Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-138

Az országgyűlés képviselőházának 138. ülése 1936 május 29-én, pénteken. 373 országból. Én azt hiszem, nem kell rámutatnom arra a veszélyre, amelyet ez magában rejt a jövő lótenyésztés kárára. Meg kell találni, mert meg lehet találni a módját annak, hogy — anélkül, hogy a tenyésztő anyagi érdekét sértenénk természetesen — megakadályozzuk azt, hogy a jó kancák az országból kikerüljenek. Többféle terv merült fel ebben a tekintetben, én talán a legalkalmasabbnak látom azt az eljárást, hogy mielőtt a jó kancákat kivinnék, a magyar állam a hadsereg részére vegye meg azokat, esetleg két-három évi használat után adja ki a vállalkozói rendszer szerint és már a negyedik évben fedeztethető, úgyhogy az ötödik évben már ismét csikót hozna, a tenyésztésbe be lenne vonva. Űgyis a vállalkozói rendszer, úgy tudom, ismét gyakorlatba jön lassankint, s ez nagyon praktikus dolog. Ebbe a rendszerbe ezt az elgondolást nagyszerűen be lehet illeszteni, de ha más megoldást méltóztatnak találni, én azt is nagy Örömmel fogom fogadni. Méltóztassék megengedni, hogy most néhány lehetetlen körülményre mutassak reá, amelyek a lóértékesítéssel kapcsolatban jelentkeznek. Az Országos Gazdasági Egyesület lótenyésztési osztályának és az egyes lótenyésztőknek és lótenyésztési elnököknek intervenciójára a kormány megígérte, maga a miniszterelnök úr is megígérte és az illetékes tényezők által tudtára adta az érdekelteknek azt, hogy a pótlóárakat emelni fogja. Azt az értesítést kaptuk, hogy a négy éven felüli hátaslóért 650 pengőt kap a tenyésztő, a kétéves csikóért pedig 500 pengőt, a tüzérlóért 750 vagy 800 pengőt. Most folyik a lóvásárlás, megkezdődtek a lóvásárlások és mit láttunk2 Ezt az ígéretet nem tartották be, hanem 492 pengőt fizetnek egy négyéves lóért, (vitéz br. Roszner István: Négyévesért!) Amit én láttam, 492 pengő volt, ennyiért vették a kistenyésztőtől mindenütt. Ha már közzétették az egész országban azt az örömhírt, hogy a tenyésztő ennyit fog kapni, akkor ez most óriási csalódást okoz és visszafejleszti a lótenyésztést. De különben is méltóztassanak számítást csinálni, hogy lehet-e 492 pengőért jó lovat nevelni. Mert ha minden csikó, amelyet valaki nevel, alkalmas volna, akkor talán lehetne beszélni erről, de kiválogatnak egyet-kettőt, amelyik a legjobb, azért adnak 492 pengőt. Ez nincs megfizetve! Nagyon kérem a miniszter urat, hogy méltóztassék a honvédelmi kormánnyal együtt ezt a kérdést rendezni, mert ennek nemcsak az a következménye, hogy azért a lóért a gazda annyit, kap, hanem az is, hogy ez az árszínvonalat az egész országban lenyomja. A vásáron — ha 492 pengőt adnak a katonalóért — a felét fogják adni érte és a külföldiek is sokkal kevesebbet adnak, mert hiszen azt mondják, hogy a hadsereg kiválogatta a legjobb lovakat, — és az természetes is, ágy is kell, hogy legyen — ők sem adnák többet azért a lóért. Ez a lótenyésztés visszafejlődésére vezet. A másik anomália például az, ahogyan most is a németek a lovakat vásárolják. Ez elleni pa,nasszal van r most tele az ország. Ugyanis ezt a vásárlást mint monopóliumot megkapta egy szövetkezet. Hangsúlyoznom kell, hogy a szövetkezeti eszmét a legszebbnek tartom, s mindent el kell követni annak fejlesztésére, de az a szövetkezet legyen altruista, az ne haszonra dolgozzék, hanem önköltségen. (Ügy van! Ügy van!) mert különben nem; szövetkezet többé, hanem nyerészkedő részvénytársaság. Nem az az igazi célja egy szövetkezetnek, hogy a vezérigazgató esetleg' 10 évre előre biztosítson magának nem tudom én 70 vagy 80.000 pengő fizetést, a többi tisztviselő nagy része pedig havi 40—50 pengőt kapjon. mert ez nem altruizmus. Nem akarok neveket említeni, (Halljuk! Halljuk! jobbfelől. — Felkiáltásuk balfelől: Tudjuk!) nem mondom ímeg, hogy melyik szövetkezet, ilyen, (Dulin Jenő: A Hangya is!) visszatérek a német lóvásáclásokra. Ez a szövetkezet diktatórikusán határozza meg az árakat, úgy hogy valamivel többet, mint felét adja csak ajmák, amit ő kap a lóért. (Mayer János: Téves információ!) Nem szabad, hogy ilyesmi megtörténjék. En mindenféle monopóliumnak ellensége vagyok s e tekintetben is azt mondom, hogy nem lehet szabadverseny nélkül odadobni a gazda nevelését egyes monopolisztikus társaságoknak. Evekig panaszkodtunk és el is értük azt az eredményt, hogy a lókereskedés köréből kikapcsoltuk a lánckereskedelmet, s most rosszabb helyzetbe kerültünk, mert diktatórikusán határozzák meg, hogy mit lehet a lóért kapni. (Mayer János: Tévesen van informálva! — Csoór Lajos: Nincs egy lóvétel per nélkül!) T. Ház! Még egyszer hangsúlyozom, hogy az igazi szövetkezeti eszmék úgy ahogy azt Károlyi Sándor komtempiálta, a leglelkesebb híve vagyok. Ezenfelül még ott vannak a szubvenciók. Egyes szövetkezetek óriási szubvenciókat kapnak közpénzből. Ez, nézetem szerint, feltétlenül beszüntetendő. Meg lehet a lóvásárokat csinálni a lánckereskedelem és a monopóliumok kikapcsolásával is. Éppen Plósz államtitkár úr csinálta meg, hogy amikor az egyiptomi kormány őt értesítette, hogy ennyi és ennyi lóra van szüksége, ő felszólította egyik vármegyei lótenyésztési bizottmány elnökét, hogy hozza össze neki a vásárt, össze is hozta . a lótenyésztő bizottmány elnöke a vásárt és minden tenyésztő megkapta a teljes árat az utolsó fillérig. Arra kérem ezért a miniszter urat, méltóztassék a külföldi propagandát úgy irányítani, hogy külképviseleteink kérjék az illetékes kormányt, magához a magyar kormányhoz forduljanak ebben a kérdésben és mondják meg, hogy a hadseregük számára mennyi ló kell, a kormány azután értesítse akár a lótenyésztő bizottmányt, akár a gazdasági egyesületet, akár a mezőgazdasági kamarát, hogy hozzák össze a vásárt. Mindenesetre nagyon szívesen meg fogják azt csinálni és azt a szerencsétlen tenyésztőt így nem fogják többé kihasználni. Nagyon kérem a miniszter urat, oldja meg ezt a, kérdést, ha pedig ez nemcsak saját hatáskörébe tartozik, hanem kapcsolatos más tárcákkal is, akkor vegye kézbe ezt a kezdeményezést, hiszen, amint ismerem, ő mga is lovasember, lótenyésztő, lelkes ember s mindent el fog követni, hogy eredményt érjen el. T. Ház! Még egy kérdésre akarok kitérni egészen röviden. Ezt már a múlt esztendőben is felhoztam s talán a miniszter úr azt fogja mondani, hogy »megint ezt a kérdést hozza elő nekem«, de akik ismerik a Tiszavidéket, tudják, hogy itt az orvoslás halaszthatatlan. A Tisza olyan rombolásokat csinál, hogy azt lehetetlen szó nélkül nézni, hogy itt orvoslást ne keressünk. Csak egy konkrét példát akarok felhozni, amelyet ismerek, magam látok és ez az, hogy a Tisza lassú mederváltoztatással az egyik partról állandóan elmossa a