Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-134

116 Az országgyűlés képviselőházának 18U. ülése 1936 május 25-én, hêtfôn. sét kérjem az igen t. kormánytól és itt elsősorban a repülés ügyének fejlesztésére kell a figyelmet felhívnom. Nagyon jól tudom, hogy a katonai repülés a trianoni békeszerződés értelmében Magyarországon, sajnos, még ma is tilos és távol áll tőlem olyasvalamit kérni a kormánytól, amely a fennálló, sajnos, igazságtalanul fennálló és minél előbb kiküszöbölendő, de ma még érvényben lévő tilalmakba ütközik. A polgári repülés, a kereskedelmi repülés fejlesztése, sokkal lényegesebb és messzebbmenő fejlesztése, mintsem az ma biztosítva van, a magyar honvédelemnek is elsőrendű érdeke. Mert én a lényeget nem abban látom, hogy mennyi repülőgépünk van, hanem abban, hogy mennyi kiképzett repülő van ebben az országban. A repülést tanulni igenis lehet és szabad, sőt szerintem ez kötelessége volna a mai magyar fiatalságnak, mert ebben a vonatkozásban még sajnos nagyon vissza vagyunk maradva. Történtek komoly, eredményes lépések, de^ összehasonlítva ezeket csak a szomszéd népeknél lévő állapotokkal olyan súlyos elmaradottságot kell konstatálnom, amelynek javítása, orvoslása tekintetében még a trianoni tiltó rendelkezések keretén belül is többet lehet és többet kell cselekednünk, mint amennyit eddig tettünk. Csak azokra a hallatlan eredményekre akarok utalni, amelyeket az olasz repülés a log utóbbi háború alkalmával elért, azokra a tapasztalatokra, amelyek az olasz háború folyamán adódtak és mindenek fölé emelik a védelem, de a támadás tekintetében is a repülés fontosságát; mert meggyőződésem szerint a jövő háborúját repülőkkel fogják elsősorban eldönteni, a repülésbeli fölény fogja eldönteni a jövő háború sorsát. A mi elmaradottságunk ebben a tekintetben egyenesen katasztrófával fenyeget, s éppen ezért lényeges változtatást és fejlesztést kell kérnem, a kormánytól, A nemzet védképessége szempontjából vannak más kérdések is, amelyeket úgyszólván évről-évre fel szoktam hozni, amelyek közvetlenül nem katonai kérdések, de a riemzet erkölcs^ ellenálló erejének és teljesítőképességének figyelembevétele szempontjából kardinális fontosságúak. Ez abból áll, hogy az elmúlt háború károsultjait és harcosait sokkal különb elbánásban kellene részesíteni. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Nem akarom az egyes detail-dolgokat érinteni, de az a kívánság, amely itt a múltkor is elhangzott Czirják t. képviselőtársam részéről, hogy amikor a hadirokkantak létszáma a természetes apadás folytán állandóan csökken, a járulékokból a hadirokkantak díjainak emelésére kellene fordítani azokat ( az összegeket, amelyek a létszám csökkenéséből állanak elő, valóban nem túlzott követelés. Ez valóban olyan követelés, ^amely tökéletesen számol az ország teljesítőképességével, mert azzal az összeggel, amelyet a nemzet egyszer erre a célra, a legnagyobb áldozatot hozott fiainak érdekében megajánlott, ezzel a pénzzel nem szabad spórolni, ezt nem sabad megtakarítani, ezt a pénzt nem lehet semmiféle más célra költeni. Ezt a pénzt kapják meg a rokkantak egyre magasabb járulékok formájában, míg az Úristen őket élni engedi. Igen t. Ház! Ebben a tekintetben a hadirokkantak számos konkrét és inkább jóindulatot, mint pénzt igénylő kéréseinek orvoslása tekintetében Czirják Antal igen t. képviselőtársam, aki ennek az ügynek a mi pártunkban referense és legalaposabb ismerője, fog majd behatóbban beszélni és javaslatokat tenni. En magam csak fel akarom az igen t. Ház figyelmét erre a kérdésre hívni, mert az egyik elmúlt ülésen bizony meglehetősen mostoha bánásmódban és nagyon kellemetlen válaszban részesült ez a javaslat, amelyet ismétlem, én egy nagyon moderált és elfogadható indítványnak tartok. Igen t. Ház! Nekem utalnom kell arra is, hogy a hadikölcsönkárosultak koldusok módjára való kezelése, az állandó instanciázás, a folytonos felülvizsgálat, tűrhetetlen. Meg akarom, azt mondhatnám, köszönni, hogy a belügyminisztérium illetékes osztálya rendkívül humánusan és korrektül jár el ezekben az ügyekben, (Igaz! Ügy van!) de a rendszer hibás, amely azokat, akik a nemzet oltárára sokszor egész vagyonukat letették és ebben tönkrementek, ma koldulásnak, terhes, mindenféle igazoláson, tömérdek tortúrán, bizonytalanságon átvezető, évről-évre megújuló molesztálásnak és vexálásnak teszi ki. Nem. a spekulánsokról beszélek, hanem azokról az ősjegyzőkről, akik a mai napig megtartották hadikölcsöneiket és ezen tönkrementek. En nem a tőzsdei árfolyamokat akarom feljebb hajtani, hanem igenis azoknak az ősjegyzőknek számára, akik a mai napig kezükben tartják ezeket a kötvényeket és vagyonukat ezen elvesztették, egy bizonyos méltányos kulcsot, egy bizonyos százalékos megállapodást kérek,^ hogy ezeknek számára automatikusan biztosítsuk a hadikölcsöneik után járó azt a minimális jövedelmet, amelyhez joguk van. A kapitalizmusnak legerkölcsösebb formája ugyanis az a kapitális, amelyet háború idején helyeztek a nemzet oltárára az ország védelme érdekében. Sokszor hallunk itt a kapitalizmus védelmében nagyon tetszetős jelszavakat és frázisokat elhangzani, de méltóztassanak elhinni, nincs antikapitalistább felfogás, nincs súlyosabb támadás a [kapitalizmus ellen, nincs az a marxi doktrína és az a lenini politika, amely a kapitalizmusnak jobban ártana, mint a hadikölcsöntulajdonosok jogos igényeinek semmibevétele. Itt a honvédelmi tárcánál hozom fel ezt a kérdést, mert a nemzet védképessé tétele érdekében a hadikölcsönkötvény-tulajdonosoknak megbecsülése és illő módon, ismételem, az ország teljesítőképességének keretein belül bizonyos szerény mértékben, megfelelő módon való ellenszolgáltatás juttatása a, kapitalizmusnak, a jó erkölcsnek, de a honvédelemnek is eminens érdeke. Beszélnem kell azokról az egykor fiatal hadviseltekről is, akiknek egyéni sorsát alkalmam volt az Állástalan Diplomások Országos Bizottságában közvetlen közelről tanulmányozni, amikor Illés Józseffel és egy pár más túlsó oldalon ülő t. képviselőtársammal együtt arra a megdöbbentő megállapításra jutottunk az adatok tanulmányozása alapján, hogy nem a legfiatalabb generáció él Magyarországon a legnagyobb nyomorban, hanem a háborús generáció, az a generáció, amely végigküzdötte a háborút, az iskola padjaiból félig kész férfi gyanánt került be a világháború borzalmaiba és amely

r fiatalságnak a helyét, mire hazakerült, pláne, akik hadifogságból kerültek haza. itthon már az utánuk következő fiatalság, valamint az elszakított területekről kiüldözött menekültek elfoglalták. Vannak munkaképes tanult. fiatalok, akik a világháború óta százával még nem tudtak állandó megélhetéshez, állandó elhelyezkedésihez jutni, diplomával a hó-