Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-138
Az országgyűlés képviselőházának 13 < ségtelen ugyanis, hogy ezek a kamarák komolyan foglalkoznak egyes kérdésekkel, az a munka azonban, amelyet a mezőgazdaság részére nyújtanak, olyan minimális, hogy az ország egész közgazdasága szempontjából számításba egyáltalán nem is jöhet. Szüksége« volna a kamarák révén minden évben tavaszszál, vagy már ősszel közhírré tenni azt, hogy mely vidékeken mit kell termelni, mit ajánlanak és milyen értékesítési lehetőségek lesznek a következő évben. (Helyeslés.) Általánosságban szükség van tehát arra, hogy évről-évre megújulólag, rendszeresen, tervszerűen (irányítsuk ebben az országban a termelést. Hiszen, ha a magyar mezőgazda nem képes hasznosan termelni, akkor nem képes adót sem fizetni, az állam bevételei is csökkenek tehát és a mezőgazdák is teljesen képtelenekké válnak azoknak a feladatoknak megoldására, amelyekre pedig a csonka országnak szüksége van. Előfeb-utóbb, de sürgősen meg kellene valósítani járásonként a mezőgazdasági szakiskolákat. Olcsón kell ezt megvalósítani, úgyszólván a költségvetési kereten kívül. Elegendő népiskola van felállítva, ezeknek termeit teljesen díjtalanul igénybe lehetne venni és gondoskodni lehetne arról, hogy a ma hihetetlen számban munkanélkül álló szakképzett gazdatiszteket beállítsuk ezekbe az iskolákba és a járás gondoskodnék arról, hogy legalább ötvenvagy százholdas birtokokat bérelnének ilyen célokra és ezeknek a birtokoknak hasznából élne maga az a gazdatiszt, akit odatesznek gazdasági fejlesztésére és oktatására. Ez nem kerülne olyan sok pénzébe az államnak, úgy képzelem tehát, hogy a tanulók, akik oda beiratkoznának, ezek a gazdagyerekek, ne fizessenek tandíjat, hanem adják oda inkább munkaerejüket, tudásukat ahhoz, hogy azt a gazdaságot megműveljék. Ezáltal úgyszólván egyik évről a másikra ennek az országnak minden egyes járásában életre lehetne hívni a mezőgazdasági szakiskolákat, ^ amelyek alacsony fokon tanítanák a talajjavítást, az öntözést, a fásítást, a növényvédelmet, állattenyésztést, állategészségügyet, baromfitenyésztést, az értékesítés kérdését, a gazdaság szervezését, végül a néptáplálkozást. Mindez olyan fontos probléma, ami ma faluhelyen úgyszólván teljesen el van hanyagolva, nincs egy irányító kéz, amely a felnövő magyar fiatal gazdatársadalmat kellően kioktatná, kitanítaná egy belterjesebb, intenzívebb gazdálkodásra. A költségvetésben 200.000 pengő van felvéve új téli gazdasági tanfolyamok létesítésére. Ez igen szép előrehaladás a múlttal szemben. Ha azonban az összeget nézzük, az oly parányi, •oly kicsiny ennek az 5 milliós mezőgazdasági népességgel bíró országnak viszonyaihoz képest, hogy ezzel a pénzzel ez a kérdés a legkevésbbé sem lesz megoldható. Ha azt látjuk, hogy 25.000 pengő van felvéve gazdasági könyvtárra és 20.000 pengő ismeretterjesztő előadásokra, akkor az egész összeg ezen a téren összesen 250.000 pengőt tesz ki, tehát olyan szűk keretet, amelyen belül nem lehet komoly fejlődést elérni. A szakoktatás részére a költségvetésben 2 ; 429.100 pengő van felvéve, ha azonban megnézzük az egyes tételeket, akkor azt látjuk, hogy a falu népének oktatására, az alacsonyfokú gazdasági szakoktatásra összesen 460.000 pengő jut, a népies gazdasági szakoktatás céljára mindössze 115.000 pengő, téli tanfolya'. ülése 1936 május 29-én, pénteken. 357 mokra 75.000 pengő, ismétlő tanfolyamokra 20.000 pengő, népkönyvtárakra 50.000 pengő, téli iskolákra újonnan 200.000 pengő, összesen tehát 460.000 pengő. 2 millió pengő tehát a felsőszakoktatásra jut, vagyis olyan szakoktatásra, amelynek a falu csak a legkisebb mértékben veszi hasznát, mert ha figyelembe vesszük azt, hogy a felsőszakoktatásból kikerülő fiatalság más pályákon kénytelen elhelyezkedni, tehát a gazdaságok nem képesek az ilyen nagyobb képzettségű embereket felvenni és igen sok helyen nagyobb gazdaságokban is botosispánokkal gazdálkodnak, akkor azt látjuk, hogy ez a hihetetlenül nagy összeg, ez a 2 milliós pengős érték évről-évre úgyszólván megsemmisül, mert az adott szaktudást nem tudják a való életbe átvinni és nem tudják azt a való életbe átvinni és nem tudják azt a falu népének hasznára fordítani. Szükség van arra, hogy minden vonalon segítsünk a mezőgazdasági népességen, már csak azért is, hogy a belső fogyasztást fokozzuk és továbbra is állandóan emeljük. A statisztikusok megállapították, hogy Magyarországon, ebben a mezőgazdasági országban, a kenyérfogyasztás évről-évre csökken és 30 százalékkal kevesebb kenyeret esznek ma Magyarországon, mint amennyit a békeévekben fogyasztottak. Mit jelent ez a valóságban! Azt jelenti, hogy ebben az országban hihetetlen mértékben éheznek az emberek. Az éhezésnek ez a statisztikája szerepel minden mezőgazdasági kamarának évről-évre kiadott jelentésében is. Ha gondoskodnának arról, hogy megfelelő munkaalkalmak teremtésével és a munkabérek megfelelő felemelésével ez a 3 millió ember végre emberi táplálékhoz juthasson, akkor az a hihetetlen pénzösszeg, amely a munkaalkalmak teremtése és a munkabérek felemlése révén ehhez a 3 millió emberhez kifizetésre ke! rülne, olyan mezőgazdasági fogyasztást ereclj ményezne, hogy annak következtében az a statisztikai differencia, amely a békebeli kenyérfogyasztás és a mai kenyérfogyasztás között fennáll, előbb-utóbb rövidesen eltűnne. Meg kell emlékeznem az erdőgazdálkodás kérdéséről is. Magyarországon néhány esztendővel ezelőtt a faértékesítést a fakartel vette kezébe. A jogcím az volt, hogy ezáltal az erdőbirtokosok nyugodtan tudják a fát kiteri melni, mert lesz egy kéz, amely a fát felveszi ! és eladja. Ezzel azonban teljesen kizárták a szaj badkereskedelmet, a szabad versenyt, ami azt } eredményezte, hogy a tűzifa ára úgyszólván az ! egész vonalon 1 pengő 50-ről 2 pengőre ment ' fel. Ez drágítási folyamat volt, amelynek nincs i értelme és indoka. Amikor külföldről olcsón ! hozhattunk volna be — és hoztunk is be — fát, | ugyanakkor egy vágón fa behozatalán a fa! kartel 18 pengőt nyert anélkül, hogy egyetlen ; lépést tenne a fatermelés, a faértékesítés terén. ; Ez olyan illegitim haszon, amely évente többj millió pengőt juttat a fakartelnek. Ha ezt a ! kérdést maga az állam venné kezébe és ha mási ként nem, az erdőkincstárra bízná, akkor j évente többmillió pengőt lehetne ebből az ösz; szegből az államnak más célokra felhaszI nálnia. Hibáztatom az erdőgazdálkodás szempont' jából a földmívelésügyi kormányt azért, mert j nem fordít elegendő gondot arra, hogy az ! erdőkitermeléseknél a műfakészítést kellőképj pen forszírozza. Rengeteg műfát, talpfát és egyéb szerszámárut hozunk be Romániából és más külföldi országokból. Ez azt jelenti, hogy a román munkás odakünn kitermeli azt a szer-
