Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-134

136 Az országgyűlés képviselőházának hadsereget. Mi az a 97,630.000 pengő, összehasonlítva a szomszédállamok hasonlócélú kiadásaival? Ez kizárólag csak a személyi és dologi kiadások fedezetére szolgál. Nem látok sehol a költségvetésben felszerelésre és hadseregfejlesztésre összegeket beállítva. Nagy aggodalmat kelt bennem az, hogy ezirányban nálunk nagyon kevés történik. Igaz, hogy Trianon ettől eltilt bennünket. De betartsuk a hűséget a végpusztulásig, úgy, mint a világháborúban, legyünk a végpusztulásig hűségesek! Gondoljunk Önlétünkre és érdekeinkre és ezeket tartsuk mindenekelőtt szem előtt! A hadirokkantak sorsát mi éppen úgy szívünkön viseljük, mint az ellenzék, csak a lehetőség felismerése és a felelősségérzet korlátoz minket. En magam is hadirokkant vagyok, egyik szememet kilőtték. Csekély öszszegű járadékot kapok, 32 pengőt. Egy felsőházi tag megkérdezte tőlem : mennyit kapsz ezért? Mondom, hogy mennyit, erre ezt válaszolja: én ezért az összegért nem lövetném ki a szememet. Azt feleltem neki: én sem azért az összegért lövettem ki, hanem a haza és a becsület érdekében. (Éljenzés és taps a jobboldalon. — Dulin Jenő: Pénzért senki sem lövetné ki, az biztos!) A magáét kilőném. (Elénk derültség. — Dulin Jenő: Haragszik rám?) A ha,dikárosultak között a hadiözvegyek sorsát viselem legjobban a szívemen, mert azoknak a járadéka — öt és tíz pengő — rendkívül csekély. Amennyiben lehetséges, és az anyagi viszonyok megengedik, kérem, méltóztassék a jövő évi költségvetésbe nagyobb öszszegeket beállítani, hogy ezek járadékait emelhessük. Az utolsó pont, amelyet felemlíteni óhajtanék, ^ katonai nevelőintézetünk, a Lüdovika Akadémia, amely 1808-ban I. Ferenc magyar király harmadik felesége által adományozott tiszteletdíjjal alapíttatott. Hosszú ideig vajúdott, míg végre 1872-ben véigleg megkezdhette működését^ a tisztutánpótlás ellátását. A felvételi pályázatoknál 'minden évben igen nagyszámú érettségizett fiatalember törekszik a katonai pályára. 1903-ban, úgy emlékszem, itt a Házban egy híres honvédelmi minisztert, boldogult báró Fehérváryt a képviselők többször meginterüellálták, hogy a hadseregben miért nincs a magyar elem képviselve. Rövid volt a válasz: Tehetek én róla, ha a magyar ifjúság nem akar katonáskodni? En magyar ezredben szolgáltam; 80 tiszt közül talán 25-en voltunk magyarok, a többi pedig mind német, horvát, cseh és egyéb nemzetiségű volt. Jogos volt tehát ez a követelés, de sajnos, az akkori törvényhozó testület nem tudta érvényesíteni akaratát. Pedig az reánk, magyar tisztekre nagyon előnyös lett volna. Akkor azután utasításokat adtak az iskolaigazgatóknak, hogy a tanulókat neszeljék rá, hogy katonának menjenek, és a szülőket is felszólították, hogy adják gyermekeiket katonai pályára, de mindez 'hiába, való volt, eredmény nem volt. Akkor úgy kellett lasszóval fogni a fiatalságot, hogy a katonai pályára menjen. Igaz, nehéz volt a helyzet, mer maga a szükséges nyelvtudás is nagy fáradtságot és áldozatot követelt meg. S most mit látunk? Most ennek a megfordított ját látjuk: 80 kiírt helyre 600-an pályáznak. (Dulin Jenő: Mindenhol úgy van!) Ilyen körülmények között igazságosan elbírálni, hogy ki jusson ehhez a kedvezményhez, száz százalékig tökéletesen nem lehet. (Br. Berg Miksa: A legkiválóbbak!) 13A. ülése 1936 május 25-en, hétfőn. Rettentően nehéz dolog ez. Mégis, e nehézség ellenére egy tiszteletteljes kérésem van az igen t. honvédelmi miniszter úr helyetteséhez. A- katonai nevelőintézeteket már békeidőben azért állították fel, hogy a tisztek — huszártisztek Galíciában, Ausztriában, gyalogsági tisztek lent Bosznia-Hercegovinában — gyermekeiket ezekben a,z intézetekben helyezhessék el. Más hivatalnok számára ott helybeu van intézet, az kitaníttathatja a fiát ott helyben is, de íz £i tiszt, aki 'mint cigány vándorolt. erre nem volt képes és nem is volt annyi fizetése, hogy fiát valami internátusba adja. Mert az 50 forintos fizetésű hadnagy vagy főhadnagy nem tudta fiát külön intézetbe adni. Ezért állították fel annak idején ezeket az intézeteket a tiszti gyermekek felvételére. Most sajnos azt tapasztalom választókerületemben is, hogy hosszú harctéri szolgálattal bíró és szépen kitüntetett tisztek gyermekei elestek a felvételtől. Háborúban szolgált, szépen kitüntetett rokkant főhadnagy — még hozzá rokkant! — szintén be akarta adni a fiát s ez szintén elesett a felvételtől. (Br. Berg Miksa: Talán nem volt jó a bizonyítványa?! —• Malasits Géza: Nem volt elég protekciója!) Nem, kérem, a tülekedés miatt. Békeidőben a törzsaltisztek gyermekeinek is, a prófosz, a foglár, meg mindenki más .gyermekének jogában állt katonai intézetbe belépni állami költségen s közülök, uraim, nagyon nagy tehetségű, magasrangú hadvezérek is lettek; névszerint is felsorolhatnám őket. A középkorban, amikor zsoldos hadseregek voltak, csak a kiváltságosak voltak tisztek s azoknak tulajdonképpen minden rendfokozatot vásárolniuk kellett, de amikor a néphadseregek keletkeztek, akkor mindenkinek joga volt ebben a néphadseregben elérni azt, amit óhajtott. A honvédelmi miniszter úr eddig nagyon helyesen kezelte ezt a kérdést, nem zárta el a kisgazdák gyermekeit sem a katonatiszti pályától, felveszik őket ma is, egy párat magam is ismerek, de ez már békeidőben is meg volt, hiszen a törzsaltisztek gyermekeinek is jutott bizonyos számú hely, akik szintén hasonló kategóriába tartoznak. Kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy a felhozott panaszokat orvosolja. A gazda is, a jogász is, az orvos is azt szeretné, hogy a fia kövesse őt, ugyanúgy az ezredes, a katonatiszt is azt szeretné, hogy a fia kövesse őt hivatásában, ő is büszke rá, ha a fia is katona lesz. A háború utáni időkben felelős állásban szerepeltem és el tudtam bírálni az egyes honvédelmi miniszter urak működését. Őszintén mondhatom, hogy két kiváló egyén volt köztük, akiknek működését a hadsereg hathatósan érezte, de különösen Gömbös Gyula lendítette fel a nemzeti hadsereget olyan fokra, hogy az elsők közé sorolható. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Még csak egy jelentést akarok egy angol képviselőtől idézni, amelyben azt mondja, hogy a magyar nemzeti hadsereg minden tekintetben kiváló, fegyelme félelmetes. Ez volt a jelentése a saját kormányához. Elnök: Fegyelmünk értelmében kérem a képviselő urat, méltóztassék a házszabályokhoz alkalmazkodni és befejezni beszédét. (Elénk derültség.) vitéz Kő József: Miután ezeket a gyönyörű szép eredményeket látom a honvédségnél, különösen amióta Gömbös Gyula a hon-