy nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Kezemben van egy statisztika, amely szerint az 1907. évről 1914-ig, tehát a béke és prosperitás boldog korában egyetlen kilométernyi utat sem építettek. Nem azért veszem ezt a hét évet, mintha előtte vagy utána nagy községi útépítkezés folyt volna, hanem azért, mert a megelőző időről nincs semmiféle statisztika, 1914-ben pedig kitört a háború és akkor egyáltalában nem építettek utat. (Mózes Sándor: A falu kultúrájával nem törődtek soha!) Az egyes kormányok azzal az indokolással szokták annakidején elutasítani a községi utak építésére vonatkozó kívánságokat, hogy a törtJfl. ülése 1936 június 5-én, pénteken. vény az akadálya annak, hogy ezeknek az utaknak építésébe és fenntartásába egyáltalán bele is szólhassanak. Minden elfogulatlan és tárgyilagos, akár ellenzéki szemlélőnek is meg kell állapítania, hogy igenis elismerés illeti a unai kormányzatot azért, mert kiemelte a községi utak kérdését a törvényre való hivatkozás légüres teréből és áthelyezte a megvalósulás stádiumába azzal, hogy radikálisan megkezdte a községi utak építését. Nagyon komoly segítséget nyújtott a kormány imár azáltal, hogy egyéb vicinális és vasúti bekötő utakon kívül, — amint hallottuk, a kereskedelemügyi miniszter úr megállapította, hogy 2400 kilométer utat építtetett (Mózes Sándor: Régi utakat javítanak ki!) — 330 kilométernyi községi út építését tette lehetővé — amilyeneket azelőtt egyáltalában nem építettek, — részben a transzfer-kölesön felhasználásával, részben az egyharmados hozzájárulási módszer alkalmazásával. (Ügy van! a jobboldalon.) A készülő törvénytervezetnek remélhetőleg meg lesz az az előnye, hogy rendezni fogja az allamépítészeti hivatalok adminisztrációjának és organizációjának a kérdését. Ma hozzávetőlegesen 150 státusban lévő mérnök van, aki az államépítésztei hivatal feladatait végzi és ezeken kívül 240 úgynevezett inségmérnök végzi ideiglenesen a munkálatokat. Már a fiatalság elhelyezésének szempontjából is rendezni kell ezt a kérdést, (Ügy van!) de amellett a községi utak fontos kérdésének szempontjából is szükség van erre, ugyanis a jegyző és a képviselőtestület nélkülözi a szakszerűséget, szakszerű állandó tanácsadójuk nincs, így tőlük szisztematikus munkát várni nem

1 lehet. Ennek a kérdésnek a rendezése tehát a szervezés és a technikai felkészültség, a tanácsadás eddig fennállott hiányát lesz hivatva pótolni. A községi utak kérdésének rendezése, szerény nézetem szerint feltételezi egy generális és gyökeres községi építkezési szabályzat megvalósítását. Az én nézetem szerint ugyanis ez volna hivatva a községeknek e téren magára hagyott lakosságát útba igazítani, hogy minden szempontot, többek között a községi utak kérdését is figyelembe véve, milyen irányban és hogyan építkezzék. A községi utakra fordított összeg igénytelen nézetem szerint visszatérő tételnek tekintendő a nemzetgazdaság szempontjából. Nagyon jól tudjuk, hogy ezeknek az általam most taglalt alacsonyabb rendű utaknak építésére kizárólag belföldi anyag és magyar munkaerő használtatik fel. Az ezekre fordított összegek pedig országos átlagban a következőképpen oszlanak meg. A költségek 50—60%-a munkadíj; ebben benne van a vasútállomástól a helyszínre való fuvarozás költsége. További 20% vasúti szállítási költség és ismét 20% a fedőanyag, kavics és kő ára, amelyben szintén tekintélyes munkadíj foglaltatik. Látható, hogy ez az összeg nem thezaurálódik, hanem az így kiadott összegek rövidesen visszatérnek a nemzet gazdaságának vérkeringésébe. Amellett ez az építkezés nagyban hozzásegíti az országot ;

a munkán ékülis ég igen fontos és égető problémájának enyhítéséhez és hozzáteszem meg azt, hogy a ilegszociálisabb munkaalkalmat nyujtoa azért, mert éppen a legszegényebb néprétegnek ad munkaalkalmat és ezzel kenyeret. Kétségtelen, hogy nálunk sokkal nehezebb a helyzet, mint más országokban, amelyek job-