Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

Az országgyűlés képviselSházmiak 18', minden igazi békebarát kívánsága teljesül, amennyiben, ha talán csak lassan és fokozato­san, de mégis újból helyreáll az olasz-angol jó viszony. (Ügy van! Ügy van!) A rajnai-kérdéssel kapcsolatban újabb nagyfontosságú tárgyalások indultak meg, amelyeknek az a céljuk, hogy újból feltámasz­szák a locarnói szerződést. Amennyiben ezek a tárgyalások eredményre vezetnének, úgy le­hetséges és valószínű, hogy idővel az európai béke biztosítására irányuló törekvések folytán újból felmerül a Duna-medence rendezésének kérdése is. Erre vonatkozólag bátorkodtam már az előbb a magyar kormány álláspontját kifejteni. Eddigi csalódásaink ellenére nem mond­tunk és nem mondunk le arról a reményről, hogy előbb-utóbb a túloldalon is felülkereke­dik a méltányosság érzéke és a jobb belátás, (Friedrich István: Hála Istennek, hogy ezt hallom!) és így a Duna mentén egy békés, a jogos érdekeket és kívánságokat kielégítő meg­oldás lehetősége kerülne előtérbe. (Elénk he­lyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Ha azonban eme reménységünk nem menne telje­sedésbe, akkor is támaszkodva őszinte és be­vált barátainkra, folytatni fogjuk eddigi bé­kés, minden provokációtól mentes külpoliti­kánkat. (Helyeslés.) Ettől nem fognak bennün­ket eltéríteni az állítólagos magyar békebontó tervek ellen rendezett diplomáciai flottatünte­tések sem. (Taps a jobboldalon és a középen.) Ujabb csalódás esetén a mi külpolitikánk leg­feljebb annyiban fog némi módosulást szen­vedni, hogy akkor vissza vonulunk a tiszta (ma­gyar álláspontra és nyugodt lelkiismsrettel várjuk be azt a jobb időt, amikor volt ellenfe­leink a Magyarországgal való együttműködés igazi értékét meg tudják érteni és becsülni. Kérem a költségvetés elfogadását. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a balolda­lon és a középen. — A szónokot tömegesen üd­vözlik.) Elnök: A tanácskozást 1 befejezettnek nyil­vánítom. Felteszem a kérdést; méltóztatnak-e a kül­ügyi tárca költségvetését általánosságban el­fogadni? (Igen!) A Ház a külügyi tárca költ­ségvetését általánosságban a részletes tárgya­lás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az 1. címet felolvasni, Szeder János jegyző (felolvassa az 1. és a 2. cimet, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad). Elnök: Ezzel a Ház a külügyi tárca költ­ségvetését részleteiben is letárgyalta. Napirend szerint következik az igazság ügyi tárca költségvetésének általános tárgya lása. Krüger Aladár képviselő urat, mint elő­adót illeti a szó. (Mozgás.) Csendet kérek, kép* viselő urak! Méltóztassanak helyeiket elfog­lalni. Krüger Aladár előadó: T. Képviselőház! Jogász- és katonanemzetnek valljuk magun­kat és ezen a két téren látszólag különböző fel­fogások és irányzatok ütköznek össze. Állítólag különböző valami volna a kardforgatás és a tollforgatás. Nálunk azonban rokonok, mert hi­szen Werbőczy Hármaskönyvének első részé­ben a negyedik címben ezt mondja (olvassa): »A valóságos nemességet katonai élettel és tu­dománnyal vagy egyéb lelki és testi adomá­nyokkal és erényekkel lehet megszerezni.« A kard és a toll tehát egyaránt valóságos ülése 1Ù36 május %8-an, csütörtökön. 287 nemességet jelentenek, mind a kettő nemesi fegyver. A katona kardja és a jogász tolla ná­lunk rokonok. A magyar jogász iiarcos jogász, aki a magyar igazságért harcol bátorsággal, elszántsággal, fegyelmezettséggel, fanatikus hittel a magyar igazság győzelmében. A ma­gyar katonai szellem viszont egyben jogászi szellem is, mert a magyar katonaság igazságv talán ügyért soha harcba nem szállott. Soha­sem volt a magyar katona idegen igaztalan ér­dekek zsoldosa. Gyakran az igazság mellett ontotta vé­rét akkor is, amikor célszerűbb 1 ett volna a másik oldalon harcolnia; célszerűbb lett volna önző szempontokból vezettetni, de ezek az önző szempontok nem voltak az igazság szempontjai. Hogy mást ne említsek, a törökök ellen vívott harcban talán jobb lett volna, ha a magyar katonaság leteszi a fegyvert és más balkáni népek példájára átengedi a teret a tö­rököknek és talán azoknak szövetségesévé is lesz. Hasznosabb lett volna, de nem volt igaz­ságos dolog. Mária Terézia idejében talán hasz­nosabb dolog lett volna ahhoz az egész világ­hoz csatlakozni, amely Mária Terézia trónja ellen tört, az igazság azonban odá kényszerí­tette a magyar katonaságot, hogy Mária Te­rézia mellett fogjon fegyvert. A magyar kato­naság mindig csak az igazságért harcolt. (Ügy van! Ügy van!) A jogászok harca viszont 300 év óta füg­getlenségi harc. Háromszáz év óta a magyar fegyverrel párhuzamosan küzd a magyar jo­gász tolla a magyar függetlenségért. A kettő­nek rokonsága, összeműködése sehol sem mu­tatkozik szebben, mint a szabadságharcban, amikor 1849-ben nem végződött a szabadság­harc Aradnál és Világosnál, hanem folytattak a magyar jogászok ugyanazt a szabadsághar­cot, melyet a honvédek megkezdték és Görgey győzelmei alapján a jogász Deák Ferenc kö­tötte meg a szabadságharcot befejező békét 18G7-iben.\ A világháború katonai magyar győzelmei­nek befejezése sem lehet a trianoni békepa­rancs. A trianoni 'békeparancs után is a, ma­gyar jogászok folytatják a magyar igazságért a küzdelmet abban a reményben, hogy az igaz­ságnak, egyszer mégis csak győznie ikell. Az igazság- katonája tehát a magyar jogász, és az igazság valamennyi katonájának áthatva kell lennie attól a Werbőczy öntudattól, r hogy ne­mes munka az, amit a magyar jogász végez, nemesi és nemes munka, (ügy van! Ügy van! jobb felől.) Magyar népünknek különlegesen kifejlett jogérzéke van, amely az igazságszolgáltatás terén működő mindenegyes tényezőtől meg­várja nemcsak a tudást, hanem az erkölcsi ma­gas színvonalat is. Nálunk a jogszolgáltatást mint szigorúan vett igazságszolgáltatásnak kí­vánjuk látni. Amikor népünknek a jog iránti érzéke ennyire megnyilvánul és ennyire meg­kívánja, a magas erkölcsi és tudományos színvo­nalat az igazságszolgáltatás terén működő ösz­szes személyektől, akkor ezt a kívánalmat első­sorban a bíróságokkal szemben érvényesíti. Ezen a, téren semmi kifogás nincs, sőt minden évben az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál a t. Ház egyhangúlag csak a legnagyobb dicséret hangján emlékezik meg bíróságainkról. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) A magyar bíró az, aki valamikor egy gaz­dag és nagy országban szegény tudott maradni, de erkölcsi kincseket tudott gyűjteni a nem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom