Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-140

474 Az országgyűlés képviselőházának 1U0. ülése 1936 június U-én, csütörtökön. Végeredményben minden politikai párt az ő működését a közvélemény előtt úgy állítja be, ahogy azt jónak látja; a közvélemény józansága úgyis megítélheti» hogy clZ; EL beállítás megfelel-e a valóságnak. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Az a beállítás azonban, amellyel iaz utóbbi időben találkoztam, hogy t. i- a legkisebb (munkabérek megállapításánál, amelyet a bizottságok (hosszas, kitartó, (lelkiismeretes munka alapján végeznek, az egyes konkrét rendelkezések mindig a szociáldemokrata bizottsági tagok sürgetésére és állásfoglalására történnek, merőben hamis, ellenkezik ia tényekkel, és én kérem a szociáldemokrata pártot, ne folyamodjék ilyen agitációs eszközökhöz, mert akkor kénytelenek lennénk megfontolás tárgyává tenni azt, hogy ezekből a bizottságokból a szociáldemokratapárt képviselőit kihagyjuk. (EMnk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Mozgás a szélsőbaloldalon.) A munkáskérdés nem lehet pártkérdés. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a báloldalon.) ez az egész nemzet egyetemének kérdése. Ezért nem járulhatok hozzá ahhoz, hogy bármilyen szociálpolitikai intézkedést, amely a kormánynak ftajszeretetéből és a magyar munkásság iránt érzett és kimutatott testvéri szeretetéből fakad, valamely politikai párt saját (magának kisajátítson. (Propper Sándor: Mindegy, hogy kié a babér; tesséik csinálni a dolgokat! — Egy hang jobbfelől: Lecsúszik a babér tó maga fejéről. — Surgóth Gyula: Már lecsúszott!) T. Képviselőház! A kormány szociálpolitikai célkitűzése keretében — mint már említettem — helyet foglal és igen fontos szerepet tölt be a munkaközvetítés hatályosabbá tételének kérdése és általában a munkaközvetítés kérdésének a szabályozása. Ebben a kérdésben tulajdonképpen Ihároni probléma van előtérben. Az első probléma az, hogy miként lehet a mezőgazdaságban foglal; koztatást nem találó munkaerőket az ipar felé terelni és a jelentkező munkakínálatot a gazdaságosság elvének megfelelően elosztani. A második probléma az, hogy a munkaközvetítés szabályozása révén megakadályozzuk a felesleges munkaváltást, a munkásoknak évközben való indokolatlan munkahelyváltoztatását s a munkavállalók részére lehetőleg állandó, nyugodtabb foglalkoztatást biztosítsunk. Hogy ebben a tekintetben milyen egészségtelenek az állapotok, mutatja a munkaközvetítő hivatal statisztikája, amely szerint a munkásság ma évenként átlagban négyszer változtatja munkahelyét, ami semmiesetre sem szolgál sem az ipari termelés érdekének, sem pedig a munkásság szociális szempontjainak. A hatósági munkaközvetítés harmadik feladata pedig az, hogy a munkaközvetítés terén a teljes pártatlanságot biztosítsuk és ennek a kizárólag gazdasági feladatnak az ellátásánál a minden politikai színezettől vagy befolyástól való mentességet biztosítsuk. Nem tarthatjuk fenn ugyanis azt az állapotot, amely a munkásságot a munkához juttatás útján politikai célokra használja fel, sőt gyakran kikényszeríti azt, hogy a munkábahelyezés ellenértékeképpen a munkás belépjen a vele sokszor világnézeti szempontból ellentétben álló pártba. A munkaközvetítés reformjáról törvényhozási úton kívánok gondoskodni s e célból ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével törvénytervezetet dolgoztam ki, amelyet remélhetőleg a közeljövőben fogok a t. Ház elé terjeszteni. (Élénk helyeslés és taps.) T. Ház! Meg kell emlékeznem ennél a témánál az ifjúságnak az iparban való elhelyezéséről is. Már az előző kormányzat — mint méltóztatnak tudni — akciókat indított arrayonatkozólag, hogy az állástalan diplomásokat elhelyezze. Az állástalan diplomásokat elhelyező akció során 1238 mérnök talált elhelyezkedést, mégpedig az államnál és más közületnél 697, az iparnál és a magángazdaságban 541. Az iparnál elhelyezettek közül 250 a textiliparban talált munkát, a többi iparágban! szintén 250 nyert elhelyezkedést. A hiányzó rész a kereskedelmi és iparkamarákra, biztosítóintézetekre és a magánmérnökökre jut. Sokan voltak, akik élénken tiltakoztak az ellen, hogy az állam az iparvállalatokra rákényszeríti ezeket a végzett mérnököket és ezáltal rontja az iparnak a rentabilitását és versenyképességét. Meg kell állapítanom az azóta befolyt jelentésekből és a leszürődött tapasztalatokból, hogy ezeknek a jóslata nem vált be, mert a magyar mérnöki karnak az a része, amelyet ezen az úton a kormányzat elhelyezett, minden tekintetben megfelelt azoknak a várakozásoknak, amelyeket munkásságukhoz fűztünk. Legjobban mutatja ezt az az eredmény, amelyet a diplomásoknak jórésze azóta munkássága elismeréseképpen nagyobb fizetés formájában elért, és beigazolódott az, hogy a kormányzatnak az állástalan diplomások elhelyezését célzó akciója megszüntette nemcsak azt a feszült, majdnem elviselhetetlen légkört, amely már lassan-lassan a kirobbanáshoz közeledett, hanem másrészt kifejezetten megállapíthatjuk, hogy az akció az iparnak is használt és az iparnak is javára vált. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Az eddigi tapasztalatok alapján kérem az ipart, hogy a legutóbbi években az iparban elhelyezett diplomás ifjúság előrehaladását továbbra is mozdítsa elő és tegye lehetővé azt, hogy az arra hivatottak mihamarabb vezetőállásokba is bekerülhessenek. (Élénk éljenzés és taps.) Természetesnek tartom s hangsúlyozottan kérnem kell az ipart arra is, hogy módot nyújtson az ifjúságnak — nemcsak ennek, de a jövőben hozzákerülő ifjúságnak is —

: arra, hogy az iparnak minden fortélyát megfelelő mértékben elsajátíth senkinek se legyen ezen a téren indokolatlan előnye. A jövőre nézve a szukresKcenciánaik a kérdését állandóan ébren kell tartani, mert a feltörekvő magyar erők érvényesülése az iparnak is érdeke. (Ügy van! Ügy van!) De nemcsak a diplomások helyzetéről kell az iparnak gondoskodnia, hanem az egyéb tisztviselőkről és a fiatal munkásság jogos kívánságainak kielégítéséről is. Hovatovább mind sűrűbben hangzik el a családi bérrendszer bevezetésének a kívánalma. Nemzetfenntartó szempontból nem szabad elhanyagolni a munkásifjúság megfelelő időben való családalapításának a lehetőséget sem. Ezek a kérdések beható tanulmányozás alatt állanak és remélem, hogy az ipar megértéssel fogja a tárgyalások során ezek megoldását elősegíteni. (Friedrich István: Milyen jó, hogy van ipar! — Felkiáltások a jobboldalon: Persze! — Derültség.) , . . , T. Ház! A munkásság szociális igényeinek a kielégítése, illetve a kormánynak az az álláspontja, hogy a munkásság szociális igényeit lehetőleg teljesíteni kell, nem jelentheti azt, hogy a nagyipart elzárjuk az új munkarendszerek alkalmazása elől. Az ilyen iparpolitika