Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-136

246 Az országgyűlés képviselőházának IS bői a szabványos ablakok mellett — ha jól emlékszem, úgy méltóztatott mondani — padolt szobájú és szigetelt lehet ez a ház, mely így a tuberkulózisnak ellenszere. A köztudatba kellene belevinni, hogy ez a ház minden egyes kispolgár számára egy-egy külön szanatórium, s minden módot meg kellene ragadni, hogy szegény népünk hozzájusson. Ha nézem az 1930. évi statisztikát, megállapítom, hogy a lakóházaknak 48'5%-a épült teljesen sárból és vályogból, továbbá 25'3%-a ugyanebből az anyagból tégla és kőlappal, akkor megállapíthatom, hogy az összes magyarországi házak 75%-a vályogból épült. Azt a helytelen álláspontot már elvetették a higiénikusuk, hogy vályogból nem lehet egészséges házat építeni, mert ha ezeknek szilárd alapot adunk és izoláló réteggel -ellátjuk, ezek a házak egészségesek lesznek és teljesen használhatók. Ügy gondolom, hogy az alföldi tüdővésznek és tífusznak ezek az elsőrangú leküzdői. Bátor vagyok megemlíteni még, hogy a belügyminisztérium szociálpolitikájához tartozik az inségmunka, amely nézetem szerint nem a legjobb megoldás. Bár maga a belügymn-iszter úr is mondotta, hogy maii telepítési elgondolásaink és pénzügyi adottságunk mellett nincs más megoldás. Iparosodási politikánkat elhibázták, az ipart Budapestre centralizálták, nem teremtettek decentralizált ipart, s ahelyett, hogy a nagy alföldi .metropolisokban csináltak volna iparfejlesztést, úgyszólván minden a fővárosba került. Miután így a kubikusokat nem lehet foglalkoztatni, szükségesek az ins éginunkák. Ennél a kérdésnél meg kell állapítanom, hogy az inségmunka elgondolásom szerint nem megfelelő azért, mert ez à munkacsak ad hoc adódik és ezek az ad hoc-munkák nem_ olyan befektetések, amelyeknek nyomában újabb exisztenciák teremnének, s amelyek nyomában újabb jó és helyesen elgondolt fejlődés volna lehetséges. Nem helyes az inségmunka szerintem azért sem, mert 80—90—120 fillérig megy a napi keresetük kubikusainknak, akik bőségesek gyermekáldásban és nagyszerűek a munkában. így lélekben sem kapják meg azt a buzdítást, hogy ők teljesen kidolgozzák magukat. Az inségmunka romboló. A kubikusok ahhoz vannak hozzászokva, hogy látástól vakulásig, tehát naponta 14 órát is dolgoznak, de amikor érzik, hogy a munka kényszermunka, S hogy csak arról van szó, hogy a földet az egyik sarkából az útnak a másik sarkára^ teszik, akkor az a munkás érzi és tudja azt és önkéntelenül adódik, hogy nem dolgozik azzal a lélekkel. Menynyivel helyesebb volna tehát igen t. Ház, ha ezeket az inségmunkákat ugyanúgy rendszerbe foglalnák, mint ahogyan a munkásokat kataszterbe kellene állítani. T. Ház! A belügyminiszter úrnak az 1927:V. te. megadja azt a jogot, hogy beleszóljon a községek ügyeibe. Nem volna-e helyes ezt a tiszántúli nagy — hogy úgymondjam — csődtömeget egy népjóléti osztály , hatáskörébe sorolni, amely minden egyes városban megalakulna. Hallottunk az egri normáról, mint igen helyes elgondolást Petro Kálmán t. képviselőtársunktól. Nagyon szaporodik az úgynevezett szegénygyógyszert igénylők száma. Itt van a népegészségügy munkája. Ha hozzávesszük az elaggott, megrokkant munkások számát, ez magában rejti a kolduson kívül az elaggott, megrokkant kubikusok kérdését is. Nem volna-e helyes, egy inség-katasztert, egy munkás-katasztert felállí6. ülése 1936 május 27-én, szerdán. tani és ebben 'biztosítani mindenkinek rendes munkáját? Az inségmunkának legnagyobb hibája, hogy sok vámszedője is van a nyomornak, amellett valósággal kifejlődött már a népünkben az a tendencia, hogy néha nem akar munkát vállalni, mert arra gondol, hogy télen úgyis kap munkát a hatósági, községi inségmunkán. A kubikusokat tehát nem lehet inségmunkával elintézni s kell és szükséges, hegy az a munkáskataszter megadja a módot, hogy a iközség munkáját kínálhasson és ha a munkás visszautasítja, ő maga felelős helyzetéért. Ma mar ott tartunk, hogy sokan arra nősülnek, arra alapítanak családot, hogy a férjnek télen majd inségmunka jár, az asszony pedig ingyen ebédet fog kapni. Nem lehet egészséges ez a megoldás. Ezért az én elgondolásom az, hogy minden község, de legalább minden ímegyei város utasítassék, hogy népjóléti osztályával ezeket a kérdéseket rendszeresen, szakszerűen, a pénzügyi helyzetéhez mérten oldja meg, a kormány támogatásával. T. Ház! Nem alföldi, hanem az egyetemes gyógyszerésztársadalmat érdeklő kérdés az, amelyet még szóba akaróik hozni. Az 1935:111, te. megvalósította az ország egyik legkitűnőbben vezetett és céljában legideálisabb an megfelelő jóléti intézményét, a Gyógyszerészek Országos Jóléti Alapját. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a gyógyszerészi jóléti alap, amely egyéves fennállása alatt nagyon sok koldusbotra jutott, elaggott, elszegényedett gyógyszerészen segített s amelynek élén nagyszerű ember áll s amely egy év alatt félmilliós objektumot szerzett, több ezer esetben értékes segítséget nyújtott, megmutatta, hogy 7%-os költséggel is lehet karitatív intézményt fenntartani, helyesen s célnak [megfelelően. Ezért kérem a belügyiminiszter urat, tegye lehetőivé ennek^az intézménynek további fejlődését. A továbbfejlesztést úgy képzelem el, hogy a belügyminiszter úr terjessze ki ezeket a négy filler es kényszerhozzájárulásokat a gyárakra is. Eddig ugyanis csak a gyógyszerész fizette a hozzájárulást és éppen azok a gyárak, laimelyek elvették a munkaalkalmakat, amelyek annyi gyógyszerészsegédet tettek nélkülözhetőkké, úgyhogy a gyógyszerész nem tudta, őket tartani, s amely gépnek kegyetlen karja volt, megölte a gyógyszerész munkáját, ma nem fizetik az -illetéket. Már pedig helyes volna, hogy a gyógyszerspecialitások után 4 filléres illetéket szedjenek s ezekkel a hozzájárulásokkal emelkednék az alap vagyona 3--400.000 pengővel évenként. Azt hiszem néhány évi ilyen munka .után olyan intézmény lenne a gyógyszerész jóléti alapból, amely példakép fog állni más társadalmi rendnek is. A zöldkereszt-mozgalomról röviden anynyit, hogy Johann Béla elgondolása és kivitele szerint elsőrangú intézmény, s mivel a feladat a pedagógia keretébe tartozik, egy propozieiót tennék. Pontos számítás szerint azt látjuk, hogy a tanítónők , létszáma Magyarországon óriási módon szaporodik minden évben. Bár a szükséglet évenként átlagban női tanerőkben óriási többletet produkál, 150—200 főre tehető, 1932-től 1935-ig több mint 1300 tanítónő került ki a képzőkből évenként. Így a legutóbbi években, 1934-ben 1312, 1935-ben pedig 1344 tanítónő végzett sikeresen. Tisztelettel arra kérem a miniszter urat, hogy ezeket a tanítónőket elsősorban alkal-