Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

Az országgyűlés képviselőházának 132. ülése 1936 május 19-én, kedden. 13 egy községben, mondjuk akármelyik községben, a lakosság földje ugyanazon község határán kívül a környező három-négy községre is kiterjed. Most az egyházi adóztatásnál az a helyzet, hogy például Dány község lakossága, amely lakosságnak földje Tápiósüly, Valko, Váeszentlászló, Zsámbék és Kóka község hatarában van, öt más községben fizet egyházi es iskolai adót. Ezért soha semmiféle ellenszolgáltatást nem kap. A község határában van ugyan egy kis darab földje, de a gyereke* nem aJbba a községbe járnak iskolába, a felnőtted nem oda járnak templomba. Szinte elképzelhetetlen, hogy amikor fenntartja egy község saját iskoláját, saját egy; házát, ugyanakkor hozzájáruljon a környező 5—6 község iskolájának, plébániájának fenntartásához is. E tekintetben igen súlyos anomáliák vannak. Nem csak az én, kerületemről beszélek, tudom, hogy más vidéken is igen éles ellentétek vannak ezek miatt az állapotok miatt az egyes községek és egyes vallásfelekezetek között. Nem akarom létalapjukban megtámadni ezeket az egyházakat, iskolákat, amelyek rá vannak utalva, hogy a szomszédos községekből is kapjanak támogatást, adóhozzájárulást, de mégis segíteni kell ezen a helyzeten. Képtelenség az, hogy .az egyik község megússza, mondjuk fejenként évi 8—10 pengő egyházi adóval, ugyanakkor a szomszéd községben is ki kelljen fizetni ennek három-négyszeresét azért, mert e község lakosainak néhány hold földjük van annak a másik községnek a határában is. Száz és száz ilyen eset van. Ezeket^ az anomáliákat én azért ismerem, mert állandóan érintkezem a falusi emberekkel, akik hozzám jönnek kis panaszaikkal. Csak azért hoztam fel ezt az egy példát, mert ezzel akarom indokolni azt a kérésemet, hogy a mélyen t. kultuszkormány valóban tegye megfontolás tárgyává azt, hogy az egyházi adó kérdésében az egyes hitfelekezetek vezetőinek közreműködésével megegyezéses alapon teremtsen rendet. Beszélnem kell még a görögkeleti egyházról is. Én római katolikus vagyok, a görögkeleti egyházat, amelynek különben is csak 30 —40 ezer híve van, nem tartom az állami életiben olyan jelentősnek hogy külön ezért felkellene szólalnom. Az utóbbi időben, körülbelül egy éve, állandóan hallunk valami szentesi önpüspökről. Nem tudom, hogyan áll ez az egész dolog, nem is akarom most megtárgyalni, csak szeretném, ha az ilyen esetek nem tárgy altatnának sem a sajtóban, sem a hatóságok előtt, hogy ne diszkreditálják ezzel a vallást az egyszerű lakosság előtt. (Helyeslés.) Hetenként jelennek meg híradások arról, hogy elítélték az önpüspököt címbitorlásért, ezért meg azért. Nem akarom kutatni, jogosan, igazságosan-e vagy sem. Valahogyan oda kellene hatni, hogy rendezzék ennek a görögkeleti egyháznak az ügyét, el kellene dönteni, hogy van-e az egyháznak püspöke, vagy nincs, hogy önpüspök-e az illető, vagy sem. (Dinnyés Lajos: Ön- és közveszélyes püspök!) Ahogy én a görögkeleti egyházról tudom, minden állam területén belül nemzeti egyházak alakulnak. Ha tehát Magyarországon van görögkeleti egyház, akkor annak magyar nemzeti görögkeleti egyháznak is kell lenni, bár mondom, nem jelentős az egész dolog. Megnéztem a számadatokat, összesen 40.000 hívője van ennek az egyháznak. Ebből a 40.000-ből 20.000 vagy 18.000 magyar ajkú. Ez is indokolja tehát azt, hogy itt valóban magyar* nemzeti görögkeleti egyház legyen, hogy ne tartozzék a magyarországi görögkeleti egyház sem a román, sem a szerb egyházhoz, amely szintén román nemzeti, vagy szerb nemzeti egyház. Mindenesetre arra kérem a kultuszkormányt, méltóztassék kivenni a közéletből a szentesi önpüspökség ügyét, amely a lakosságra nagyon rossz hatással van. A lakosság nem tudja, hogy csak 30—40 ezer görögkeleti van, a lakosság csak egy püspököt lát, akiben egy igen nagy funkcionáriust érez és az ő vallási érzését látja megszégyenítve azzal, hogy a püspökökről úgy beszélnek, hogy valaki kinevezi magát püspöknek és még rendőrbíróság előtt is elítélik címbitorlás miatt. T

% Képviselőház! A népoktatás kérdésétről, a tanítóknak egy-két ügyéről leszek bátor említést tenni. Az egyik a következő. Van egy rendelet, amely szerint csak azok a tanítók választhatók meg az egyes önkormányzatok által, akik legalább jó eredménnyel végeztek és bizonyos számú évvel ezelőtt végeztek. Ennek folytán ciZ. ici helyzet áll elő, hogy bizonyos körülmények között a tanítói állásoknak betöltése a- községek és egyházak részétről nehézségekbe ütközik. Nem látom az indokát annak, hogy miért ne lehessen .megválasztani tanítónak egy olyan tanítót, aki elégséges eredménynyel végzett, mert hiszen azt mindnyájan tudjuk, hogy nem mindig a bizonyítvány adja és teszi az embert, hanem, ha a,z rátermett és arravaló ember, éppen úgy uieg fog felelni tanítónak elégséges bizonyítvánnyal is, mint ahogyan megfelel jeles bizonyítvánnyal. Ma pedig az a helyzet, hogy ha ilyen rosszabb bizonyít ványú tanítót választanak meg, akkor az államsegélyt attól a községtől, egyháztól elvonják, ami viszont megbénítja az iskolának fenntartását, tehát akaratlanul is kényszerítve vannak az illető Önkormányzatok ehhez a, rendelethez alkalmazkodni. Ugyanez a helyzet az úgynevezett fiatal tanítóiknak megválasztásánál is. Koncedálom, hogy annak, aki kéthárom esztendővel előbb végzett, előbb van joga arra, hogy megválaszthassák valahol tanítónak, de viszont méltóztassék figyelembe venni a falu szempontját is, hogy az emberek lehetőleg igyekeznek saját helyi embereiket megválasztani tanítónak és ott elhelyezni., Az is érdek, hogy aki kinőtt abból a paraszti sorból és tanító lett, ott helyezkedjék el és legyen a község vezetője. Ismervén mindenkit, ő tudja azt a, falut helyes mértékben irányítani. Tehát mind a két szempont egyformán fontos. Az is, hogy akik előbb végeztek, álláshoz jussanak, de az is fontos, hogy aki az illető faluból nőtt ki, ott abban a faluban kapjon annak vezetésére lehetőséget. Nagyon kérem a kultuszkojLmányt, hogy ezt a rendelkezést, ha nem is törli általánosságban, de legalább enyhítse és tegye lehetővé, hogy a gyengébb eredménnyel végzett tanítókat és az újabban végzett fiatal tanítókat is meg lehessen választani és ezért a községek az államisegélyt el ne veszítsék. A tanítói kérdéssel kapcsolatban meg kell emlékeznem arról, hogy akiknek a terményjárandósága át volt értékelve, az'hátrányos helyzetbe kerül, mert mai javadalmazásuk már nem f felel meg az akkorinak. Ideje volna, hogy az évek elteltével ezt az átértékelést módosítsuk és a tanítók járandósága ebben a tekintetben teljesen igazságosan legyen megállapítva. A szakoktatás kérdésénél hosszasabban kel-