Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

Az országgyűlés képviselőházának 137. nem léphetett életbe, nem mutatkozhatott meg, I nem volt kipróbálható és így ma sem tudjuk, hogy ha az 1914: XIV. te, a sajtótörvény teljes egészében, minden korlátozás nélkül életbelépne, milyen hatással volna magára a sajtóra, a hírszolgálatra és általában az ezzel kapcsol latos kérdésekre. Tessék megpróbálni ezt a módszert, tessék megtisztítani az 1914 : XIV. tc.-et a béklyóktól, tessék megszüntetni a kivé1 teles rendszabályokat, amire a kormányt tételes törvény kötelezi. Próbáljuk ki ezt a megoldást és azután megláthatjuk egy tisztultabb légkörben, hogy mit kell tenni, meddig lehet és meddig kell elmenni. Ugyancsak a kivételes törvények alapján szabályozták vagy szabályozzák és kezelik újabban a gyülekezés és egyesülés jogát. Mondhatnám, a kivételes törvény hálójában fulladozik az a kevés, ami még megmaradt a mozgási szabadságból. Arra kell kérnünk és arra kell figyelmeztetnünk a kormányt, — nem egyéni és pártszcmpontokból, hanem az ország egyetemes érdeke szemponjából — hogy azt a keveset, ami ezen a téren a közszabadságok és a sajtószabadság terén a háború előtt már életben volt, adják vissza a népnek. Magyarország népe megérdemli azt, ami már a háború előtt birtokában volt s én hálátlanságnak és méltánytalanságnak minősítem a sokat szenvedett, sokat áldozott magyar néppel szemben azt, hogy jóval a háború megszűnése után még ; mindig a nyakán, a kezén, a lábain tartják a háborús kivételes intézkedések béklyóit. A másik kérdés, amelyről beszélni akarok, a forradalmak és ellenforradalmak eseményeinek és következményeinek likvidálása. Az én igénytelen nézetem szerint semmi értelme és semmi jogosultsága sincs a politikai bosszúállás folytatásának. A forradalmakban elvek és világnézetek ütköztek össze s az elvek és világnézeteik harcában mindig vannak és mindig voltak: győzök és legyőzöttek. A mérleg billenhet erre vagy arra, jobbra vagy halra, de' a bosszúállás módszere mindig kétélű fegyver. Ha minden győzelmes politikai rendszer vagy irányzat nekiesnék a legyőzött politikai rendszer vagy irányzat torkának, akkor sohasem volna lehetséges egy országban a belső megnyugvás. 18 év telt el a háború óta, 17 év a forradalmak óta. Kérdem, mikor áll elő az a tisztult légkör, az az objektív megítélés, amely pontot

1 tesz az üldöztetések után? Végtelenül sajnálom, hogy a miniszter úrnak erre nem volt semmi megjegyzése, nem tartotta szükségesnek az ország közvéleményét megnyugtatni abban a tekintetben, hogy a forradalmat és az ellenforradalmat végre likvidálni akarja. Amennyire én ismerem a történelmet és^ ismerem a forradalmak és az emigrációk történetét, merem állítani, hogy nincsen példa ilyen hoszszú exiliumra, mint amilyen a magyar forradalmak után következett be. Csak Kossuth Lajos volt tovább távol az országtól, de viszont ő nem is akart hazatérni a Habsburg-uralom alatt Magyarországba. Más történelmi szakokban — más országokban és hazánkban is — hiába keresünk példát arra, hogy bizonyos események után még két évtizeddel is változatlan » hévvel tartsák fenn az üldöztetés rendszerét. Ilyent nem találunk. Lehetővé kellene tenni mindenki számára, aki egyénileg becsületes, aki tisztakezű. aki csak elvi harcos volt és ezen a téren vesztett, hagy hazajöhessen szülőföldjére, családjához, munkájához, múltjához« A forradalom szereplői elvi harcot folytattak, de ülése 1936 május 28-án, csütörtökön. 317 egyénileg tisztakezű, hecsületes emberek voltak. Mindent mondhatnak róluk, — mint ahogy sokat mondtak is — csak azt az egyet nem, hogy kezükhöz szenny vagy egyéni érdekek tapadnak. Idetartozik a rehabilitáció kérdése nemcsak büntetőjogi téren, thanem gazdasági téren is és ez nemcsak a forradalmakkal és az ellenforradalmi eseményeikkel kapcsolatos és nemcsak annak bíráskodására vonatkozik. Elsősorban arra, de én mint nem jogász is megállapítom t. Képviselőház, hogy a normális igazságszolgáltatás is csonka a rehabilitációs lehetőség nélkül. Nem kívánhatja senki senkitől, az állam sem a maga polgáraitól, hogy valaki egy életen át viselje egyetlen, mondjuk, ifjúkori botlásának következményét. Igenis, meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a bűnöző bizonyos idő eltelte után tisztultan és makulátlanul megjavulva, bele akarván illeszkedni a társadalmi és gazdasági életbe, visszatérhessen mint becsületes ember a társadalomba. Néhány esztendővel ezelőtt, azt hiszem, az első országgyűlésen, Gál Jenő akkori volt képviselőtársunk egy elkészített törvényjavaslatot ie terjesztett etekintetben a Képviselőház elé. Sajnos, ez a Képviselőház irattárában foglal helyet és az illetékes tényezők még nem foglalkoztak vele. Pedig rendkívül sok eset tanúsítja, milyen szükség van egy ilyen rehabilitációs törvényre. Lehetne illusztrálni esetekkel, amelyek tragédiává növik ki magukat, igaz, hogy csak egyes emberek és egyes családok számára, de végtére az ilyen kis tragédiákból nagy tragédiák állhatnak elő és bizony az egyéni tragédiákat is illenék egy kormányzatnak szemügyre venni. Legutóbb kezemben volt egy panasz, hogy valaki el tudott volna helyezkedni hosszú munkanélküliség után valamilyen munkahelyen, de erkölcsi bizonyítványt kértek tőle; elment a hatósághoz, annak rendje' és módja szerint meg is kapta az erkölcsi bizonyítványt, de terhelve azzal, hogy talán huszonöt esztendővel ezelőtt siheder korában összeszólalkozott valakivel, lekent neki egy-két nyaklevest és ezért könnyű testi sértés miatt nyolcnapi fogházra ítélték. Az illető azután nem tudott elhelyezkedni, mert erkölcsi bizonyítványa nem volt tiszta, nem volt makulátlan; járhatta tovább a kenyértelenség útját és züllhetett tovább munkátlanul, mert a legfőbb erkölcsi testület, az etikus állam, nem volt hajlandó megbocsátani neki azt, hogy tizennyolcéves korában meggondolatlanságot követett el és könnyű testi sértésért akkor nyolc napra elítélték. (Drozdy Győző: Tisztára igaz!) Ez csak egy eset, t. Képviselőház, amely kezemen ment keresztül. Természetesen nem tudtam segíteni rajta, de elkeseredtem magam is az emberi élet ilyen váratlan tragédiáján, amelyet egyszerűen, könnyen át t lehetne hidalni és meg lehetne szüntetni. Végtére a jogász urak jobban tudják, mint én, hogy a büntetőjognak mi a rendeltetése. Szerintem nem az, hogy egy egész életre tegye lehetetlenné valakinek a boldogulását. Nem lehet ez a rendeltetése, mert ha ez volna, akkor ez a középkori istenítélettel volna egyrangú, akkor nem lehetne modern büntetőjogi rendszerről beszélni és nem tetszeleghetnénk r magunknak azzal, hogy a XX. században élünk és ennek az igazságszolgáltatás terén is levonjuk a szükséges konzekvenciáit. Nagyon ajánlom ezt a miniszter úr szíves figyelmébe, mert sajnos, elég bő programjában 43*'