Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-134

Í28 Az országgyűlés képviselőházának képviselő úr, ön is meggyőződik, amint én meggyőződtem, arról, hogy ezek után minden munkás, aki a legcsekélyebb kollizióba kerül egy tiszttel, vogelfrei. Ilyen állapotot jogál­lamban tűrni nem lehet és én figyelmeztetem az illetékes köröket arra, hogy éppen a had­sereg érdekében volna szükség ennek a tör­vénykönyvnek módosítása és az ilyen esetekre vonatkozó szakaszoknak szigorítása, mert ameddig nem fognak elrettentő példát szol­gáltatni, addig ezek az esetek mindig ismét­lődni fognak és mind szélesebb és szélesebb szakadékot támasztanak a polgárság és a hadsereg között, (vitéz Szalay László: Nagy tévedési) Rátérve magára a minisztériumra, elöl­járóban meg kell állapítanom, hogy a mi­nisztérium adminisztratív működése teljesen kifogástalan. Gyorsan és, mondhatnám, büro­kratikus alapossággal intézik az ügyeket. De meg kell mondanom azt is, hogy a szellem, amely a minisztériumot áthatja és amely — az én felfogásom szerint ;— felülről árad le­felé, különösen a legénységgel szemben rette­netesen szűkmarkú. Egy pár esetet leszek bá­tor előhozni állításom igazolására. Óhatatlan, hogy szolgálat közben egyes ka­tonákat baleset ne érjen. Ezeknél a balesetek­nél meg kellene vizsgálni a körülményeket és a balesetet szenvedettet kárpótolni r kellene, ha a baleset következtében keresetképtelenné és így munkanélkülivé válik. (Egy hang jobb­felöl: Kárpótolják!) Hogyan történnek azon­ban ezek a dolgokl Elmondok néhány példát. Kalóczkay Ferenc, szegény béresgazda fia, 1934 október 1-én bevonult Miskolcra a VII. híradóosztály első századához. Ugyan­azon év december 13-án a század távbeszélő­vonalat létesített, Siska István tizedes pa­rancsára — tehát nem saját passziójából, hanem parancsra — Kalóczkay felmászott egy fára és ott vezetéket kötött ki. A faág azon­ban, amelyen állt, a teher alatt leszakadt, mert fagyos volt és merev. Kalóczkay, ha­nyattesve, jobb felsőkarját 35 centiméter hosz­szúságban szilánkokra f törte. Simonyi Fe­renc és Szőke István híradó-katonák beszállí­tották a kórházba, ahol harmadnapra meg­operálták. A baj megtörténte után számfelet­tinek írták ki, a zsoldilletéket megvonták tőle. 1935 február 28-ig Miskolcon kezelték, onnan felutalták Budapestre a IX. számú helyőrségi kórházba, ott ugyancsak megoperálták. Feb­ruár 29-től szeptember 20-ig kezelés alatt ál­lott, majd. áthelyezték a VIII. számú helyőr­ségi kórházba és újból megoperálták. Az ered­mény az, hogy összetört karja nem javult, most is béna és 1935 november 20-a óta, ami­óta a kórházból kiutalták, édesapjának, egy szegény béresgazdának a nyakán él. Minden utánjárás, hogy ennek az embernek az ügyét valahogyan elintézzék, teljesen meddő volt. Valahogyan a bürokrácia útvesztőjében ke­ringenek az ilyen dolgok, A másik eset — ilyen eseteket tudnék tu­catszámra idehozni, de csak kettőt említek — Pálfy Ernő tüzér, akinek oktatás közben bal­karját egy felrobbant töltény szétroncsolta, teljesen munkaképtelen lett. A baleset körül­belül. 10 év előtt történt, de mind a mai napig egyetlenegy fillér támogatást, egyet­lenegy fillér kártérítést ez az ember nem ka­pott, (vitéz Szalay László: Lehetetlen!) Mon­dom, tudnék még több ilyen esetet felsorolni. Lehetetlen, hogy a szolgálat közben, legfőkép 13h. ülése 1936 május 25-én, hétfőn. parancsteljesítés közben történt ilyen szeren­csétlenségeknél a szerencsétlenül járt ki legyen téve a teljes nyomorúságnak és ínségnek. Továbbmegyek. Nagyon gyakran előfordul. hogy betoborzott emberek olyan korban vonul­nak be, amikor már családjuk van. Törvényes rendelkezések vannak arra, hogy családi se­gélyt kapjon az illető. Van sok olyan, aki­nek egy, két, sőt három gyermeke van. En még nem találkoztam olyannal, aki elmondta volna, hogy családi segélyt kapott. Hogy ennek mi az oka, azt nem tudom. (Farkas Elemér előadó: Kapják, kérem!) Nem akarom a minisztériumot megvádolni, de az kétségte­len, hogy rengeteg ilyen ember van, aki egyetlen fillér családi segélyt nem kapott. (Farkas Elemér előadó: Kapják!) Kérem, elő­adó úr, én utána fogok nyomozni és majd le­szek bátor adatokat szolgáltatni önnek, hogy hányan vannak olyanok, akik nem kaptak se­gélyt. Akik kaptak, azok természetesen nem jelentkeznek, akik azonban nem kapnak se­gélyt, azok jelentkeznek és mi tudnánk egy jó tucatnyit idehozni azok közül, akik nem kap­tak egy fillér segélyt sem. A betoborzott legénység közül, főleg pedig az altisztek közül azokat, akik már hosszabb idő óta szolgálnak, takarékossági okokból lét­számfelesleg címén további rendelkezésig sza­badságolják. Ha, ezeket még egy-két évig hagy­ták volna szolgálni, amíg a szolgálati idejük letelt volna, akkor végkielégítés járt volna ne­kik; hogy azonban a hadügyi kormány 'megta­karítsa a végkielégítést, ezeket az embereket idŐ^ előtt elbocsátotta, szabadságolta,, amiáltal ezeik egy rövid idei zsold felvétele után, telje­sen kiesnek a hadügyi kormány kezéből. Kap­nak egy írást, amely arról szól, hogy a felvé­telnél minden közhivatalban előnyben részesí­terídők, de miután minden álláshoz, még a leg­csekélyebb fizetéssel járó altiszti álláshoz is egészen magas helyről jövő protekció kell, ezek az emberek ilyen protekcióval nem bírván, hó­napokig tengenek-lengenek, amíg valahol el tudnak helyezkedni. Ha valaki önként vállal katonai^ szolgála­tot és ^'becsülettel, tisztességgel szolgál, akkor hagyják kiszolgálni az idejét, amikor pedig ki­szolgálta az idejét, adják meg neki azt, ami neki végkielégítés címén jár, hogy keressen magának a, polgári életben elhelyezkedést, azonban hat és fél évi, hét évi, nyolc évi kifo­gástalan szolgálat után egyszerűen szabadsá­golni, egyszerűen szélnek engedni az embere' ket, ez én szerintem nem humánus eljárás. Találtam olyan esetet is, hogy éveket szol­gált valaki és amikor szabadságolták, akkor megállapították róla, hogy nem magyar állam­polgár. Engedelmet kérek, ha hat évig szol­gált az illető, és hat .évig nem tűnt fel senki­nek, hogy nem magyar állampolgár, de ami­kor a hat évet leszolgálta, — hogy ne kelljen neki végkielégítést adni — kiderítették róla. hogy nem magyar állampolgár és egyszerűen szélnek eresztik. Ilyen módon nem lehet a had­sereget a tömegekkel megkedveltetni., nem is beszélve arról, hogy hiszen a tömegek szem­pontjából vagy az urak szempontjából — ahogy vesszük — ez talán ma nem fontos, de semmi ­esetre sem humánus eljárás és az ország néipe, amely megszavazza, a hadügyi kiadásokat. amely sohasem tagadta meg a honvédelmi tárca követeléseit, joggal elvárja, hogy ami jogos és ami a törvény alapján valakinek jár, azt az utolsó fillérig fizessék ki neki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom