Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-135

194 Az országgyűlés képviselőházának 135. ülése 1936 május 26-án, kedden. 400 járulékhét megszerzése szükséges. Ez; a 400 járulékhét ez év őszén^ lejár, tehát ia 65 éves életkort elérők most már minden külön orvosi vizsgálat nélkül is tisztán a korhatár és a négyszázheti befizetés alapján az öregségi járadékra jogosultak. Mennyit fog ez kitenni? 22—25, a legjobb esetben a Mabi.-nál 30 pengőt, az ipari munkásságnál, sajnos, lényegesen kevesebbet. Én felvetem azt a gondolatot, hogy amennyiben ta Mabi. és az Oti. részéről adandó ezeket a járadékokat a munkaadók és a kormányhatalom havi 70—80 pengőre egészítenék ki, kötelező erővel gondoskodni lehetne arról, hogy a munkafolyamatból jónéhányezer idős, 65 évnél idősebb ember végleg kivonassék, eltávolíttassék, intézményesen gondoskodni lehetne arról, hogy ugyanennyi fiatalember a munkafolyamatba beállíttassék, tehát gyakorlati, produktív és hasznos megoldást lehetne teremteni az öregek ellátásával komplikált ifjúsági elhelyezés számára. En igen komoly nyomatékkal kérem a miniszter urat, mint ahogyan kértem hivatali elődeit is, — sajnos, eredménytelenül — hogy ezzel a kérdéssel most, 'az öregségi járadékok esedékessé válásának időpontjában, a legkomolyabban foglalkozni szíveskedjenek. Igen t. Ház! Bizonyos új befektetések kényszere is állott elő az Országos Társadalombiztosító Intézet és a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete számára. Ezekre fokozott mértékben áll az, amitaz appropriáció snélkül megszavazott pótköltségvetésre nézve elmondottam, mert, igen t. uraim, mi nem ismerhetjük és nem fogadhatjuk el azt .a tételt, hogy a gazdaadósságokról szóló kötvények átvételének kényszere a Mabi.-t és az Oti.-t terheli. Semmiesetre sem terhelheti őket ez olyan mértékben mint ahogyan itt történik. Mi nem lehetünk áldozatai annak, hogy a bankok bizonyos előzetes tárgyalások során a saját részükre átveendő kontingenst leszorították, az Oti. és Mabi. részéről átveendő kontingenst pedig felemelték. Nem lehetünk áldozatai annak sem, hogy egyéb tehetős rétegek a gazdaadósságkötvények átvételéből lehetőleg kivonták magukat, úgyhogy ebben a tekintetben, minthogy >a múlt év december 2-án folytatott megbeszélések ellenére ezek a papírok voltaképpen még ma sincsenek kötvényesítve, az átvételre vonatkozó (felhívás nem történt meg, én azt hiszem, technikailag sem lehet akadálya annak, hogy az eredetileg preliminált 20 milliós keret az Oti. és a Mabi. részére lényegesen csökkentessék. Az állami pénztárjegyeket illetően is azt kell mondanom, hogy nem lehet rendszeresíteni azt, hogy minden költségvetési év vége felé az előálló pénztári hiányokon a kormányzat úgy igyekszik segíteni, hogy az Oti. és a Mabi. tartalékait veszi igénybe. Minél több és minél nagyobb összegű az ilymódon összegyűlő pénztárjegy az intézetek trezorjában, annál nagyobb és annál súlyosabb aggodalmakat kell ebben az irányban táplálnunk. Az utóbbi időben új beruházások (kényszere is állt elő', még pedig a fürdőügy fejlesztésével kapcsolatos szálló építésekkel összefüggésbem. Tisztelt uraim, én tagja vagyok ainnak a bizottságnak, amely minisztcrközi bizottság és önkormányzati bizottság kombinációjaként ezeknek a kérelmeknek elbírálásával foglalkozik. Itt hangsúlyozottan ismételnem kell: hihetetlen, mennyi fantasztikus, mennyi megalapozatlan, mennyi egészen a levegőben lógó, ködös elgondolás kerül a bizottság elé, amelynek alig lehet egyéb dolga, mint az, .hogy folyton rostál és rostál. De ha már ki is irositálja a 90, vagy 100 kérvényezőből iazt a 15-Öt, vagy 20-at, ahol félig-meddig még lát biztonságot, hát kérdezem: miért a társadalombiztosító intézetekkel kívánnak vállaltatni olyan kockázatokat, amelyeknek vállialására a magántőke nem hajlandó? Az Oti. és a Maibi. 4—5, vagy 8 év múlva, ha valami szálloda, vagy fürdőépület csődöt mond és összeomlik, nem ülhet be szállodásuak, fürdősnek, viagy — ahogyan ma délelőtt Peyer barátom mondotta — játékkaszinó és bakkarát-intézménynek. Ezek a t'ársadalomjbiztosítás gondolatköréitől olyan messze eső dolgok, hogy én rendkívül sajnálom, hotgy minden ellenállásunk és minden aggályunk ellenére is ta pénzügyi kormányzat ragaszkodik ehhez az. elgondoláshoz. Itt van egy másik új beruházás, a közületi kölcsönök kérdése. Megállapítom, — amint a december 2-iki ankéten is megáJlapítottam — hogy a közületeknek szociális és közegészségügyi szempontból fontos és indokolt szükségleteire valóban kell és helyes társadalombiztosítási tőketartalékokat folyósítani. Ittt azonban előtérbe nyomul a biztonság és a visszafizetés kérdése. Mindenesetre konstatálom azit, — némi belső iróniával a magángazdasági elvek tisztelt hirdetői felé — hogy 1931 óta most először van alkalom arra, hogy belső tőkeképződésből kifolyólag amortizációs kölcsönök, huszonötesztendős törlesztéses kölcsönök: folyósíttassanak és ezeket inem a nagytőke, nem a finánckap italizmus, hanem a társadalombiztosító intézetek folyósítsák. Elvileg tehát nem is vagyok ellene ennek a 4.4 millió pengős keretben igényelt közületi beruházásnak, de arra kell kérnem a miniszter urat, hogy itt az ügyek elbírálásánál a különböző politikai kortéziia és egyéb szempontokkal szemben, a ibonitásnak, a tényleges szükségletnek és a visszafizetésre való képességnek és készségnek a primátusát ne tévessze szem elől. A Mabi.-nak ezeken a kihelyezéseken vesztenie nem szabad és bár halljuk, hogy gondoskodás történt arról, hogy a közületek háztartásában ezeknek a kölcsönöknek a fedezete, törlesztési részlete beállíttatik, de utalva arra, amit a 4 millióval kapcsolatban már mindketten megállapítottunk, kérdeznem kell: vájjon meddig, vájjon mikor jut más pénzügyi, vagy más belügyi kormányzatnak az eszébe, hogy most az illető közület rossz helyzetére való tekintettel egyszerűen mellőzi a törlesztési részlet beállítását és akkor az Oti. és a Mabi. nyugdíjasai, öregjei, rokkantjai, özvegyei és árvái fussanak vájjon a pénzük után? Ezek és ehhez hasonló aggályok sorra merülnek fel azokkal a befektetésekkel kapcsolatban, amelyek a társadalombiztosítási tőkékkel összefüggően itt vannak. Nekünk az a véleményünk, hogy disztingválni kellene a szociális tőkék és a hasznothajtó, a profitra rendeltetett tőkék között. Ha szükség van beruházásokra, akkor tessék ezeket a pénzeket előteremteni azokból az értéktöbbletekből, amelyeket a munka a hosszú esztendők során kitermelt. Ha önként nem adják oda azok, akik ennek a tőkének a birtokosai, akkor tessék munkakölcsön, kényszerkölcsön formájában, vagy egyéb formában a szükségletek előteremtéséről gondoskodni. A szociális rendeltetésű tőkék azonban maradjanak meg azoknak a birtokában és azoknak a