Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-136

Az országgyűlés képviselőházának 136. ülése 1936 május 27-én, szerdán, 265 ket igenis a múltnak tényeire, realitásaira építjük, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalolda­lon.) többek között arra a realitásra, hogy ami­kor a francia szocialisták tehették, Leon Blum vezetése alatt, valahányszor erre módjuk volt, igyekeztek Németországgal szemben a viszonyt barátságosabbá tenni, igyekeztek eliminálni azokat az ellentéteket, amelyek Németország és Franciaország között fennállottak és fennálla­nak (Rátz Kálmán: Már mint a weimari Né­metországgal!) es igyekeztek Németországgal szemben könnyítéseket elérni Leon Blum segít­ségével, közreműködésével. Azt hiszem, hogy Leon Blumra számíthat a békének minden barátja Leon Blumra szá­míthat az igazságnak minden barátja, Leon Blumra számíthatnak Magyarországon azok, akik a békének és igazságnak harcosai, a béké­nek és igazságnak hívei. Semmi körülmények között sem volna azonban érdekében való en­nek az országnak olyan politikája, amely va­lamelyes olyan szembeszállást akarna jelen­teni, amely szembeszállás, mint mondottam, még a mainál is szomorúbb és veszedelmesebb helyzetbe hozhatná ezt a kicsiny és gyenge Magyarországot. (Igaz! Ügy van! a szélsőbal­oldalon.) Nagyjában ezeket voltam kénytelen az elő­adó úr által elmondottakra megjegyezni. Túl­menően azokon, amiket az előadó úrtól hallot­tunk, újból csak azt állapíthatom meg, hogy a világpolitikai veszélyek nem csökkentek, ha­nem ellenkezőleg, sok látszat szól amellett, hogy ezek, sajnos, növekvőben vannak. Utalás történt már itt ebben a költségve­tési vitában is az angol-olasz viszony változá­sára, az angol-olasz viszony barátságtalanabbá fordulására és elhidegülésére. Sajnos, minden­nap olvashatunk erre vonatkozó hivatalos helyről érkezett jelentéseket, a Reuter és Ha­vas, sajnos, olyan mindennapi olvasmányok, amelyekből mindennap ennek a viszonynak az elhidegülését kell megállapítani. A legnagyobb világhatalom, Anglia ide­gességének ezek a szimptomái, sajnos, nem sok jót ígérnek és nem sok' jóval biztatnak a jövő szempontjából. Ha ezenkívül tekintetbe vesszük a többi jelenségeket is, amelyeket már megemlítettem és amelyekről már volt itt szó ebben a mi rövid vitánkban, akkor igenis iga­zoltnak látszik azoknak aggodalma, akik azt sejtik, hogy Európa békéje nincs biztosítva, sőt ellenkezőleg, veszélyeztetve van. Ilyen helyzetben mi, szociáldemokraták, va­lósággal mulasztásnak tartanok azt, ha nem használnók fel az alkalmat arra, hogy itt is, ma is, erről a helyről is világgá kiáltsuk a magyar szervezett munkásosztály, a magyar szociáldemokrácia békevágyát és békeakaratát. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mu­lasztást követnénk el, ha nem emelnénk fel szavunkat a hatalmasok felé minden ország­ban, arra kérve őket, hogy tegyenek meg min­dent a béke biztosítása érdekében és ne tegye­nek semmi olyat, ami ezt a hékét veszélyeztet­hetné. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Magyar érdek az r magyar nemzeti érdeknek tartjuk mi, melyen t. Ház, hogy ezt a kiáltá­sunkat most világgá bocsássuk, magyar érdek­nek gondoljuk, ha azt mondjuk, hogy igenis a béke mindenek felett 1 és a béke mindenek előtt. Kicsi, gyenge országnak békés politika lehet csak az érdeke, békés politika lehet a biztosí­téka annak, hogy az ő érdekeit nem érik sé­relmek és veszedelmek. Kicsiny, gyenge orszá­gok legnagyobb veszedelme akármilyen kon­flagráció, azért tartjuk mi szükségesnek, hogy ezt a kiáltásunkat ma elhangoztassuk. Ezt a kiáltásunkat azonban üzenetnek is tekintjük az ország határain túl. Üzenetnek mindazon jószándékúak felé, akiktől azt remél­jük, hogy minket meghallgatnak, üzenetnek ebben az esetben elsősorban azon Franciaor­szág felé, amely dicső demokratikus tradíciójú országnak most egy olyan kormánya alakul, amely kormány a mi szemünkben garancia arra, hogy a békének és az igazságnak érdekeit fogja képviselni. (Felkiáltások a jobboldalon: Majd meglátjuk! — Gr. Festetics Domonkos: Vederemo! — Farkas István: Magának nem kell béke? — Gr. Festetics DonMmkos: De bi­zony kell! — Farkas Istvám: Akkor mit lamen­tál?) Üzenetnek tekintjük a kormányhatalom közelében álló, a kormányhatalom közelébe ju­tott angol Labour-party felé is. Üzenetnek azon skandináv semleges országok felé, amelyeknek egész sorában már szocialista kormányok van­nak, amelyeknek kiküldöttjei ott ülnek a Nép­szövetségben és legtöbbnyire becsületes semle­gességükkel igyekeznek használni. Végül üze­netnek a győztes belga szocialista munkásság és szocialista párt felé, (Éljenzés a szélsőbalol­dalon.) üzenetnek azok felé, akiktől, mint mon­tottam, mi azt reméljük, hogy miként eddig, és úgy, miként ezt már világnézetük és meg­győződésük diktálja, az igazságnak és a béké­nek lesznek harcosai ezentúl is. Mélyen t. Ház! A nagy veszedelmek és a nagy feszültségek közepette az erőviszonyok­nak ez az új alakulása, amelyre itt ezzel a né­hány szóval céloztam, voltakép egyetlen biz­tató ebben a zavaros és ebben a sok veszede­lemmel teli helyzetben. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mi igenis hisszük, hogy ezek az újjerők gátat fognak jelenteni a békétlenek frontjával szemben, azokkal szemben, akik nem a hékét akarják, akik politikájukkal újabb és újabb veszedelmeket hoznak a világra. Mélyen t. Ház! Másfél évtized tapasztala­táról beszélt a mélyen t. előadó úr. En is erről beszélefk, csakhogy szerintem másfél évtized tapasztalata azt bizonyítja, hogy az európai békének, a népek tartás békéjének igenis bi­zonyos organizációra van szüksége. Ez az or­ganizáció a svilág maii (helyzetében egészen két­ségtelenül csak maga a Népszövetség lehet. A mai Népszövetséget azonban magárai is még egy tökéletlen instrumentumnak tartom abból a szempontból, hogy a békének olyan biztosí­téka legyen, amilyenre a világnatk ma szüksége van. Magam sem tagadom, hogy a Népszövet­ség mai organizációjában a világháború úgy­nevezett győztes államai gyakorolnak bizonyos kiváltságos jogokat. Ezt természetesen meg kell szüntetni, a Népszövetséget demokratikus irányban meg kelti reformálni és arra kell tö­rekedni, hogy a mai Népszövetség valóban a népek szövetségévé váljék. (Ügy van! Ügy van! a szélsőhaloldalon.) Mi azt hisszük, hogy azok az új politikai erőcsoportok, aimelyekre céloz­tam, elég erősek lesznek arra, 'hogy a Népszö­vetségnek ezt a szükséges* reformját is (kihar­colj ák és megteremtsék. De mindettől függet­lenül is állítom, hogy igenis a mai helyzetben is bízni kell a Népszövetségben és meg kell maradni a népszöivetségi hűség mellett. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A Népszö­vetség eszméje mellett kell hatalmas közvéle­ményt teremteni egész Európában s ennek a közvéleménynek olyan erősnek kell lenni, hogy 36*

Next

/
Oldalképek
Tartalom