Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-139

432 Az országgyűlés képviselőházának lás. Ennek a felfogásnak, úgy látom, egyre töibb híve és szószólója akad ma már ebben, a képviselőháziban ; benyomásom szerint többé nem vitás az, hogy az iparosítás helyes gazdaság­politikai koncepció; nem vitás — ismétlem — s az itteni felszólalásokban úgy az egyik, minit a másik oldalon, többé nem erről van szó, ha­nem a következő kérdésekről. Azt szokták állítani, hogy az iparosítás eszközeként^ az ipar számára biztosított vám­védelem mérteke túlzott; azt szokták továbbá mondani, hogy az ipar a rendelkezésére álló vámvédelmet kíméletlenül használja ki a többi termelő és fogyasztó réteggel szemben; végül azt szokták mondani, hogy ez az ipari termelés nem vesz részt megfelelő mértékben a közteher­viselésben. Odáig élesedett ki ezek körül a szempontok körül a vita és élesedtek ki az. el­lentétek, hogy még hivatalos tényezők részéről is nem egyszer találkoztunk olyan kijelentés­sel, amely a gyáripari termelésnek nemzeti szempontokból való jogosultságát is kétségbe­vonta. Méltóztassék megengedni, hogy ezekkel az állításokkal egészen röviden, egy rövid po­lémia keretében megpróbáljak szembeszállni. (Reisinger Ferenc: A hatosos napszám tetszik a földbirtokos osztálynak, azért nem szereti az ipart! — Malasits Géza: Gróf Károjyi Viktor­nak és társainak tessék ezt magyarázni!) Azoknak a képviselőtársaimnak, akiket ez a kérdés, ez a porblémakör érdekel, szíves készséggel bocsátok rendelkezésükre egy rövid pro memorita-t arról, hogy az ipari vámteher számai a legutóbbi 10—11 év alatt hogyan ala­kultak. Ennek a számításnak, amelyet egészen kitűnő, legelsőrangú szakemberek csináltak, nem mehetek itt bele a részletezésébe, csak végső eredményeit fogom ismertetni. Ez a számítás abból indul ki, hogy Magyar­ország iparcikkekben a legutóbbi 11 év alatt mit hozott be. Behozott évi átlagban 4452 millió pengő értéket. Megállapítja azután ez a számítás azt, hogy a behozott iparcikkek, még pedig a 445 2 millió pengő értékben behozott iparcikkek után milyen összegben kellett vá­mot leróni. A vámok lerótt összege 76'8 millió pengőt tesz ki. Ez a két szám 522 millió pengős globális összeget ad, amelyből a vám maga 1773^-ot tesz ki. Ha arra gondolok, hogy az önálló új ma­gyar vámtarifa életbeléptetését megelőző viták során a Közgazdasági Társaságban tartott an­kéten Matlekovits Sándor megengedhetőnek, tolerálhatónak tartott egy 15%-os vámvédel­met, — holott Matlekovits Sándor Magyaror­szágon a szabadkereskedelmi irányzat, még pe­dig a szélsőséges értelemben vett szabadkeres : kedelmi irányzat tudományos és gyakorlati képviselője volt — mondom, ha erre gondolok, akkor megállapíthatom, hogy a magyar vám­védelem mértéke átlagban a legutóbbi 11 esz­tendőben alatta marad a Matlekovits Sándor által tolerálhatónak mondott 15%-nak. Ugyan­ez alatt a 11 év alatt ez a vámteher maximáli­san 168%-ot, minimálisan 128%-ot tett ki. Most érdekelni fogja bizonyosan a t. Házat az, hogy ez a vámteher mit jelent nemcsak szá­zalékosan, hanem globális összegében is. Je­lentenem kell azt, hogy a magyar gyáripari termelésnek nettó értéke az elmúlt 11 év alatt 8427 millió pengőt tett ki. Ha ezt a 842 7 millió pengő termelési értéket most megterhelem az előbb kimutatott 1473%-os vámteherrel, akkor kijön egy 120—121 millió pengős olyan összeg, 139. ülése 1936 június 3-án, szerdán. amelyet a magyar ipari termelés a vámvéde­lem címén élvezett volna elméletben. Hozzá kell azonban tennem, hogy a mi ipari terme­lésünknek igen számottevő része kerül kivi­telre, exportra. Ha az exportra eső vámterhet levonom ebből a számból, amely 37'7 millió pengőt tesz ki, akkor 11 esztendő átlagában a vámteher összege 83 25 millió pengő volt. Hozzá kell tennem, hogy csak elméletileg; elméletileg annyiban, hogy 83*25 millió pengő lett volna az a vámteher abban az esetben, ha az egyes iparj ágak és iparvállalatok a rendelkezésükre álló vámvédelmet tökéletesen és százszázalékig ki tudták volna használni, ami azonban, mint mél­tóztatnak tudni, a valóságban nincs így. Ha már most azt nézem, hogy ez a vám­teher a nemzeti jövedelemnek milyen megter­helését jelenti, akkor a következő érdekes ered­ményre jutok. A nemzeti jövedelem mai ösz­szege, ahogy már az előbb említettem, 3—3*2 milliárd pengő körül van. Ez a 83 25 millió pengős megterhelés ennélfogva a nemzeti jö­vedelemnek egy 2'7—2 8%-os kvótáját emészti fel. A másik vádszerü megállapítás, amellyel ismételten találkozunk, amint méltóztattak az előbb tőlem megformulázva hallani, az, hogy a magyar gyáripari termelés visszaél ezzel a vé­dettséggel; visszaél és túlzott mértékben hasz­nálja ki ennek a védettségnek az előnyeit. (Dinnyés Lajos: Hát ez igaz!) Képviselőtársam korán szólott közbe és mondta, hogy ez igaz, (Dinnyés Lajos: Korán szoktam!) mert ha meghallgatja adataimat, akkor, remélem, ki fogja jelenteni, hogy a felfogása mindenesetre revíziót tesz szükségessé. A helyzet a követ­kező. -Egy igen érdekes összeállítást tudok •ugyancsak a t. Ház rendelkezésére bocsátani, amely a Központi Statisztikai Hivatal adatai, tehát hivatalos adatok alapján arról ad képet, hogy az utóbbi 11 esztendőben azoknak az iparvállalatoknak, amelyek részvénytársaság formájában űznek ipart, rentabilitásuk hogyan alakul. 1500—1600 ilyen iparvállalatról van szó, amelyeknek száma természetesen évenként vál­tozik. Igen érdekes, hogy a konjunkturális évek idején ebből az 1500—1600 iparvállalatból 900 és 10,00 között volt azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek nyereséget tudtak kimutatni és 5—600 közt volt azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek veszteséget voltak kénytelenek kimutatni. Az 1931. évi válságot követő évek­ben ez az arány pontosan a visszájára fordul, Az 1931-et követő években csak 5—600 volt azoknak a vállalatoknak a száma, amelyeknek módjukban volt mérlegeikben nyereséget ki­mutatni, ellenben 900—1000 közt volt azoké, amelyek — bizonyosan nem szívesen — kény­telenek voltak veszteséget deklarálni. Már most nagyon érdekes az 1927-ben és 1928-ban részvénytársaság formájában működő bánya­és iparvállalatok nyeresége, amely, leszámítva már a veszteségeket, az első évben 99'6 millió peneőt, a második évben, tehát 1928-ban 1003 millió pengőt mutat. Ehhez igazodott termé­szetesen ebben az időben a kifizetett osztalék összege is, amely akkor 61 millió pengő körül volt. Nagyon érdekes, hogy 1932-ben a veszte­ségek és a nyereségek egymással való szembe­állításából adódó eredmény már nem pluszt, nem nyereséget, hanem tiszta veszteséget ad, mert 1932-ben ezeknek az iparvállalatoknak mérlegeiben globálisan 59 millió pengő veszte­ség van kimutatva, 1933-ban ez a veszteség 48*3 millió pengő, 1934-ben, amikor már van egy bi­zonyos javulás, 15'5 millió pengő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom