Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-140

Az országgyűlés képviselőházának 140. siránkoznak, miért panaszkodnak, imáért mondják, hogy nekik nem megy jól, miért tárnak elénk olyan adatokat, .amelyek igazak, de a konzekvencia levonására nem alkalmasak, hogy a társulati adóhoz még hozzájön náluk a kereseti adójuk, a rokkantellátási adó, a betegbiztosítási adó és egyéb más járulék, amelyeket a kisiparosok is fizetnek, (Ügy van! Ügy van!) azok is nyögnek alatta,^ de azok nem panaszkodnak úgy, mint a gyáripar panaszkodik, amely a tagadhatatlanul túlzott vámvédelem köpönyege alatt aranyhegyeket gyűjtött magamak az elmúlt években, s amely gyáripart kellő működési térre nem tudja viszszaszorítani ma sem, a t. kormány. Az ipartestületek minden oldalról tiltakoznak iá kisiparosok nagy megadóztatása miatt, a munkaalkalmak hiánya miatt, tiltakoznak a kontárok működésével szemben és a téli ínségmunkákkal kapcsolatban amiatt, hogy olyan kisiparosok, akik pár esztendővel ezelőtt még önálló adóalanyai voltak a magyar gazdasági életnek, ma kénytelenek ínségmunkába menni, mert másképpen nem tudak megélni. A t. miniszter úrnak költségvetése indokolásában errevonatkozólag kedvező ígéretei vannak. Azt mondja, hogy 1932-ben elértük a gazdasági életben a mélypontot és azóta emelkedünk. Tudja azt és rámutat arra, hogy a magyar mezőgazdaság gyümölcsözésének előmozdításával összefügg a kisipar boldogulása is. »Kéz a kézben« — ezt vallja a t. iparügyi miniszter úr. De ezt kellene vallania a t. gyáriparnak is, amelynek minél többet kellene elvonnia magától, minél több olyan kedvezményről kellene lemondania, amelyet tagadhatatlanul élvezett mind az adóztatás, mind pedig a vámvédelem terén és ha minél több kedvezményről mondana le, gyámolítaná a kisipart, hogy az minél többhöz jusson hozzá, akkor a magyar közgazdasági életet tenné egészségesebbé, erőteljesebbé, növelné a fogyasztók számát és azoknak az adóalanyoknak a tömegét, akik mint a kisemberek nagy komplexuma, csakugyan fenntartják ezt az országot. A dolog úgy áll, hogy jelenleg a magyar csúcsipar: az építőipar — hogy erre térjek rá — a legnagyobb válságban vergődik. Rámutatott erre előttem szólott t. képviselőtársam és bekonferálta beszédében, az utánam következő Tóth Pál t. képviselőtársamnak, hogy ezen a téren sürgősen cselekedni . kell. Én az építőmestereknek azt a képesítését és arra valóságát, hogy vezetői legyenek egy-egy megnyíló közmunkának, vagy magánvállalkozásnak, nem vonom kétségbe, de mégis megállapítom, hogy a kőművesmesterek sokkal nagyobb számban alkotják ennek a jelentős csúcsiparágnak dolgozó egyedeit, munkavállalóit, mint az építőmesterek. Kell itt valami egyenleget találni. Az építőipari törvény megalkotásánál minden ellentétet ki kell küszöbölni, mindent meg kell adni abban a tekimtetben, hogy ahol több a kisember, ott azoknak nyúljunk a hónuk alá. Az ellentéteket ne élezzük ki; azt a húrt, amely az építőiparosok és a kőművesmesterek között lévő nagy érdekellentét elintézésénél már a végsőkig van feszítve, ne feszítsük tovább, hanem bizonyos enyhítéssel és bizonyos olyan intézkedésekkel hassunk közre a dolgok intézésében, amelyek közmegnyugvást teremtenének. A t. iparügyi miniszter úrnak az a feladata, hogy ezt a kérdést jól megoldja. Kifogásolom, hogy 518.000 pengővel keillése 1936 június 4-én, csütörtökön. 459 , vesebb van iparfejlesztési célokra az idén felvéve, mint eddig volt. Iparfejlesztésen nem azt értem, hogy a gyáripart istápoljuk még job! ban, mert az megél a saját lábán is, hanem I azt, hogy az iparosoknak adjunk exportlehetőséget, adjunk munkaalkalmat, nyúljunk tőkével a hónuk alá ott, ahol kell, akár anyagi segítséggel, akár szóval és segítsük őket odáig, hogy csakugyan életképes, dolgozó polgárai lehessenek továbbra is a hazának és minél kevesebben legyenek olyan kisiparosok, akik meglévő iparengedélyüket is kénytelenek viszszaadni, mert megélni már nem tudnak. Azt ígéri a t. miniszter úr, hogy a kisipart gépek, szerszámok adásával támogatni fogja, kiállításokat, vásárokat fog rendezni és külföldi tanulmányutakat szervez. Ez mind nagyon helyes. Etekintetben főleg asztalosiparunk, bőrfeldolgozó iparunk, agyagiparosaink készítményeit, a majolikakészítményeket — amely készítmények terén Hódmezővásárhelynek, az én városomnak iparosai elölj árnak —ajánlom a t. miniszter úr figyelmébe és figyelmébe ajánlom régi magyar motívumokkal ékes kézimunkaiparunk fejlesztését s a külföldre való exportjának előmozdítását. Nagyon helyes, hogy a háziipari telepeknek útbaigazítással, tanáccsal való ellátását programimba vette a t. miniszter úr s minőségi és művészeti tekintetben egyaránt emelni akarja a színvonalat, piacot akar teremteni a magyar kisipar, kézműipar és gyáripar számára és megértvén azt, hogy mezőgazdasággal foglalkozó népességünk milyen sok bajjal küszködik, lehetővé akarja tenni, hogy a kis háziS ipari foglalkozást űző egyedek, amikor ezt a munkájukat végzik, akkor saját szükségletüket maguk állítsák elő és egyúttal bizonyos tőkefelesleget is gyűjthessenek maguknak. Ebben a tekintetben én nyiltan ímegmondom — pedig személyeket dicsérni nem szoktam — üdvözlöm az osztály élén báró Kruchina Károly t. barátomat, (Éljenzés.) aki régesrégóta intenzíven foglalkozik a magyar kisipar kérdéseivel (Ügy van! • Ügy van!) balfelöl.) és akinek nemcsak meglátó esze, hanem érző szíve is van a dolgok intézéséhez. Kívánom azonban a t. miniszter úrtól, aki egy reformkorszaknak a minisztere, hogy a nyersanyagok drágaságát szüntesse meg és vaskézzel nyúljon bele a kartelalakulatoknak ezen a. téren való tobzódásába. Tudóan, hogy nagy ambíció hevíti a t. iparügyi miniszter urat (Müller Antal: Helyes is!) a magyar ipar fellendítésére irányuló akciók keresztülvitelénél, de kérem, hogy ezt az ambíciót elsősorban a kisiparnak, a kézműiparnak, a háziiparnak a javára hasznosítsa és szabadítsa meg magát azoktól a kötelékektől, amelyek az eddigi kormányrendszert a nagyipar, a gyáripar érdekei előtt való kapitulációra kényszerítették. Szűk látókörű, elfogult ember az, aki a gyáripart, a nagyipart nem értékeli kellően, aki nem érzi át fontosságát, horderejét annak, mit jelent: munkásokat foglalkoztatni, 'mit jelent: a külkereskedelmi mérleget javítani a,z export révéin. En tudom, mit jelent, a tengeren túlra is elvinni a magyar «gyáripar produktumait. Elvezettel és gyönyörűséggel szemléltem a Nemzetközi Vásáron, hogy a magyar gyáripar imire haladt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy más termelési ágakat tudatosan inferioritásban, alárendelt szerepben vagy pedig nyomott {helyzetben hagyjunk. Nem szabad