Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-141
506 Az országgyűlés képviselőházának IUI. ülése 1936 június 5-én, pénteken. rült kereskedelmi szerződési viszonyba lépnünk és ugyancsak érdeme az, amint az előadó úr is mondotta, hogy új piacokat is szerzett a kereskedelemügyi minisztérium, ^nevezetesen Németországot és Angliát. Az előbbi országgal való kapcsolat lehetővé tette, hogy a múlt esztendőben állatfeleslegünket is el tudtuk helyezni. Ezeket az eredményeket nem lehet lebecsülni. Ha mindezek mellé vesszük azt, hogy a római paktummal sikerült a kereskedelempolitikának búzánk külföldön való elhelyezésének alapjait lerakni, akkor meg kell állapítani, hogy a kereskedelemügyi minisztérium eddig a közelmúltban derekas munkát végzett. A lóin ai paktumnak a megerősítése szintén nagy jelentőséggel bír. Igaz, hogy vannak úgy az áru-, mint a fizetési forgalom tekintetében bizonyos nehézségek és visszásságok, ezeknek elintézése a kereskedelempolitika jövő és legközelebbi feladatai közé fog tartozni. Különösen meg kell említenem, hogy Ausztriával szemben az árucsere-forgalomban nem érvényesül a megállapított 1:15 arány és Ausztria szerződési kötelezettségeinek sem tesz eleget, vagy nem tud eleget tenni a megfelelő búza- és lisztmennyiségek átvétele tekintetében. (Meskó Rudolf: Nem akarja!) A múltra vonatkozólag azonban egyelőre meg kell állapítanom, hogy a svájci búzakivitelt is melléje véve, Ausztria és Olaszország nagyjában mégis átvette búzafeleslegünket és pedig eléggé kedvező áron. Reméljük, hogy a kereskedelemügyi minisztériumnak sikerülni fog ezt a helyzetet a jövőre vonatkozólag is biztosítani és fenntartani. Mindenesetre nagy óvatosságra van szükség és a kereskedelempolitikának óriási figyelemmel kell kísérnie a külföldi piacokat, mert arra való tekintettel, hogy Olaszország felé való kivitelünk 1934-ben passzív volt és csak 1935-ben lett aktívvá, nagyon közelfekvő a feltevés, hogy az olasz-abesszín háború volt az az igen erős tényező, amely Olaszország felé való kivitelünket emelte. Már most a kereskedelempolitikának arra kell irányulnia- hogy a római paktum szellemében és annak elgondolása szerint a jövőre nézve normális viszonyok közt is biztosítani lehessen olasz viszonylatban kereskedelmi merlegünk aktív voltát. Ugyanez a meggondolás Németország felé is, mert köztudomású dolog, hogy Németország az Önellátás álláspontján áll és ebben a tekintetben Németországnak óriási lehetőségei vannak s lehet, hogy a jövőben kivitelünk Németország felé is visszaesést fog mutatni. Ilyen körülmények között a kereskedelempolitikának állandóan azon kell lennie, hogy újabb és állandó piacokat szerezzen. Szerintem Svájc felé még sok lehetőség van, amennyiben Svájcba cukrot, szalonnát, tojást, gyümölcsöt és marhát lehet szállítani, viszont iparunk Sváictól részben tranzitóáruként, részben direktáruként bizonyos nyersanyagokat kénytelen vásárolni. Arra kell törekednünk, hogy olyan országokkal léojünk összeköttetésbe, amelyektől aranyvalutában kapjuk kivitelünk ellenértékét, hogy ezáltal fizetési mérlegünket megjavíthassuk. Kereskedelmi politikánk feladatai közé szeretném sorozva látni a borexportot is. Ezen a téren sajnos eddig nagyon kevés sikert tudtunk elérni, már pedig a bortermeléshez és exporthoz óriási nemzetgazdasági érdekek fűződnek, miért is a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét felhívom arra, hogy a borexport kérdését külön gondoskodás tárgyává tegye. (Fábián Béla: Minden tárgyalás alkalmával azl mondták, hogy eladták az összes borunkat, az összes búzánkat!) Arra kell törekedni a kereskedelempolitikában, hogy ott, ahol árukompenzációról van szó, csak a szükséges nyersanyagokat és félgyártmányokat vegyük át és arra kell különösen mint ideális célra törekedni, hogy legalább — mint már említettem — kereskedelmi mérlegünk aktív többletét aranyvalutában kapjuk meg, hogy kiegyensúlyozhassuk fizetési mérlegünket is. A devizakorlátozásokat természetesen nem tudjuk ma megszüntetni. Bizonyos könnyítések történtek, minthogy azonban a devizakorlátozások egész köz- és magángazdálkodásunkat és kiváltkép kereskedelmünket érzékenyen érintik, kívánatos volna, ha a kereskedelemügyi miniszter úr odaihatna, hogy amint lehet, amint alkalom adódik valami könnyítésre, azt be is vezessék. Ismételten olvashatjuk, hogy olyan adminisztrációs nehézségek vannak, hogy egy vágón kivitelénél 49 űrlapot is ki kell állítani. Itt meg kell találni az egyszerűsítés módját, ez könnyítené az exportot és tehermentesítené magát a hivatalos apparátust is. En lehetetlennek tartom, hogy itt könnyítés ne volna elérhető. Az árukompenzáció helyébe be kell vezetni a devizakompenzáeiót, mint a szabadpiacképződés tényezőjét, illetőleg annak előmozdítóját. Ez mindenesetre bevált és ezért a kompenzációnak ezt a módját lehetőleg minden ország felé be kellene vezetni. T. Ház! Nagy megértéssel szavazta meg a képviselőház a mezőgazdaság tehermentesítéséről szóló törvényeket, rendeleteket. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy a mezőgazdaságot meg kellett segíteni, kell segíteni, mert a mezőgazdaság megsegítése az egészséges gazdasági vérkeringést elindíthatja. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy egészséges nemzetgazdaság csak ott van, ahol a nemzetgazdaság, a közgazdaság minden komponense egészséges, teliát egészséges iparra, vállalkozásra, egészséges munkásviszonyokra van szükség, de szükség van arra <Ls, hogy a tisztességes kereskedelem szintén egészségesen prosperálhasson. A tisztességes kereskedelmet meg kell becsülni és annak munkaalkalmat kell nyújtani mindott, ahol a kereskedőre, mint a termelő és a fogyasztó közötti közvetítőre szükség van, ahol ez a közvetítés a közjót, a közérdeket előmozdítja. A kereskedelem elvárhatja a kereskedelemügyi minisztériumtól, hogy mindenütt, ahol az egyébként magasabb érdekből a szükséges állami beavatkozásokat nélkülözni lehet, vagy ezen könnyíteni, ezeket enyhíteni lehet, hogy ott a kereskedelemügyi miniszter úr adott alkalommal, amikor ennek lehetősége beáll, ne késlekedjék megfelelő in : tézkedésekkel. En is elismerem, hogy a kereskedelemnek van egy néhány igen jogos panasza. Az egyik panasat taglalta Vázsonyi igen t. képviselőtársam r az áruházakkal kapcsolatban. Igenis, az áruházaknál van bizonyos túltengés, van bizonyos túlterjeszkedés, egészségtelen verseny a kiskereskedőkkel szemben, ott konstatálható és különösen egészségtelen ez a verseny a miatt, mert az áruházak adója enyhébb, nines arányban a kereskedelem más ágainak adóterhével. A kereskedelemnek jogos a panasza az árrombolás ellen. Ezt a kérdést feltétlenül szintén szabályozni kell. Szerintem talán legjobb volna, ha a szabott ár kötelező rendszerét vezetnék be, mert ha ez meg nem történik, az