Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-139

394 Az országgyűlés képviselőházának államosításának kérdésével is foglalkoztak. Ez elsősorban pénzkérdés és egyben adózáspoliti­kai kérdés is és azt hiszem, hogy ebben igazat fog nekem a,dni a pénzügyminiszter úr. Nagy­Magyarország a maga kedvező gazdasági és pénzügyi viszonyai között nem vállalta az ár­mentesítő társulatok államosításával járó ter­heket, a mostani viszonyok között pedig ez még sóikkal kevésbbé volna lehetséges. De meg kell említenem azt is, hogy a, közelmúltban — adott esetből kifolyólag — a Tisza—Dunavöl­gyi Társulat központi bizottsága, tehát az a fórum, amely a vízitársulati érdekeltségek hi­vatalos képviselete, az államosítás ellen foglalt állást és ezt a felfogását azzal indokolta, hogy ez a haszon aránylagos teherviselési elvének az áttörését jelentené, mert ha a szóbanforgó [költségek viseléséhez olyanok is hozzájárulni tartoznának, akiknek, eibből semmi hasznuk nincs, akkor ez semmiesetre sem volna helyes állapot. Es azt is mondja még ezenkívül, hogy azzal a hátránnyal is járhatna -az államosítás, hogy a társulatok bizonyos szükségletei és^ be­ruházásai csak az állam pénzügyi helyzetének figyelembevételével nyerhetnének kielégítést, míg az autonómia mellett az szól, hogyha a társulat valamely szükségletét sürgősen óhajtja , kielégíteni, akkor önmaga, ezt leihatározhatja, illetve megvalósíthatja. Ami az ártéri járulékok mérséklésének kér­dését illeti, errenézve igen sok történt az utób­bi időben, mert hiszen éppen a pénzügyminisz­térium és a közérdekeltségeík felügyelő ható­sága arra törekszenek, hogy a társulatok költ­ségvetései olyan kereteik közé szoríttassanak, amelyek inkább állnak arányban az érdekelt lakosság teherviselő képesséigével. Drózdy igen t. képviselőtársam szóvátette a Kis-Balaton kérdését. Errenézve csak azt van szerencsém bejelenteni, hogy bizottságot küldtem ki oda, amely hivatva lesz pontosan megállapítani az ottani viszonyokat és egy­úttal feladatává tettem azt is ennek a bizott­ságnak, hogy behatóan vizsgálja meg a szabá­lyozási intézkedéseknek az ottani földárakra gyakorolt kihatását, amit méltóztatott figyel­membe ajánlani. Az erdészet kérdésével foglalkoztak Nirn­see, Megay-Meissner és Soltész képviselőtár­saim. Nirnsee képviselőtársam különösen az erdei legeltetés kérdését vetette fel, ami igen gyakorlati kérdés. Ezt az 1935. évi IV. tcikkel, vagyis az erdőtörvénnyel kapcsolatban tette. Felhívom t. képviselőtársam figyelmét arra, hogy ennek a törvénynek 10. §-a értelmében, azokat az erdőket, amelyeknek legelőgazdálko­dásra baló berendezését a talajviszonyok nem engedik meg, rendszeres erdőgazdaságnak kell berendezni. A legeltetés azonban az ilyen er­dőkből sincs feltétlenül kizárva, de csak az ok­szerű erdőgazdaság keretei között gyakorol­ható, ami természetes is. Ugyancsak ennek a törvénynek a következő, 11. §-ában azok a rendelkezések foglaltatnak, amelyek a legelte­tést minden erdőben, tehát a 20 katasztrális holdon aluli erdőben is — mert azt méltózta­tott szóvátenni, — engedélyhez kötik; a legel; tetés szabályaira vonatkozólag a végrehajtási utasítás pedig részletes intézkedéseket fog tar­talmazni és így az általa kívánt külön körren­delet kiadására szükség nincs. Ennek a tör­vénynek 16. §-a pedig a jövőben is lehetőséget nyújt a kívánt területcserére, tehát semmi akadálya sincs annak, hogy a volt úrbéres bir­tokok és legeltetési társulatok az erdő- és 1c­139. ülése 1936 június 3-án, szerdán. gelőreszek kicserélését kölcsönösen kérelmez­hessék, és ez meg legyen engedve. Megay-Meissner t. képviselőtársam kiemel­te a püspökladányi erdészeti szik-kísérleti te­lep fontosságát. Nagyon örülök, hogy erre rá­mutatott. Ez csakugyan nagyon érdekes és ér­demes intézmény, mert ez a telep a szikfásítas­sal igen szép eredményeket ért el, és már a legrövidebb időn belül egy kiadványban meg fogja ismertetni az érdeklődőkkel azokat az eredményeket, amelyekre eddig, mint pozitívu­mokra lehet hivatkozni. Soltész t. képviselőtársam szóvátette, amint ő mondotta, a fa-kartel kérdését. Tájékoztatá­sul közlöm, hogy a hazai erdőgazdaságok meg­segítése érdekében a kormány a külföldi tű­zifa behozatalának jogát átadta egy szervnek, amely ezzel szemben kötelezettséget vállalt arra, hogy minden erdőbirtokos, vagy faterme­lő által kitermelt és önként felajánlott tűzifát fa-fajra és fa-nemre való tekintet nélkül, az erdőbirtokosoktól vagy fatermelőktől átveszi és pedig olyan áron, amilyent a kereskedelem­ügyi és a földmivelésügyi miniszter megálla­pít, erre előleget is ad, és a megállapított ára­kon azután a megvett fát záros határidőn be­lül, le is hívja. Az ennek a társaságnak adott koncesszió a jövő évben fog letelni és mindenesetre gon­doskodni fogunk arról, hogy bizonyos változ­tatásokkal a koncesszió alapgondolatainak fenntartása mellett, ez a kérdés újból rendez­tessék. (Élénk helyeslés.) Ennek a szervnek működése az általam kinevezett bizottság el­lenőrzése alatt áll. Kartelről azért nem lehet beszélni ebben az esetben, mert tulajdonkép­pen a kormányhatósági intézkedés az irány­adó ennek a szervnek működésére nézve. (Rupert Rezső: Tehát a szerv szabja meg az árakat!) Az árakat nem. Az árakat ugyanis a földmivelésügyi miniszter a kereskedelem­ügyi miniszterrel egyetértőleg állapítja meg. (Rupert Rezső: De a fogyasztói árakat igen!) A mű-fa termelésére vonatkozó megállapí­tásai Soltész t. képviselőtársamnak igen érde­kesek voltak és ezekre nézve legyen szabad megjegyeznem annyit, hogy az ország ezt a szükségletét elsősorban a hazai termelésből fedezi. Minthogy a mű-fa ára magasabb a tű­zifa áránál, ennek következtében az erdőbirto­kosok az erre alkalmas anyagot természetesen elsősorban mű-fa alakjában szokták értékesí­teni. Reib el Mihály t. képviselőtársam méltóz­tatott szóvátenni a kertészet kérdését és a kertmunkásképző iskolák fontosságára rámu­tatni. Erre a kérdésre nézve volt szerencsém már a szakoktatással kapcsolatban nyilatkoz­ni. A jövő évi, az 1937—38. évi költségvetésben mód lehet arra, hogy ismét szaporítsuk ezeket az iskolákat, amelyekre nézetem szerint is fel­tétlenül szükség van és akkor ezeknek a helyi elosztása is újból megfontolás tárgya lehet. A hűtőházak kérdését Fricke Valér t. kép­viselőtársam tette szóvá. Legyen szabad itt csak annyit felemlítenem, hogy 1933-ban 410.000 pengő, 1935-ben az 1935. évi X. tcikk alapján 420.000 és az 1936. évi XV. tcikk alapján 200.000, tehát összesen 1,300.000 pengő az az összeg» amelyet ilyen célokra a kormány fordított. (Horváth Zoltán: Folytatni kell!) A folytatás benne van. A, folyékony gyümölcs előállítására nézve Jurcsek Béla t. képviselőtársam tett igen figyelemreméltó megjegyzéseket, amelyeknek nagy részével én is teljes mértékben egyet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom