Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

Az országgyűlés képviselőházának 137. amelyet ebben a képviselőházban mondott. (Surgóth Gyula: De nem ezt kérdezte!) Akkor nem értette meg-, hogy a képviselő úr a kezé­vel imit kérdezett. (Rátz Kálmán: Ö is a kezé­vel^ beszélt kivételesen. — Derültség. — Diny­nyés Lajos: A pártjukban is egyenetlenkedés van, az országban még inkább! — Gr. Feste­tics Domonkos: Rémképeket látnak!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Gr. Festetics Domonkos: Vénasszony-uiesék!) Fábián Béla: Minden olyan agitáció, amely ebben az országban a népet arra akarja feliz­gatni, hogy magyar állampolgár és magyar állampolgár között különbség tétessék, már olyan egyenetlenséget idéz elő, amilyent talán azok sem kívánnak, akik a pódiumról ezeket a harcokat hirdetik. Meggyőződésem szerint ez nem szolgál az ország javára. (Dinnyés Lajos: Arisztid-demagógia, amikor hatféle pengőre! beszélnek!) T. Képviselőház, én minden egyes alka­lommal, amikor a képviselőházban külügyi vita van. vagy külügyi kérdések kerülnek szóba, fel szoktam állani és néhány percre igénybe veszem a t. Ház figyelmét. Tudom azt, amit Lakatos igen t. képviselőtársam egy közbeszólásában mondott, hogy nem tőlünk függ a világ sorsa, hogy mi, mint kicsiny ál­laim, csak függvény vagyunk, s a világnak és Európának a sorsát nem irányítjuk. Mégis méltóztassék megengedni, hogy ezen képviselő­házi külügyi vita alkalmával is, mint minden alkalommal, elmondjam azokat az aggodalma­kat, amelyek eltöltik nemcsak az én szívemet, hanem mindazoknak az embereknek a szívét iti, akik a politikától még el nem vakultan nézik Európának és az egész világnak eseményeit és akik attól félnek, hogy végül is Sztálinnak lesz igaza, aki 1931 januárjában a nála megje­lent újévi küldöttségnek azt mondotta, hogy Európában az ágyuk úgy meg vannak töltve puskaporral, hogy végül is maguktól fognak elsülni. Mi, akik az orosz kérdést ismerjük, attól félünk, hogy végül mégis Sztálinnak és azoknak az orosz agitátoroknak lesz igazuk, akik azt mondják, hogy a holsevizmusnak nincs szüksége tovább Európában arra, a harc­modorra, amely a bolsevik! propagandát Euró­pában 1919-ben és 1920-ban jellemezte, amikor az utcákra mentek és barrikádokon küzdöttek a polgári társadalom ellen, mert Európa pol­gári államai az egymás elleni harcok kihegye­zettségében és a, háború előkészítésében ma­guk csinálják a propagandát és maguk készí­tik elő a talajt arra, hogy Európában végül mégis a forradalom legyen az úr. Méltóztassa­nak elhinni, jó volna, ha Magyarországon töb­bet foglalkoznának vezető politikusok és azok a politikusok, akik ha nem is töltenek he ve­zető szerepet, de megjelennek néha a pódiumon a nép előtt, hogy a nép politikai ' irányát a maguk felszólalásával meghatározzák — a, kö­zel kelet kérdésével, mert sajnos, Oroszország közelebb rukkolt hozzánk, ma már nem a Bal­kán a közelkelet, hanem Oroszország. Többet kellene foglalkoznia ennek a Háznak és az egész világnak is az orosz kérdéssel, az orosz politika akarásaival, azokkal a veszedelmek­kel, amelyeket az európai nacionalista államok egymásközötti harca a naconializmusra és a polgári kultúrára nézve jelent. Nem lévén bi­zalommal a kormány iránt, nem fogadom el a tárca költségvetésiét. Elnök: Szólásra következik Friedrich Ist­ván képviselő úr! ' Friedrich István: T. Ház! Előttem szólott ülése 1936 május 28-án, csütörtökön. 281 Fábián Béla igen t. képviselőtársam különö­sen a bolsevizmus veszélyével foglalkozott. Valószínűleg az keltette benne ezeket a gon­dolatokat, hogy legutóbb XI. Pius pápa is fel­hívta az egész kultúrált* világ figyelmét a bol­sevista veszedelemre. Bennünket, akik a ke­resztény világnézet alapján állunk, ez a rém­kép, a bolsevista veszedelem rémképe üldöz 1916 óta. És igaza van t. képviselőtársamnak abban, hogy ezzel a veszedelemmel szemben éppen a nacionalista államok részéről nem tör­ténik semmi. Igaza van ebben Bátz Kálmán képviselőtársamnak is, aki viszont azt mondta, hogy mi itt Magyarországon olyan kicsinyek vagyunk, hogy mi egyedül ezzel szemben tenni semmit sem tudunk. Amit mi itt bent Ma­gyarországon egyszer megcsinálhattunk a kommunizmus ellen, azt már valahogy meg­csináltuk, (vitéz Kozma Miklós belügyminisz­ter: Most is megcsináljuk!) Most másokon volna a sor, hogy azok is megcsinálják, de nem csinálnak semmit. Mégis csak a régi tézis kell» hogy alapja maradjon a mi külpolitikánknak s ez az, hogy a legjobb külpolitika a jó belpolitika. Ezalatt nem azt értem,, hogy most vitába szálljunk az egyes belpolitikai kérdések tekintetében, ha­nem abban tudnám ezt az irányt leszögezni, hogy elsősorban arról kell gondoskodni, hogy a nemzeti munka zavartalanul haladhasson a maga útján, mert csak a nemzeti munka prosperitása vihet a belső megerősödéshez. A belső megerősödéstől pedig függ az a presztí­zsünk, amellyel kifelé felléphetünk. En sok vonalban helyeslem az igen t. kor­mány külpolitikáját s ezt a külügyi bizott­ságban számtalanszor ki is fejtettem. Van azonban egy nagy kérdés, amelyben soha nem tudtunk egyetérteni, ez: a középeurópai pro­bléma, a Duna-probléma, amelyben én kono­kul azt hirdetem, hogy nekünk Közép-Európá­ban békésebb és jobb atmoszférát kellene meg­teremtenünk. Es ha már megengedtetik, — az utóbbi esztendőben nem látták szívesen, ha az ember nyilvánosan és őszintén beszélgetett külpolitikai kérdésekről, — hogy ezzel a kér­déssel kissé behatóbban és őszintébben foglal­kozzam, akkor nem is fogom kímélni az igen tisztelt és általam nagyrabecsült külügyminisz­ter urat, mert nézze csak, mi történik az an­gol parlamentben, milyen kellemetlen kérdé­seket intéznek ott a külügyminiszterhez. Tes­sék elképzelni, mi itt a béke szigete vagyunk, mi itt mintaiskola vagyunk, ahogy mi az igen tisztelt miniszter urakat kezeljük. (Rátz Kál­máin: Anglia kibír sokat!) Rátz, ne zavarj. (Derültség.) Ez különösen a fiatal generáció­nak, a reformtestvéreknek szól, akik a minisz­terben valami nagyot látnak, olyasmit, ami­hez nem szabad hozzányúlni. Pedig szó sincs róla! Nem azért vagyunk itt, hogy a minisz­tereket a piros bársonyszékben csak ­f megvéd­jük és megerősítsük. Nem, hanem azért is va­gyunk itt, hogy őket, ha kell kibuktassuk azok­ból a bársonyszékekből. (Fábián Béla: Hol vannak azok az idők!) Ha emlékeznek — és az öreg csáklyás-testvérek emlékeznek — a régi időkből, egy minisztert innen kibuktatni valóságos passzió volt, t. uraim. (Derültség.) Ebből az egyhangúságból tessék csak vala­hogy kimozdulni és példának venni^ az angol parlamentet, ahol kellemetlen kérdéseket in­téznek a miniszterhez és a miniszter, vagy fe­lel, vagy nem felel. Nem kell felelnie, de á nemválasz és a nemfelelés is tulajdonképpen válasz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom